29115156_m

Már a bankokban sincs elég munkaerő?

„Több hazai bank is nehezen talál call centereseket” – írja Brückner Gergely az Index cikkében.

Mivel volt (illetve a barátok miatt még van valamennyi) rálátásom az egyik hazai nagy bank call centerének működésére, a szerző megállapításán egyáltalán nem csodálkozom. A cikkben foglaltak ellenére (hogy volt bérfejlesztés) az a véleményem, hogy további jelentős bérfejlesztésre lenne szükség ahhoz, hogy stabil legyen a munkaerő-állomány.

A call centerek belső világát nem ismerő olvasó talán azt gondolhatja, hogy a többnyire nagyon fiatal lányok és fiúk jó hangulatban elcseverésznek a néha-néha betelefonáló ügyfelekkel, maradék idejükben meg egymást szórakoztatják, és ezért ráadásul még elég szép fizetést is kapnak.

A valóság természetesen teljesen más. Valójában az alapfeladat önmagában is nagy stresszel jár, ráadásul a vezetők a hatékonysági elvek keretében maguktól alultervezik a létszámot, így folyamatos a túlterhelés és (szintén „természetesen”) az egyszerű kiszolgálási feladatok mellé értékesítési tervszámokat is kapnak a dolgozók. Sajnos a tervszámok léte (esetleg teljesítése) nem teszi „boldoggá” a dolgozót, ugyanis a motivációs rendszer nem motiváló, viszont nagymértékben stressznövelő, ehhez képest elég keveset keresnek a munkavállalók.

Nem csoda, hogy aki tud, minél előbb lelép ezekről a helyekről. Ez a folyamat kontraszelektív, mivel így előbb-utóbb szinte csak olyanok dolgoznak ezeken a helyeken, akik annyira kiszolgáltatottak, hogy még ilyen körülmények között is vállalják a feladatot, de ez meg a szolgáltatási minőség rovására megy. Eddig megoldották a bankok a folyamatos munkaerő-pótlást, de itt is eljött a pillanat, amikor elfogyott a „végtelennek gondolt” és olcsó (munka)erőforrás.

Gazdaságunk szinte minden területén hasonló problémákkal lehet szembesülni.

Lehet ügyeskedni, béremelésnek kommunikált feladat- és motivációs rendszer átstrukturálást bevezetni, feltételekhez kötni a béremelést, és még sorolhatnám az inkorrekt módszereket, de a munkavállaló előbb-utóbb (ma már előbb) úgyis észreveszi, hogy mi a helyzet és most már képes érdekeit is érvényesíteni, ha másképp nem, akkor munkahelyváltással.

Érdemes megnézni ebben a cikkben a dolgozók kezében lévő táblák szövegeit, egyiken sincs közvetlen bérkövetelés.

Talán hálátlannak tűnhet az ilyen dolgozó a cégvezető szemében, de javaslom a vezetőknek, hogy próbáljanak meg csak két-három hónapig annyi pénzből megélni, mint a távozó kolléga, és rögtön megértenék, hogy miért olyan „pénzéhesek” mostanában a munkavállalók.

Örömmel olvastam a tescós dolgozók munkabeszüntetéséről, lépésük jól mutatja, hogy a vezetők kikényszerítették azt, hogy a munkavállalók a „falig” elmenjenek. (Pedig a vége úgyis ugyanaz lesz: megkapják követeléseiket, csak a kikényszerített módszer miatt lényegesen rosszabb lesz a hangulat a cégnél.)

Ebben a másik cikkben a bezáró (egyébként kiválónak mondott) étterem tulajdonosa pontosan fogalmazta meg, hogy mi a fő gond itthon: „A 180 ezres fizetésükből nem nagyon fognak az emberek eljárni vendéglátóhelyekre. Addig is, ha elmennek, akkor azt nézik, hol tudnak olcsóbban enni. Ahhoz, hogy valódi fizetésemelés legyen a vendéglátásban, nemcsak itt kell bért fejleszteni, hanem mindenhol.”

A stabil munkaerőállományra vágyó cégvezetők számára útmutatóul a Pénzcentrum cikkét javaslom tanulmányozásra a nettó 10 és 20 ezer forintos béremelések helyett.

Végül egy mellbevágó érdekesség, az alábbi cikkekben (az egyik angol a másik német nyelvű) arról írnak, hogy a Porsche dolgozói (21 ezer fő) 9111 euró prémiumot kaptak a 2016. év után, ami igen jól sikerült a cégnek.

Vajon hány magyar cég csinálta (vagy fogja megcsinálni) valaha is ezt (hasonlót) minden (!!) dolgozójával egy (vagy több) nagyon jól sikerült év után?