Már.
16
2012

Megvezetés

A Fotex átvezetése kapcsán jutott eszembe, hogy ismét bebizonyosodott, milyen komoly nem szándékolt hatásai lehetnek egy-egy adott pillanatban jónak tűnő gondolatnak, törvénynek. Talán emlékszünk rá, hogy nem is olyan régen még sokan abban gondolkodtak, hogy a labanc irányítású” Budapesti Értéktőzsde helyett érdemes lehet egy valódi” hazai tőzsdét, egy ellentőzsdét létrehozni – annak idején erről sokat cikkeztek, ebbe a témába most nem is mennék bele (2008-9-es időszakról beszélünk). A lényeg, hogy a jogalkotók nosza azon nyomban (ha jól emlékszem 2009. január 1-től) meg is teremtették a lehetőségét annak, hogy a BÉT-et elhagyva egy papír egy másik tőzsdén folytathassa a pályafutását, könnyen megoldhatóvá tették az úgynevezett átvezetést, ami azt jelenti, hogy egyik tőzsde helyett ezután egy másikon kereskednek a részvénnyel. Míg a kivezetést (tehát a tőzsdéről történő teljes kivonulást) szigorúan szabályozták, és a korábbi évek rossz tapasztalatai alapján a kisebbségi tulajdonosokat védő intézkedéseket léptettek életbe (nagyon helyesen), az átvezetést szinte semmilyen feltételhez nem kötötték, lásd a hatályos Tpt-t:

63. § (2) A szabályozott piacra bevezetett részvény átvezetéséről szóló döntés – amennyiben a kibocsátó alapszabálya másként nem rendelkezik – a kibocsátó ügyvezetésének a hatáskörébe tartozik.

A szabályozás nagyjából ennyi. A cél egyértelmű volt, a BÉT-et könnyen elhagyhassák a papírok, és folytathassák az ellentőzsdén” – arra viszont nem gondoltak, hogy ez a másik tőzsde, ahová átvezetnék a magyar papírokat nem csak magyar lehet, és onnan már könnyedén ki lehet vezetni a részvényt, eltérően az érvényes hazai szabályoktól.

Mivel a már BÉT-en forgó cégeket simán be lehet vezetni bármely más tőzsdére (ha teljesíti a céltőzsde feltételeit), majd ha már egyszerre két tőzsdén forog, akkor az eredeti tőzsdén (jelen esetben BÉT) meg lehet szüntetni a kereskedést, ráadásul mindehhez egyszerű igazgatósági határozat kell csak (!!!), ezért egyértelmű, hogy mindenki, aki suttyomban, a kisbefektetők kifizetése nélkül (amire eddig nem nagyon volt lehetőség) el akarja hagyni a BÉT-et, anélkül, hogy ajánlatot kellene tennie a kisebbségi részvényeseknek, mit kell, hogy tegyen: az igazgatóság határozata alapján bevezetik a papírt egy másik, nagyhírű tőzsdére, mondjuk a zimbabweire, majd megszüntetik a budapesti kereskedést, majd a kisebbségi jogokat erősen fókuszában tartó zimbabwei szabályozásnak megfelelően már ki lehet vezetni a részvényt, anélkül, hogy a kisbefektetőket bármi védené. És mindehhez még közgyűlési felhatalmazás sem kell.  Azt gondolom, hogy ez egy súlyos jogalkotói hiba, és a hazai tőkepiaci szereplők védelme érdekében fontos lenne minél előbb kiküszöbölni. Elhiszem, hogy mikor ezt kitalálták jó ötletnek tűnt, de most valószínűleg érdemes lenne a tőzsdének és a PSZÁF-nak végiggondolni, hogy ez jó-e így? Szerintem nem…

 

Forrás: zsiday.hu