„Lefaragni, de okosan”

Az elvtársak aggódni kezdtek a Pártban, hogy az állami szektorban dolgozó tömeg ellenszenvvel figyeli, hogy a magánszektorban tevékenykedő kisiparosok és kiskereskedők egy részének a fizetése akár hétszeresen (!) meghaladja az átlagjövedelmet. 1965-ben. Amikor kb. 22 ezer Ft volt az éves bruttó átlagkereset a KSH szerint, 25 ezren kerestek évi 150 ezer Ft fölött. Ez olyan, mintha ma havonta 2 millió bruttót vinne haza egy iparos vagy kisbolt-tulajdonos – ami ugye csak úgy lenne elképzelhető és kitermelhető, ha az összes piaci versenytárs be lenne tiltva és ezért aranyárban lehetne adni mindent. A hiánygazdaságban elképesztő kasza tudott lenni, ha valakinek volt lehetősége magánvállalkozásra, azaz egy kicsi kapitalizmusra (magánszektor nélkül halott is lett volna a rendszer, lásd a szöveg óvatos fogalmazását, „de okosan”), kevés versenytárs és az árura való irtó nagy kereslet mellett extraprofittal lehetett tevékenykedni, pl. „milliomos” tudott lenni egy kötödés. A verseny ezt ma lehetetlenné teszi – már ahol van, tehát a nem haverosított részen.

Forrás: Hungaricana, MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései 1965

Forrás: Hungaricana, MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései 1965

Forrás: Vakmajom a Facebookon