jan.
19
2016

Lottó. Őrület?

Az alábbi cikket egy olvasónk küldte be és Vakmajom múlt heti, lottóőrület témáját szeretné más szögből megvilágítani.

„Be lehet csapni mindenkit rövid ideig, vagy néhány embert sokáig, de nem lehet sok embert sokáig.” (Abraham Lincoln)

Nehezen tudnék felidézni annál nagyobb döbbenetet az életemből, mint amikor elsőéves matematikus koromban az az évfolyamtársam, akivel végigjártuk a matektagozatot, és akiről világ életemben biztosan tudtam, hogy nagyságrendekkel okosabb nálam, nem mellesleg később egy világhírű egyetemen PhD-zett, nemzetközi hírű kutatóintézetekben kutatta a közgazdaságot (tekintélyelvűségből mára ennyi elég), megkérdezte, hogy lottózom-e vele a héten.

Elsőre persze egy kisebb világ omlott össze bennem. De oly erős és magabiztos volt a tudásom arról, hogy ez az emberpalánta nagyon-nagyon-nagyon okos, hogy ennél már csak az a tudásom volt erősebb, hogy lottózni baromság. Azért csak megkérdeztem, hogy mégis mi a fenének.

A válasz letaglózó volt. 20 éves (matematikus) barátom rövid előadást tartott nekem a hasznosság fogalmáról, amit én akkor hallottam először. Kénytelen volt megtanítani arra, hogy 1000 forintnak más az értéke akkor, ha van már egy milliónk, meg akkor, ha nincs egy fityingünk sem. Megtudtam még, hogy ez a logika éppen ellene szólna annak, hogy 2 milliárdot lényegesen jobban meg akarjunk nyerni, mint 100 milliót (jelenértékre korrigált mondat a régmúltból), és azt is, hogy az emberek valószínűség-érzékelése ebben a kultúrkörben katasztrofális. Nem csak arról van szó, hogy mindent felfelé kerekítünk gondolatban (ez alatt azt értette, hogy amikor verbalizálni kell, hogy egy adott valószínűség mit jelent, akkor jellemzően felfelé adunk meg gondolati kapaszkodót: 1%: „ha nem is sok, de van rá esély”; 10%: „Néha bejön”; 40%: „majdnem fele az esélye”; 60%: „jó eséllyel”, 75%-99%: „szinte biztos”). Arról is szó van, hogy az emberek többsége sajátos módon nem tud különbséget tenni a 0,1% és a 0,0000001% között. Persze mindez továbbra sem magyarázat arra, hogy egy matematikus miért játszik…

Miről van szó valójában? Arról, kérem alássan, hogy ha valaki 50 éven át heti 780 forintért lottózik (átlagos költés, inflációval korrigálva), akkor elkölt mintegy 2 millió forintot (jelenérték!). Mi lett volna ennek a 2 millió forintnak a sorsa, ha nem lottózza el? Lett volna még egy szoba a lakásban? Aligha. Lett volna egy kisautója az asszonynak? Ugyan már! Lett volna egy süti, egy újság, egy keresztrejtvény, egy fél mozijegy minden héten? Még egy menet a vidámparkban? Valószínűleg igen.

A lottószelvény hasznossága tehát egy hétköznapi élvezeti cikk hasznosságával vethető össze, amelyet a szabadon elkölthető jövedelméből költ az egyszeri ember: akkor ugyanis, amikor lottószelvényt veszek, élményt kapok. Amikor álmodozom arról, hogy mire fogom költeni a pénzt, amikor együtt álmodozom a párommal ugyanerről, amikor összeveszünk azon, hogy mennyit kapjanak a tesók és az anyósok: élményt kapunk. Amikor megnézzük a sorsolást, az adrenalin az egekben van egy pillanatig (általában az első szám kihúzásáig).

A fentieknek önmagukban elegendőnek kellene lenniük, hogy közgazdasági értelemben racionális viselkedés legyen a lottó vásárlása. Ugyanis nem úgy érdemes tekinteni erre a 780 forintra, mintha befektetés lenne. De azért a vicc kedvéért egy pillanatra mégis próbáljuk meg – mit kaptunk még a harmadik süti helyett ezen a héten?

Kaptunk egy esélyt arra, hogy egy egészen másik életet élhessünk. A vágyott luxust, hogy hobbi munkát végezzünk vagy azt sem, vagy kaphatjuk a tengerparton, vagy a család körében töltött hétköznapok varázsát. Vagy ki tudja még mit. A lehetőséget, hogy a gyerekeinknek ne kelljen güriznie. Hogy mindez illúzió? Persze, a többségnek az. Hogy nem tud a nyertes mit kezdeni a pénzzel? Valószínű. De valaki időről időre megnyeri az új élet lehetőségét, és ez elegendő vonzerőt jelent egy doboz cigi ellottósításához. Amikor várható értéket számítunk, akkor ennek az új világnak a hasznosságát kell megszorozni a főnyeremény valószínűségével ahhoz, hogy össze tudjuk vetni a lottószelvény árának hasznosságával (jelenleg 225 forint mentális értékéről beszélünk). És ennek az új világnak a hasznossága nem a forintban kifejezhető értékkel mérendő, pláne nem a lefelé görbülő hasznosságfüggvény végével. Itt már nem a forintokkal kell számolni, hanem az új élet hasznosságával. Mennyi lehet az? A végtelen az jó becslés? Vagy csak nagyon-nagyon-nagyon-nagyon sok? Vajon ha ezt a nagyon-nagyon-nagyon-nagyon sokat megszorzom a telitalálat megnyerésének nagyon-nagyon-nagyon-nagyon kicsi esélyével, biztosan kisebb számot fogok kapni a lottószelvény árának hasznosságánál? (Itt érdemes megemlíteni, hogy minél többje van valakinek, annál kisebb a 225 forint hasznossága, miközben az „új élet” hasznossága nem feltétlen csökken jelentősen…).

Valóban: akinek van már megfelelő méretű vagyona, vagy van határozott jövőképe, vagy egyszerűen elégedett azzal, amije van, vagy éppen nem hozza lázba sem az álmodozás, sem a sorsolás… nem, nekik nem való a lottó. A jó hír az, hogy ők nem is játszanak. De ebből még nem következik, hogy ők a „normálisak”. Csupán a preferenciáik mások.

Szerző: Fedák Sári