Mi a tudás legnagyobb ellensége?

Tudni vagy nem tudni?

Nem szeretjük a bizonytalanságot. Valójában Ön is, kedves Olvasó, azért olvassa írásainkat, mert szeretne teljesebb képet kapni a világról. Mindezt azért, hogy tudását bővítse és csökkentse a bosszantó bizonytalanságot. Ezzel nincs egyedül, az emberiség rengeteg időt tölt azzal, hogy a múltbeli eseményekre magyarázatot találjon, elméleteket gyártson, bonyolult matematikai képleteket alkosson, hogy aztán ezzel az új tudással felvértezve a jövőben ne érhesse meglepetés.

A tanulással és munkával szerzett tudásunknak azonban túl nagy jelentőséget tulajdonítunk és mindenhatónak tekintjük. A látszólagos biztonságnak köszönhetően pedig éppen a rendíthetetlen nyugalmunk közepette érnek minket kellemetlen meglepetések.

Egy tyúk élete

Bertrand Russel a tyúkok életével példálózva hívta fel arra a figyelmet, hogy milyen könnyen félrevezethet minket, ha csak tapasztalás útján szerzett tudásunkra támaszkodunk. Az eredeti történetet kissé módosítva mesélem el. Egy tyúk élete abból áll, hogy minden reggel jön a gazda és megeteti. A tyúk minden nappal egyre pontosabban „előre tudja jelezni a jövőt”. A tyúkok szemszögéből nézve teljesen elképzelhetetlen, hogy bármi más történjen. Ráadásul, ha egy tyúk bármikor kételkedni merne, a társai biztos leszidnák, nyilvánvaló bizonyítékokkal állnának elő, mert a múltbeli megfigyeléseik alapján a kapott kukoricamennyiség az idő előrehaladtával, várható értékben 1 százalékkal növekszik, viszonylag alacsony szórás mellett. A kételkedő tyúk hamarosan elbizonytalanodna, hiszen tényleg minden nap megerősítést nyerne a „szakértő” tyúkok elmélete. A „hosszú kések reggelén” azonban történik valami váratlan, aminek szörnyű következményei vannak a tyúkokra nézve…

Az emberi természet sem különbözik jelentősen a példában szereplő tyúkokétól. Az ismereteinket leginkább tapasztalati úton bővítjük, nehezen vagyunk képesek olyan lehetőségre is gondolni, amit korábban nem láttunk.

„A tudás legnagyobb ellensége nem a tudatlanság, hanem a tudás illúziója.”
Stephen Hawking

 

Egy bekezdés a néma hősökért

Az Egyesült Államokat ért 2001. szeptember 11-i terrortámadás előtt is semmibe vették volna annak a mérnöknek a tanácsát, aki minden repülőgép pilótafülkéjéhez golyóálló ajtót javasolt volna, ezzel „fölöslegesen” megnövelve a költségeket. Ha pedig valami csoda folytán mégis sikerült volna ezt véghezvinnie, akkor se emlékeznénk a nevére, mert a katasztrófa elkerülése esetén nem erről szóltak volna a hírek.

Tényleg számos módszer, elmélet létezik, ami viszonylag – főleg rövid távon – jól leírja a jövőt. Ezeknek az elméleteknek a helyességét legtöbbször a múlt alapján teszteljük. Az igazság az, hogy a lehetséges kimenetelek nagy részét a múltbeli tapasztalataink segítségével jól le tudjuk írni. Rémisztő, hogy nagyon könnyen elbízzuk magunkat, pedig lehetséges, hogy nem is az egyébként fontos kimeneteleket tárjuk fel. Gondoljunk csak arra, hogy bár az autó az idő 95 százalékát egyenesen haladva tölti, mégis az irányváltások határozzák meg, hogy hova lyukad ki a sofőr. Így tehát mégsem hanyagolhatjuk el az esetek 5 százalékát, mert a legnagyobb horderejű dolgok akkor történnek, amikor nem számítunk rájuk. Ebből kifolyólag nem szabad, hogy elfogultan – az egónkat babusgatva – a megszerzett tudásunkra helyezzük a hangsúlyt.

A veszteséges tömörítés

A történetet tovább árnyalja, hogy eddig szó sem esett arról, hogy információhoz jutni, feldolgozni, tárolni, újra felidézni rengeteg energiát igényel. Az információt mellesleg manipulálhatják. Az emberi agy kapacitása és feldolgozó-képessége véges, így az információk szűrésével, egyszerűsítésével és tömörítésével próbálja megoldani ezt a problémát.

A feldolgozást segíti, ha találunk szabályszerűséget, logikát az információk között, vagy esetleg egy sztorit tudunk belőle alkotni. Szabályokat alkotunk, ami csökkenti az információ komplexitását. Az így egyszerűsített világunkban már könnyebben tájékozódunk, a szabályszerűségek és a logikai kapcsolatok miatt sokkal kiszámíthatóbbnak gondoljuk, ellenben az információveszteség elkerülhetetlen. Milyen információkat veszítünk el? Rendszerint azokat, amelyek nehezebben feldolgozhatók, nem illenek bele a történetbe, legalábbis a feldolgozás pillanatában nem látjuk az összefüggést.

Szűrésből veszteség

Ennek az a veszélye, hogy habár rengeteg fölösleges információt szűrünk ki, az egyébként hasznos információk felett is képesek vagyunk elsiklani. Ezzel a tudás illúziójához jutottunk, hiszen azt hisszük, hogy tökéletesen értjük a világot, holott az sokkal bonyolultabb. Rendezettnek tűnő világképünk nem más, mint a csőlátásunk eredménye.

Az egyértelműnek és rendezettebbnek tűnő történelmi példák ismét becsaphatnak bennünket, mert visszaemlékezve újra torzítási hibát vétünk. Az idő múlásával ugyanis változnak a körülmények, már más információkat tartunk fontosnak. Számtalan cikket lehet olvasni arról, hogy egy háború kirobbanása a nemzeti sérelmek, egy focimeccs kedvezőtlen kimenetele az elhibázott taktika, egy részvény hirtelen esése bizonyos fundamentumok tükrében mennyire nyilvánvalónak tűnt. Sőt, szeretjük a felelősöket meghurcoltatni, holott lehet, hogy ők a legnagyobb jóhiszeműséggel nem csináltak mást, mint azt, hogy a rendelkezésükre álló információik alapján meghozták a lehető legjobb döntést. 

Houston, baj van!

Emberi természetünkből és korlátainkból adódik tehát, hogy viszonylag könnyen ér el minket a tudás illúziója. Ha legközelebb egy újabb komoly döntés előtt áll, gondoljon arra, hogy a Hold meghódítását megcélzó Apollo programon is a NASA legjobb emberei és a legjobb egyetemek tudományos kutatóműhelyei dolgoztak. Feltehetően minden lehetséges kimenetelt végiggondoltak, mégis csupán egy egyszerű zárlat miatt Neil Armstrong (Apollo 11) szállóigévé vált „Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” mondása után az emberiség megtanulta Jim Lovell (Apollo 13) „Houston, baj van!” frázisát is.