jún.
25
2018

Latin-amerikai olajóriások – A haveri kapitalizmus szimbólumai

Brazíliában és Mexikóban találjuk a világ legnagyobb állami tulajdonú olajipari cégeinek egyikét, nem véletlen, hogy az üzemanyagárakba való beavatkozás is állandó politikai kérdés. Az elmúlt években emelkedő olajár és az olajpiaci helyzet Brazíliában jelentős felfordulást okozott, Mexikóban pedig választási ígéretet építenek rá. Azonban ez veszélyezteti a két latin-amerikai olajóriás, a Petrobras és a Pemex működését, amelyek múltja így sem volt mentes a problémáktól, botrányoktól.

A brazil és mexikói olajóriás egy csónakban evez

Sokak emlékezetébe bevésődhetett az állami tulajdonú brazil olajóriás cég, a Petrobras 2015-ben kirobbant botránya. Lényegében itt egy kormányzati körökig elérő korrupciós és vesztegetési ügyről volt szó, ami miatt nemcsak a Petrobras piaci értéke erodálódott, hanem az akkori elnök, Dilma Rousseff leváltásával is végződött az ügy. A cég helyzetének javításán a 2016-ban kinevezett új vezetés kezdett javítani, így a korábbi expanzív beruházások miatt felhalmozott óriási adósság kérdését is sikerült kezelni. Olyannyira értékelték a befektetők ezt az irányt, hogy 2016 végére a részvényárfolyam is három és fél éves csúcsára tudott jutni.

Igen ám, de a múlt hónapban az új CEO is lemondott, ami lényegében a kamionsofőrök az egész országot megbénító 10 napos munkabeszüntetésének köszönhető. Az elmúlt 2 évben gyakorlatilag az olaj ára megduplázódott, azonban a korábbi gyakorlatával ellentétben az állam (a Petrobrason keresztül) nem nyúlt bele a hazai árak alakulásába, ami nagy elégedetlenségeket okozott.

2011 és 2016 között a Petrobras jelentős támogatást nyújtott a fogyasztóknak, ami mellesleg segített alacsonyan tartani a brazil inflációt és biztosította a munkahelyteremtést. De ez nyilván óriási terheket is rótt rá, amelyek veszélyeztették a cég hosszú távú kilátásait. 2016-ban aztán a cég éles fordulatot vett, az összes támogatást megszüntették, és az üzemanyagárak már a globális áraknak megfelelően ingadoztak. Ez alapján nem véletlen, hogy a gyeplőt szorosabban fogó Petrobras vezetését hibáztatták az üzemanyagárak jelentős drágulása miatt. Nagy érvágás a vezetés távozása, hiszen a cég a korábbi gyakorlattal szemben elindult a piacorientáltabb, gazdasági hatékonyságot is szem előtt tartó működés felé.

A sztrájknak meg is lett az eredménye és a kormány ideiglenesen befagyasztotta az üzemanyagárakat, ráadásul előirányozta, hogy 2 hónapig támogatások révén alacsonyabb szintre horgonyozza őket. A kormány rövid távú célja az üzemanyag-árképzési rendszer kidolgozása, amely megóvja a gazdasági szereplőket a túlzott volatilitástól, vélhetően anélkül, hogy további lyukat égetne a Petrobras zsebében. Az üzemanyagárak havonta egyszer, illetve háromhavonta változtathatók meg, nem pedig minden nap.

Hasonló a helyzet a Pemex, a mexikói állami olajipari óriással is, elsősorban az országban lezajló kormányzati választások miatt: az egyik győzelemesélyes populista jelölt ígéretet tett (López Obrador), hogy három éven keresztül befagyasztásra kerülnek az üzemanyagárak. Az olaj egyébként Mexikó történelmében is mindig kritikus kérdés volt. Lázaro Cárdenas, egykori elnök 1938-ban gyakorlatilag kisajátította az olajágazatot (kitiltotta a külföldi befektetőket), az olajkészletek állami ellenőrzése gyakorlatilag a nemzeti szuverenitáshoz kezdett kapcsolódni.

A most regnáló miniszterelnök 2013-ban energiapiaci reformokkal állt elő, aminek keretében éppen a külföldiek számára is igyekezett megnyitni az olajpiacot, többek között a Pemex munkaerő-állományának felére csökkentését is célul tűzte ki. Emellett az üzemanyagárak csökkentésére is ígéretet tett, amibe aztán a kormány bele is bukott. 2017 elején az üzemanyagok 20%-os emelésére kényszerült, ami országszerte tüntetéseket és zavargásokat eredményezett. A mostani győzelemesélyes jelölt egyébként a korábban elindított olajipari reformok eltörlését is kilátásba helyezte.

Ez alapján is érezhető, hogy a két legnagyobb latin-amerikai vállalat jövőjét erősen befolyásolják a politikai érdekek, és nem véletlen, hogy mindketten a korrupció és a haveri kapitalizmus szimbólumai lettek. A nagyobb fokú állami beavatkozás és a megindult reformok elakadása mindkét cég működését veszélyezteti és nagy a valószínűsége, hogy az egyéb céloknak alárendelve a következő időszakot is meg fogják szenvedni.