Magyar embernek magyar bankot?

„A bankrendszer fele magyar kézben legyen!” – fogalmazta meg a víziót és egyben a feladatot is Orbán Viktor tavaly nyáron, amit azóta többször is megismételt. Az üzenet kétségkívül jól eladható: a választók többsége bizonyára elhiszi, hogy a hitelfelvevőket kizsigerelő gaz külföldi hitelintézetek helyett a magyar magán- és állami tulajdonban lévő bankok kizárólag a hitelfelvevők érdekeit fogják szem előtt tartani. Azonban ha így lesz, az az adófizető magyaroknak vélhetően nagyon sok pénzbe fog kerülni. (Azzal most nem foglalkoznék, hogy valószínűleg lesznek a többieknél egyenlőbb hitelfelvevők…) Ezzel kapcsolatban Szlovénia példája intő jel lehet(ne).

Nemrég olvastam egy elemzést az utóbbi időben a befektetők érdeklődésének fókuszába kerülő délszláv szomszédunkról. Szlovénia helyzete, véleményem szerint, korántsem olyan rossz, mint ahogy azt a legtöbb ezzel foglalkozó cikk leírja, a problémáknak van azonban egy nehezen megváltoztatható forrása. A szlovénok nacionalista és egyben paternalista gazdaságpolitikája következtében az állam nagyon sok mindenen rajta tartja a kezét, viszonylag kevés vállalatot privatizáltak. Így a három legnagyobb bank (NLB, NKBM, Abanka) is alapvetően szlovén állami (vagy az államhoz köthető intézmények) tulajdonában maradt.

Nos, az említett elemzés nagyon tanulságos számokat szolgáltat a szlovén államhoz kötődő hitelintézetek működéséről. 2012. szeptember végén a teljes szlovén bankrendszeren belül 15% volt a nem teljesítő (90 napon túli késedelemmel rendelkező) hitelek aránya. A három említett banknál ez az arány átlagosan elérte a 20%-ot. A három nagybank mérlegében a vállalati hiteleken belül 31%-os volt a nem teljesítő hitelek aránya, míg a külföldi tulajdonú bankoknál ez a mutató 11 százalékon állt. A közismerten a „fehéren működő, politikusoktól nagyon távol álló” építőipari hitelek tekintetében 70 százalékos volt a három hazai nagybanknál a nemteljesítési arány, míg a külföldi tulajdonú bankok építőipari hiteleinek 38%-a volt 90 napnál hosszabb késedelemben.

A bankokra sokan, mint a „gazdagok nagy profittermelő gépezetére” tekintenek, és megfeledkeznek arról, hogy ezek a gépezetek időnként csődöt mondanak. Ilyenkor hatalmas pénzeket kell valakinek betolnia, hogy a betéteseket ki lehessen fizetni. (Magyarországon is nagy a bankutálat, csak azt felejtik el az emberek, hogy a tartós hitelintézeti profitok jelentik a garanciát arra, hogy a betétük biztonságban van.) Magyarország e tekintetben szerencsés helyzetben van a bankrendszerével. Miután annak többsége külföldi tulajdonban van, a külföldi anyabankok tették meg azt a szívességet, hogy pótolják a rossz hitelek miatti veszteségeket és ezáltal megvédjék a betétesek megtakarításait. Az elmúlt 2,5 évben sok száz milliárd forinttal emeltek tőkét magyarországi leányvállalataikban (annak ellenére, hogy jó pár évig profitra nem nagyon számíthatnak).

Szlovéniának erre nincs lehetősége, és pont ez okozza a legnagyobb problémát. Becslések szerint legalább 4 milliárd euróra lenne szükség a szlovén bankrendszer feltőkésítésére. A bankrendszer valójában a betétesek pénzét rosszul kihelyező három legnagyobb állami tulajdonú bankot jelenti. Miután ezeknél nincs többségi külföldi tulajdonos, ezt a szívességet a külföldiek nem teszik meg, az államnak kell(ene) betolnia a GDP 10%-át meghaladó összeget. Pont akkor, amikor a szlovén államnak is finanszírozási gondjai vannak. Ördögi kör.

Ha Orbán Viktor elképzelése megvalósul, akkor a következő válság során Magyarországnak saját magának kell gondoskodnia a bankjai (azaz a betétesek) kimentéséről. Persze néhányan gondolhatják, hogy most már sokkal okosabbak leszünk, odafigyelünk a bankjainkra. Szlovénia példája azonban mást sejtet. Ne legyenek illúzióink és kétségeink az MFB és az Eximbank hitelportfóliójának minőségével kapcsolatban…