Mi várható Franciaországban?

Macron programja

Nagyon úgy tűnik, hogy Emmanuel Macron, a függetlenként induló volt szocialista gazdaságminiszter lesz Franciaország következő elnöke. Legnagyobb vetélytársa, a republikánus François Fillon korrupciós botrányával gyakorlatilag kiesett a versenyből, a radikális jobboldali Nemzeti Front jelölt Le Pennek pedig a már csak két jelölttel tartott második fordulóban nem lesz esélye, amikor a mérsékelt szavazók várhatóan beáramlanak Macron mögé. Ezért megnéztük, mik lehetnek elnökségének következményei az EU második legnagyobb gazdaságára nézve.

Francia elnökválasztás első fordulójára vonatkozó közvélemény-kutatások (forrás: Wikipedia)

Francia elnökválasztás első fordulójára vonatkozó közvélemény-kutatások (forrás: Wikipedia)

Emmanuel Macron március 2-án jelentette be programját. Amennyiben megválasztják, több területen fog reformokat indítani a gazdasági és a társadalompolitikai szférában. Tervezi továbbá a munkanélküli segélyezési rendszer átalakítását és kiterjesztését, oktatási reformot, a nyugdíjrendszer fokozatos harmonizálását és nem utolsósorban a kötelező lakhatási adó eltörlését ígéri programjában. A részletes sajtótájékoztató nem titkolt célja az is volt, hogy eloszlassa a kételyeket és ellentmondjon a kritikáknak, hogy a volt gazdasági miniszternek nincsen megfelelően kidolgozott választási programja. Reagálva a François Fillon ellen indított eljárási ügyre, a sajtótájékoztatón azt is kijelentette, hogy meg fogják tiltani a parlamenti képviselőknek, hogy családtagjaikat alkalmazzák.

60 milliárd euróval csökkentené az állami kiadásokat, közoktatásban 5 ezer új munkahelyet ígér, de a közszférában dolgozók számát 120 ezerrel csökkentené úgy, hogy nem pótolják a nyugdíjba vonulók helyét, és az önkormányzatoknál is leépítésekre kell számítani. Célja a hátrányos helyzetű, bevándorlónegyedek felzárkóztatása felvállalva a „pozitív diszkriminációt”. Továbbá a közel tízszázalékos munkanélküliség csökkentése központi helyet foglal el kampányában. Ennek fontos elemei a külvárosban munkát vállaló tanárok támogatása, és a munkáltatók többletjuttatásban részesítése minden hátrányos helyzetű alkalmazott után. 50 milliárd eurós tervezett állami beruházással úgynevezett „új növekedési modellt” indítana. Az összegből a munkanélküliek és a fiatalok oktatási programjára, a nukleáris energia fokozatos csökkentésére és ezzel együtt a megújuló energiaforrások nagyobb arányára, valamint a közszféra digitalizására: a mezőgazdaság, a közlekedés és az egészségügy fejlesztésére költene. Öt év alatt 20 milliárd euróval csökkentené a kötelező járulékok összegét és ígérte, hogy kormányzása alatt az államháztartási hiány nem fogja meghaladni a GDP-arányos három százalékot. Valamint, nem utolsósorban az országba kívánja csábítani a londoni City pénzügyi szolgáltatási szektorának vállalatait. Hangsúlyozta, hogy úgy véli, Franciaország túl kicsi a globalizált világban ahhoz, hogy egyedül versenybe szálljon, ezért mélyebb integrációt szeretne ez eurót használó országok között, ami az eurózóna-költségvetés létrehozását jelentené. Továbbá többször is nyilatkozta, hogy szeretne szoros biztonsági együttműködést kialakítani az Egyesült Államok elnökével, az ideológiai különbség ellenére is. Mindezek mellett azt is kifejtette, hogy Trump szkepticizmusát a Párizsi megegyezéssel kapcsolatban hibának véli, továbbá nem ért egyet a protekcionista amerikai gazdaságpolitikával sem.

Macron valamelyest szociálliberálisnak mondható programjában szintén ügyel a munkajövedelem nélkül maradottak állami védelmére. A program bemutatása óta Macron olyannyira megközelítette Le Pent, hogy már az első forduló győztese sem biztos, hogy a Nemzeti Front jelöltje lesz. Természetesen Le Pen második fordulóba való jutását ez nem befolyásolja.

Mint pénzügyminiszter

A politikus hírnevét pénzügyminiszterként egy megosztó törvényjavaslatával szerezte. A gazdasági tevékenységről, növekedésről és esélyegyenlőségről szóló törvény („Macron törvény”) 2015. augusztus 6-án lépett hatályba azzal a céllal, hogy a gazdaság gyarapodását indukálja, illetve hogy megerősítse a vásárlóerő és a foglalkoztatás mértékét. Lényeges intézkedései a munkaórák meghosszabbítása, hogy azok magukba foglalják az estéket és a vasárnapokat, illetve további buszvonalak megnyitása. A mostani programja is valamelyest tovább viszi ezt az irányt. Eddigi tevékenysége alapján is a pro-business reformötleteivel a gazdaság fellendítését szerette volna elérni, ezért a francia gazdasági szférában már jelöltsége előtt is frissítőként hatott. Hiába mondhatjuk, hogy a politikus és programjának hovatartozása meghatározhatatlan, mégis valamiféle neoliberális vonalat vélhetünk felfedezni, de az biztos, hogy kizárólagosan nem lehet kategorizálni – ugyanis ebben rejlik pillanatnyilag az ereje.

Nemzetgyűlés

Franciaországnak félelnöki avagy félprezidenciális kormányformája van, ami annyit tesz, hogy megőrzi a parlamentnek felelős kormány elvét, de a szintén a végrehajtó hatalom részét képző államfői jogkörök ezzel szemben relatíve erősek maradnak. Az elnök a külügyek és a hadügyek elsőszámú alakítója, hatással van a kormány összetételére, döntési jogköreit miniszteri ellenjegyzés nélkül gyakorolja, nagy kinevezési hatáskörrel bír. Továbbá politikailag nem felelős a parlamentnek, és erős vétójoggal rendelkezik a törvényhozással szemben, mely felülírására a parlamenti képviselők minősített többsége szükséges. A parlamenti többségtől (a Parlament alsóháza a Nemzetgyűlés, felsőháza a Szenátus) függően három rendkívül eltérő helyzet alakulhat ki. Az első, ha a többség az elnök oldalán áll és elfogadja őt vezetőjének, akkor az államfő számára lehetővé válik a kormány és a parlament feletti uralom. A másik variáció, amikor a parlamenti többség szemben áll az elnökkel, és ezért egy rivális párt miniszterelnökével kényszerül együttműködni. Ebben az esetben az elnök hatalma lényegesen korlátoltabb. Végül a harmadik eset, ha a többség ugyanarról az oldalról kerül ki, mint az elnök, de mégsem fogadják el vezetőjüknek, ilyenkor az elnök alkotmányos hatalmának gyakorlását szintén akadályozhatja a többség vezetőjének akarata.

A június 11-én és 18-án esedékes parlamenti választásról még korai beszélni, ugyanis legnagyobb mértékben ez is az elnökválasztások eredményétől függően fog alakulni. Amiből azonban mégis lehet valamiféle következtetést levonni, az a 2015-ös regionális választások eredménye, illetve a mostanában fennálló helyzet a választások körül. A 2015-ös eredmények alapján látható, hogy a Nemzeti Front ereje abban rejlik, hogy vidéken, a francia peremterületeken, a régi iparvárosokban – ahonnan a munkába és a kormányba vetett bizalom egyaránt elszivárgott – élő emberek kétségbeesetten szavaznak a szélsőjobboldalra. Ez valószínűleg nemcsak az elnökválasztáson, de a nemzetgyűlési választásokon is hasonlóképpen lesz: a munkalehetőségek száma 2006 és 2012 között a 13 legnagyobb francia városban öt százalékkal nőtt, miközben országos szinten a munkanélküliség emelkedett. Egyre inkább szembetűnő a társadalom megosztottsága a fejlett városok és a kétségbeesett vidéki városok között. Ezért aztán a fejlett területek inkább a mérsékelt pártra, jelöltre fognak szavazni ezentúl is, ezért is lenne erősebb Macron egy ilyen helyzetben, ugyanis nem helyezi el magát sem a jobb- sem a baloldalon. Ezzel magához csalogatja azokat a jobboldali szimpatizánsokat, akik már a radikálisabb vonalat választanák a baloldal helyett. Ami pillanatnyilag biztos, hogy Le Pennek nem lesz parlamenti többsége, még akkor sem, ha megnyeri az elnökválasztást. Vele szemben a mérsékelt Macron támogatottsága már esetleg nagyobb lehet a parlamenten belül. Erre azonban érdemesebb visszatérni az elnökválasztások után, ugyanis a választások visszhangjából lehet levonni határozottabb következtetéseket.

Minél messzebb van egy terület a fővárostól, annál inkább szavaz a Nemzeti Frontra

Minél messzebb van egy terület a fővárostól, annál inkább szavaz a Nemzeti Frontra