Lenyelik-e a békát az energiaszolgáltatók?

Zentai Péter (műsorvezető): A nép nevében hadüzenet? A magyar kormány, mintha rászállt volna az elsősorban olyan közszolgáltatókra, energiaszolgáltatókra, áramszolgáltatókra, amelyek külföldi kézben vannak, meghatározó módon székhelyüket, tulajdonosaikat tekintve uniós tagállamok tőkéseihez, tagállamaihoz tartoznak. De mire megy ki valójában a játék, tényleg semmi egyébre csak és kizárólag arra, hogy nagyobb biztonságot élvezzünk mi magyar emberek, mind a szolgáltatások minőségét, mind mennyiségét és legfőképpen árát tekintve. A vonal túlsó végén Szabó László a Concorde Alapkezelő Részvénytársaság elnöke.

Az Európai Unió tagállamaira mennyire jellemző, hogy rá akarják tenni valamilyen módon a kezüket akár, ahogy a magyar kormány mondja a lakosság jobb és olcsóbb ellátása érdekében az energiaszektorra. Ez egy általános dolog vagy ebben a tekintetben szabad a pálya a különböző Európai Uniós tagállamok között?

Szabó László (elnök, Concorde Alapkezelő Részvénytársaság): A legtöbb termék esetében az árakat ugye a piac határozza meg, ugyanakkor a közműszolgáltatók esetében a verseny az nem teljesen lehetséges, főleg nem a vezetéktulajdonosok részéről, hiszen nem lehet minden fogyasztóhoz 6 vezetéket kihúzni. Ugye általában itt szabályozott árakról van szó. Minden állam arra törekszik, hogy megtalálja azt az ideális árat, ami a lakosság számára úgy jelenti a legalacsonyabb árat, hogy a szolgáltatók még a tőkeköltségeiket és a fejlesztési költségeiket meg tudják nyerni az áron, de nyilván minden államnak az a célja, hogy ennél többet ne keressenek a szabályozott iparágban tevékenykedők.

Nálunk most mennyire látszik egészen speciálisnak a helyzet? Azért kérdezem ezt öntől, merthogy egy eléggé befolyásos blogon, az Alapblogon közzétett egy írást, amelyben meglehetősen keserű hangvételt üt meg és úgy látja, hogy ebben az egészben, aminek tanúi vagyunk, elsősorban arról van szó, hogy az állam akar kaszálni. Kifejtené ezt?

Szabó László: Hát egy kicsit szélesebb a probléma. Ugye van a szocializmus, szerencsére nem éltem benne sokat, de ugye nem volt annyira régen, most meg van a kapitalizmus. Ugye a termelőeszközök a kapitalizmusba általában magántulajdonba vannak, a szocializmusban állami kézben. Természetesen ezek soha nem tiszta rendszerek. A szocializmusba is volt magántulajdon és a színtiszta kapitalizmusban is szokott lenni valamelyest állami tulajdon. Az ármeghatározás is alapvetően különbözik. A kapitalizmusban a szabad piac határozza meg az árak többségét, a szocializmusban általában az állam vagy az állami bürokrácia. A kapitalizmusban az állam elosztó szerepe, a klasszikus kapitalizmusban általában jóval alacsonyabb, mint a szocializmusban, a szocializmus általában szereti begyűjteni az összes forrást és újra elosztani. Na most az árszabályozás, illetve az árszabályozással kapcsolatos kommunikáció egy kicsit számomra olyan szempontból riasztó, hogy ahogy az állam egyre másra veszi meg a termelő eszközöket, több ilyen tranzakcióról hallottunk, így az állam szerepe folyamatosan nő a termelőeszközök arányában. Látszik, hogy az állam egyre több termék árát megpróbálja befolyásolni, meghatározni. Ezek a lépések mind-mind egy olyan irányba mutatnak számomra, mint ahonnan jöttünk, mint ahonnan elindultunk 20 évvel ezelőtt. Hiba lenne szerintem a szocializmusba visszatérni.

De ugyebár egy speciális helyzetre hivatkozhat ilyenkor egy állam, hogy tudniillik most a szituáció annyira súlyos az emberekre nézve is, hogy az államnak kötelessége az emberek érdekében korlátok között tartani a fogyasztói árakat, sőt azt halljuk, hogy a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy 10 százalékkal enyhüljenek azok a költségek, amelyek e téren a magyar embereknek a vállát nyomják. És ön nem veszi meg ezt az érvet.

Szabó László: Nézze, a magyar államnak nagyon sok lehetősége van, én azt gondolom, hogy ezzel kapcsolatosan saját hatáskörben. Európában a legmagasabb áfa a fogyasztói energiát Magyarországon terheli. Tehát ha az állam úgy dönt, hogy számára ennyire fontos lakossági fogyasztást nem Európa legmagasabb adókulcsával adóztatja meg…

Ez 27 százalék úgy tudom.

Szabó László: 27 százalék. Tehát azonnal gyakorlatilag le tudná vinni az energia árát. Természetesen mondhatná azt az állam, hogy mondjuk, az üzleti szférába magasan tartja az áfakulcsot, de hogyha annyira fontos nekik a családok alacsony rezsiköltsége, akkor egyszerűen csak kevesebb adót kell rárakni az árakra. A másik megoldás lehet, hogy az MVM által termelt energiának az árát leviszi. Én ezt nem tartom egyébként okos dolognak, mert az MVM áraiba is tükröződni kell a termelés költségeinek és a beruházások…

Ugyebár az MVM állami tulajdonban van, azért beszélünk az MVM-ről?

Szabó László: Igen, igen. Tehát van jó néhány olyan lehetősége az államnak, hogy csökkentse az energiaárat, aminél nem is kell nagyon-nagyon messzire menni. Az eddigi kommunikációkból ellenben számomra úgy tűnik, mint hogyha kizárólag a szolgáltatók, tehát a külföldi szolgáltatók torkán akarnák lenyomni ezt az árcsökkentést. Azt gondolom, hogy talán az elektromos áram tekintetében van is valamelyest mozgástér, de nem ilyen érvekkel, amit a kormány használ, hanem normálisan végig kellene venni a nyugat-európai költségeket, a Magyarországon rárakodó költségeket és egy normális kommunikációba kellene ezeket a dolgokat tisztázni. A gáznál már jóval kisebb mozgásteret érzékelek, de ez a kommunikáció, hogy a családoknak ez nagyon sokba kerül, miközben rányomom az áfát és ezért a szolgáltatónak engedni kell, ez meglehetősen leegyszerűsíti a valóságot és nem tartom jónak, hogy bonyolult kérdésekről egy ilyen kicsit leegyszerűsített, kicsit félrevezető kommunikáció zajlik, mert visszamegyünk a szocializmusba. Tehát azt gondolják az emberek, hogy az állam eldönti minden termék áráról, hogy mennyi és kész, és ez működni fog. Nagyon-nagyon rövid ideig tud ez szerintem működni.

Mi van akkor, hogyha az energiaszolgáltatók, amelyek félig-meddig vagy teljesen külföldi kézben vannak elfogadják és azt mondják, hogy még így is megéri nekik, mert itt vannak egy piacon és jobb ott lenni egy piacon, amely választások után másként alakulhat, mintsem elhagyni ezt a piacot? Vagy tudnak-e bosszút állni valamilyen eszköz révén az energiaszolgáltatók, hogyha igazságtalannak tartják a kormány büntetőpolitikáját?

Szabó László: Hogyha az áramszolgáltatók vagy az energiaszolgáltatók le tudják nyelni a békát, akkor én azt gondolom, hogy a kormánynak a lépése jó volt, hiszen kiderül, hogy van tartalék az árképzésükben és ezt meg tudják csinálni. Még egyszer mondom, az áramárakba el tudom képzelni, hogy van némi tartalék, a gázt egy kicsit jobban ismerem, szerintem ott nagyon-nagyon pici a tartalék, ráadásul iszonyatos nagy hitelei vannak a cégeknek, amelyeket finanszírozniuk kell. Ott én nehezen tudom elképzelni, illetve a távhő cégeknél, amelyeknek jelentős része önkormányzati tulajdonban van és ugye azoknak az önkormányzatoknak a hiteleit éppen most vállalja át az állam, nem tudom, hogy… Tehát azt tudom, hogy nincs a hőszolgáltatásban olyan profit, hogy egy 10 százalékos árbevételkiesést úgy ki tudnának gazdálkodni az önkormányzatok, hogy ne kelljen új hitelt felvenni. Ugye új hitelt nem vehetnek fel, mert ez most meg van tiltva, vagy hogy ne állítsák le a szolgáltatást. Tehát szerintem ez elég bonyolult. 2001-ben volt az Orbán-kormány akkori ipari miniszterének egy hasonló rendelete. Ott egy kis háborúskodás kialakult, az áramszolgáltatók egyszerűen az MVM-nek nem fizették ki a számlának egy részét, ott végül is egy megegyezéssel zárult ez a vita. Nem tudom, hogy most a szolgáltatók, a gázszolgáltatók, áramszolgáltatók és a hőszolgáltatók mit fognak lépni a kormánynak erre a lépésére.

Elképzelhető, hogy tulajdonképpen fogják magukat és elfogadják a 10 százalékos csökkentést, de ezzel párhuzamosan nem végeznek fejlesztéseket és ennek nyomán olcsóbban jutunk valamihez, ami rosszul működik, tehát mondjuk áramkimaradások lesznek és egyébként pedig hosszabb távon az egész infrastruktúra, szolgáltatási infrastruktúra minősége meredeken romlik?

Szabó László: Én azt gondolom, talán kicsit másról van szó. A hírek szerint a miniszterelnök egy befolyásos vendégek előtti konferencián azt mondta, hogy ez az első 10 százalék ez idén január 1-jétől és a következő évtől megint 10 százalék, a harmadik évben megint mínusz 10 százalék. Tehát a miniszterelnök szavaiból úgy tűnik, hogy nem egy jelenleg fennálló problémának a gyors megoldására irányuló lépés ez, hanem ez egy folyamatnak, tehát ez egy közepes folyamatnak az egyik eleme.

De mire gondol, hogy mi ennek a folyamatnak a vége? Tehát mire megy ki egyébként ön szerint, mi a szakmai hozzáállása alapján a véleménye? Mire megy ki itt a játék?

Szabó László: Szakmailag erről nincs véleményem. Magánemberként el tudom képzelni, hogy lehet abban logika, amit bizonyos piaci szereplők megfogalmaznak, hogy az állam szeretné ezeket az áramszolgáltatókat valahogyan ismét állami tulajdonba tudni és el tudom képzelni, hogy a kivéreztetésük az végül is egy ilyen stratégiának a része. Én tudom, hogy az én nagyszüleimnek a csárdáját is a ’60-as években a kommunisták nem erőszakkal vették el, hanem egyszerűen olyan adószabályokat fogalmaztak meg, illetve alkalmaztak, amivel mondjuk a nagyszüleim örültek, hogy eladhatták a csárda tulajdonjogát az akkori rendszernek. Ezek az intézkedések lehetséges, hogy talán ezekhez hasonlatosak.

Igen, de végül is ha tegyük föl, elüldözik Magyarországról a külföldi energiaszolgáltatókat, akkor az egész egy állami tulajdonba, mondjuk az MVM-nek a tulajdonába kerül. Képes az MVM olyan tőkeforrásokhoz jutni, van-e olyan anyagi helyzetben, a magyar állam van-e olyan anyagi helyzetben, hogy tudja is működtetni és közben korszerűsíteni ugyanolyan szinten vagy még jobb szinten, mint ahogy eddig korszerűsítették és fönntartották az infrastruktúrát a külföldi szolgáltatók?

Szabó László: Most tudok egy példát mondani, hogy a mexikói olajvállalatot nagy-nagyon régen államosították. Most az új elnök azt mondta, hogy privatizálja. Tehát én azt gondolom, hogy nyilván néhány évig menedzselhető a dolog és utána az állam dönthet úgy, hogy megint privatizál, hogyha talál egyébként olyan szereplőket, akiknek rövid a memóriája és szerintem fog ilyet találni. Tehát szerintem a dolog egyébként menedzselhető és a világ nem fog a feje tetejére állni.

Egyébként egy mondatot kiemelek abból és ez befejezésnek is érdekes lehet, hogy amennyiben az áramszolgáltatók 3 hónapig nem fizetnek az MVM-nek, akkor az MVM csődbe megy és Magyarország energiaellátása összeomlik. Ez az ördög falra festése vagy egy realitás, egy reális forgatókönyv ön szerint? Az ön írásából idézek.

Szabó László: Nézze, elméletileg ez is lehet egy forgatókönyv. De ez csupán egy ilyen fikció. Természetesen az áramszolgáltatók dönthetnek úgy, hogy nem fizetnek az MVM-nek.

És mi a másik megoldás, hogy fizetnek? Tehát vagy fizetnek és akkor háború és annak nem tudjuk, hogy mi a kifejlete, vagy pedig fizetnek és beadják a derekukat?

Szabó László: Én azt gondolom, hogy akár a szolgáltató szektornak is van itt kivételesen alkupozíciója. A bankokkal szemben, bár a bankoknak is volt még az elején egy kis alkupozíciója, azt nem használták ki, ebbe ne menjünk most bele. Szerintem a szolgáltatóknak kicsit jobb az alkupozíciójuk, mint a bankoknak, hogy egyébként megpróbálnak-e egy normálisabb szabályozást kialkudni vagy pedig egyszerűen elfogadják a szabályozást, hát az az ő dolguk. Nyilván a magyar energiaszolgáltatás szempontjából az lenne a jó, hogyha szó nélkül lenyelnék a békát. A következő 1-2 hónapban ki fog derülni.

Ki fog derülni. Köszönöm a beszélgetést Szabó Lászlónak.

Forrás: KlubRádió – 2012. december 14.