Lemaradtunk, lemaradunk

A jövő azoké az országoké, amelyek nyitottak a kiszámítható szociális, politikai, illetve gazdasági-pénzügyi reformokra.
Ez az üzenete a világ egyik legnagyobb társadalompolitikai műhelye, a német Bertelsmann konszern által fenntartott Alapítvány (Bertelsmann Stiftung) napokban publikált és máris nagy visszhangot keltett tanulmányának.
Negyvenegy OECD- és EU tagállam politikai-, gazdasági és pénzügyi reakció- és reagáló képességét, a jövő kihívásaira való felvértezettségét, kormányzásának minőségét vetették össze tudóscsoportok különböző paraméterek alapján.

A tanulmány óriási szerzőcsoportját irányító vezető elemző, Daniel Schraad-Tischler az Alapblog.hu-nak kijelenti: az bizonyosodott be, hogy minél nyitottabb, minél decentralizáltabb egy állam, annál hatékonyabban, jövő orientáltabban és sikeresebben működik. Erre parádés példát mutat Lengyelország, a három balti állam, de egyre inkább Románia és Szlovákia is, nem is szólva a skandináv államokról és az egyre jobban teljesítő Németországról.
Magyarország kormányzásának fenntarthatósága minden rangsor szerint radikálisan gyengült az utóbbi években, a centralizálás, az állam gazdasági főszereplővé válása hozzájárult ahhoz, hogy külföldön kiszámíthatatlan, átláthatatlan, megbízhatatlan országkép alakult ki rólunk. Ez a magatartás hozzájárult a jogállam gyengüléséhez, a társadalmi különbségek növekedéséhez. Eközben a közép-kelet-európai szomszédos államok kormányzásának minősége, valamint belső és külső megítélésük javult. Ők decentralizáltak, liberalizáltak, még átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá váltak.

Zentai Péter: Sokan nálunk mélyen igazságtalannak, sértőnek, Magyarországgal szemben előítéletesnek fogják találni a Bertelsmann Alapítvány által összeállított ország-összehasonlító elemzést. Kétségbe fogják vonni elemzéseik szakszerűségét…

Daniel Schraad-Tischler: Szívesen állunk a viták elébe. Megtiszteltetésnek vesszük, ha bárki – bármely érintett ország – szakembere, szakpolitikusa, kormánya, kormányfője rámutat elemzéseink és következtetéseink esetleges hibáira.
Hogy megértsék: mintegy száznegyven szakpolitikai szempont alapján vetettük össze 41 EU-s illetőleg OECD-s (a vezető tőkés országok szervezete) tagállam, illetve kormány elmúlt négy évben nyújtott teljesítményét annak érdekében, hogy megállapítható legyen ezen országok felkészültsége a jövő bizonyosan bekövetkező kihívásaira. A száznegyven szempont mentén való vizsgálódás mellett beépítettük az ország-esettanulmányokba és a rangsor összeállításba az OECD, az IMF, a Világbank, az ENSZ, az Európai Unió és más nemzetközi szakmai szervezeteknek a nyilvánosság számára eleve elérhető adatait.

S mindezek fényében – a rangsorok mindegyikéből ez derül ki – az Önök felmérése szerint Magyarország minden országrangsorban az utolsó helyeken kullog…

A természeti környezet, az úgynevezett ökológiai helyzet fenntarthatósága szempontjából az Ön hazája jó helyet ért el, a 41 ország közül a 15. lett.
Ám a környezetvédelmi politikában mutatott viszonylagos jó teljesítmény csak ahhoz bizonyult elegendőnek, hogy Magyarország nem került még rosszabb helyre az összpolitikai rangsorban. A szociális politika fenntarthatósága alapján a magyarok a 36. helyre szorultak, a gazdaságpolitikában a 39.-re.

Magyarország fizetési, azon belül kereskedelmi mérlege abszolút pozitívvá vált, tartósnak mutatkozóan. Az infláció drámaian esett. Ezt nem sok más ország, kormány mondhatja el magáról.

A vizsgált országok csaknem mindegyike szintén javított fizetési mérlegén a négy évvel ezelőtti helyzethez viszonyítottan. Inflációs problematika ezen országokban sehol sem jelentkezik. Ellentétben azonban Magyarországgal, azok az államok, amelyek korábban a magyarok mögött voltak, most messze megelőzték a mérlegjavulásokat tartósnak látszó gazdasági élénkítéssel, gazdasági növekedési pályára kerültek.
Ez utóbbi körülménynek jóval nagyobb a jelentősége a jövőorientáltság, a politika, a kormányzás minősége és fenntarthatósága szempontjából, mint önmagában véve a fizetési mérleg vagy az infláció aktuális helyzetének.
Leszögezhető, hogy Magyarország esetében a jelenlegi gazdasági, pénzügyi eredmények nem strukturális reformoknak köszönhetők. Ezt egyes gazdasági szektorok és széles, a jelek szerint további lecsúszásra ítélt rétegek terheinek növelésével érték el. Eközben szűk, a kormány által patronált, kivételezett csoportokat aránytalanul, szakmai, politikai szempontok mentén értelmetlenül javadalmaztak.

Azt ugye nem akarja mondani, hogy ez magyar specialitás?

Dél-Európa országait általában sújtja a strukturális reformok beindításának húzása-halasztása. Magyarország mellett egy sor más országban szélesedett a szegénység, nőtt a szakadék a felső, gazdag rétegek és az alsó osztályokhoz tartozók között, ez utóbbiak száma rendkívüli mértékben gyarapodott a vizsgált 41 ország többségében. Ahol azonban a munkaerő-piaci, a szociális, az oktatási, az egészségügyi és más alrendszerek reformját következetesen hajtják végre, ott már jelentkeznek a javulások jelei, olyan jelek, amelyek tartósnak és fenntarthatónak mutatkoznak.

Ezeket a reformokat csak az eleve jó helyzetből indulók, a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak, mert kevesebb várható társadalmi feszültséggel kell szembenézniük. Óriásiak a tartalékaik, fel tudják vállalni az átmeneti áldozatokat, egyébként is olyan országok kerültek az élre, amelyek cégei, bankjai nemcsak odahaza, hanem nemzetközileg terjeszkednek, ráadásul a lemaradt országok gazdaságaiban különösképpen. Skandináv, svájci, német, osztrák bankok Kelet-Európában, Dél-Európában.

Emlékeztetnék rá, hogy Svédországot, Németországot 10-14 évvel ezelőtt rendkívül súlyos válság sújtotta, Németországot egyenesen „Európa beteg emberének” nevezték akkoriban. Németország és Svédország az akkor készített rangsorokban jóval hátrébb kullogott, mint most. Különösen bravúrosnak tetszik az utóbbi években nyújtott német teljesítmény, hiszen egy nyolcvanmilliós, nagy országról van szó. És mégis bekerült az abszolút élcsapatba, holott a – paraméterek alapján – legjobban politizáló országok jellegzetesen kisebb, homogénebb nemzetgazdaságok: Ausztria, Svájc, Dánia, Hollandia. Az ilyen kisebb országokat eleve könnyebb jól vezetni. Németország – és a többi jobban teljesítő ország – politikájának magas minőségét az bizonyítja, hogy el tudják fogadtatni a társadalommal a fenntartható szociális, gazdasági, pénzügyi, ökológiai fejlődéshez szükséges reformokat.

Nem gondolja, hogy a vallási, kulturális tradícióknak is van szerepük? A sikeresebbek, az élcsapatban lévők szinte közös jellegzetessége a protestantizmus…

E tekintetben nem vizsgálódtunk. Vélhetőleg tévútra is kerülnénk egykönnyen, mert Ausztria vagy a legjobban teljesítő német tartományok: Bajorország, Baden-Württemberg történetesen katolikusoknak számítanak. Lengyelországról nem szólva. Lengyelország minden listán óriásit lépett előre, mint ahogy a balti országok. A baltiak közül például Észtország egy sor tradicionálisan gazdag országot utasított maga mögé. Lengyelország úgyszintén, ráadásul Lengyelország negyvenmilliós, tehát igencsak nagy nemzetgazdaság, politikai irányítása jóval komplikáltabb, mint a balti országoké. És mégis…

És mégis? Mi a lengyel titok nyitja, mi a baltiaké?

Lengyelországban Tusk miniszterelnök két kormánya bizonyíthatóan nagyon sikeresen konszolidálta a demokráciát, a jogállamot. A nyugati döntéshozók többsége egyenesen követendő mintaként tekint Lengyelországra, amely a külföld szemében Európa egyik potenciális irányt mutató, vezető országa lett.
Románia is egyre inkább követni látszik ezt a lengyel politikai, gazdasági mintát, Szlovákia szintén. Ezen társadalmak még a nyugati országokhoz képest is gyorsabban stabilizálódnak a válságot követően.
Ott tartunk, hogy a visegrádi országok (Szlovákia,Csehorság, Lengyelország, Magyarország) minden más tagja erősen megelőzi Magyarországot. A négy évvel ezelőtti kutatásokhoz képest a 41 vizsgált ország közül – mindent egybevetve – Magyarország helyezései romlottak a legtöbbet.
E mögött az húzódhat meg, hogy Magyarország a régiójukban az egyedüli, amely – szöges ellentétben a többiekkel – centralizál. Az egyedüli, ahol az államnak nem regulátor–szabályozó–rendező, hanem gazdasági főszerepet szánnak. Ezért szinte természetszerű, hogy gyengül a jogállamiság, gyengülnek a jogállamot segíteni hivatott intézmények.
Ezáltal még korruptabbá, mindenesetre kívülről nézve átláthatatlanabbá válik a kormányzási szisztéma. Ennek következtében eluralkodik az aggodalom a befektetők körében, fogyatkozik a valós kül- és belföldi piaci szereplők bizalma az ország iránt, a tartós, a piaci alapon történő gazdasági növekedésnek nincsenek meg, illetőleg fogyatkoznak a feltételei.
Magyarországról – ellentétben Romániával, Lengyelországgal, a balti államokkal – az a szinte egységes külföldi politikusi, közgazdászi kép, hogy nem kiszámítható hely, mert az egész politika, azon belül a kormányzás kiszámíthatatlan, sőt megbízhatatlan. Ha Magyarországon abból indulnak ki, hogy az állam főszerepét a továbbiakban még inkább erősíteni kell, akkor csak azt bizonyítják, hogy még csekélyebbé válik a tartós növekedést garantálni képes, a tartós kormányzás feltételét jelentő strukturális reformok beindításának valószínűsége. Az üzenet tehát: hogy Magyarország még inkább le fog maradni és még kevésbé lesz kiszámítható, a befektetők és társkormányok még inkább megrettenek tőle.