Miért csal az infláció?

Régen, amikor még nem volt gyors a technikai fejlődés, nem változtak ilyen gyorsan a termékek, az infláció valóban azt mérte, amire ma is sokan gondolnak a hallatán: a megélhetési költségek változását. Ma azonban már nem ezt mutatja, ebben a tekintetben ugyanis erősen lefelé torzít.

Amíg a kérdés az volt, hogy mennyibe kerül nekem 2 disznó, 100 kiló búza, meg egy bőrcsizma, addig nem volt nehéz tudni, hogy mennyi az infláció, és azt is lehetett tudni, hogy a megélhetési költségek tényleg annyival nőttek, mint amennyivel az infláció: az apám is 10-évente vett csizmát, és évente 2 disznót vágott, és én is. Ha ezek ára kétszeresébe kerül, akkor kétszer annyiba kerül megélnem. Ma azonban ez már nincs így! Minél inkább felgyorsul a technológia változása, annál nehezebb  mérni az inflációt, és annál nehezebb értelmezni azt. Olyan igények váltak a mindennapi élet részévé, amik korábban nem is léteztek: internet-előfizetés, okos telefon, magától beparkoló autó, stb. pár éve még nem voltak, ma a mindennapok részei.

Az infláció egy változatlan árukosár árváltozását méri, de éppen ebben rejlik a „csalás” lényege is: az árukosár folyamatosan változik, minőségileg javul. Megnézik pl. hogy egy 64 KByetos számítógép mennyibe került idén, mennyibe tavaly, és az árváltozást feljegyzik. Mivel a technológia fejlődése folytán az ugyanolyan minőségű gépek ára szinte folyamatosan esik, ezért folyamatos árcsökkenést mutatnak ki: a technológiai eszközök ára állandóan csökken. Persze a 64 kByte-os számítógépet a hajamra kenhetem, mert nem fut rajta a Windows 8, valószínűleg már a látványától összerosálná magát a régi kis C64-esem. Ezért jön ki pl. az, hogy 2003-13 között az “információfeldolgozó berendezések” ára a KSH szerint 68%-kal zuhant. Persze, a változatlan minőségűé lehet hogy igen, de mire használjam a 2003-as Pentium 1 számítógépet, ősrégi Nokia mobiltelefont, vagy a Junoszty tévét? Nem tudom ki hogy van vele, de én szerintem 20 éve nominálisan mindig ugyanannyiért veszek számítógépet, minőségtől függően 100-200 ezer forint között, miközben az inflációs mutatók szerint a számítógépek ára folytonosan zuhan. Értem, hogy miért van ez, értem, hogy a mérés miért mutat áresést, de azt is látni kell, hogy a valós életben elérhető gépek ára egyáltalán nem így változik! Az 5 évvel ezelőtti gép hiába lenne ötödannyi, mint akkoriban, de egyszerűen nem kapható, és ha kapható lenne, akkor meg nem lehetne mire felhasználni.

Ennél csak az autók ára a viccesebb, ahol ugyanilyen kiigazítást végeznek: ugyanannak a minőségnek az árváltozását vizsgálják. 2003 és 2013  között a személygépkocsik árváltozása mennyi volt Magyarországon? A KSH szerint 10 év alatt összesen 1,9%-kal nőttek az árak (nem évente, hanem összesen!). Micsoda? Hogyan jött ez ki? Nyilván úgy, hogy ugyanannak az autónak az árát vizsgálták, hogyan változott. Pl az X autó ára 2003-2006 között nem nőtt, de mivel utána nem árulták már, ezért innentől az Y autó 2006-2010 közötti árát vizsgálták, ami megint nem nőtt, majd a Z autóét 2010-2013 között, és ez sem nőtt. Igaz, hogy a Z autó sokkal jobb mint az X autó volt, de az is igaz, hogy míg a 2000-es évek elején 3 millióért simán lehetett venni normális új autót, addig ma már 5 millió alatt nehéz jó minőségű új autót venni (természetesen a használt ára is nőtt ezzel párhuzamosan). Ezt egyébként jól mutatja (a való világ, azaz) pl. az autófinanszírozásra szakosodott OTP-leány, a Merkantil bank éves beszámolója is: míg 2003-ban az egy autóra jutó finanszírozott összeg 1,365 M Ft volt, addig 2013-ban már 2,137 M Ft, ami már jobban mutatja, hogy mennyivel nőttek a valós, átlagos autóárak: nem 2%-kal, hanem inkább 50-60%-kal. Lehet persze, hogy egy Wartburg most tök olcsó lenne, csak nem lehet kapni, plusz valószínűleg a zöldkártyát sem kapná meg, szóval a folytonos minőségi javulás miatt itt is azt mutatják ki, hogy alig nőnek az árak, miközben egy átlagos megvásárolható autó ára folyamatosan nő.

Vagy ott van  a láthatatlan minőségromlás. pl. a zöldségek és gyümölcsök, és sok más esetén is: a statisztikusok minden évben feljegyzik, pl. 1 kg alma árát és ebből kijön az almaár-infláció, de ma ugyanazt a minőségű gyümölcsöt/kenyeret/húst/zöldséget, stb., mint 50 éve, nem tudom egyszerűen megvenni, mert nem létezik, illetve talán igen, de akkor valami háztáji-kézműves-bio cuccot kell vennem, aminek meg háromszor annyi az ára mint a simának, amivel a statisztikusok inflációt számolnak.

Két tényező is van tehát: egyrészt a  nem regisztrált minőségromlás, másrészt a minőségjavulás miatti deflációs hatás, ami az árindexeket éri, de mindkettő ugyanabba az irányba mutat: az inflációs mutatók alulbecslik, és a jövőben is alul fogják becsülni a valós, megélhetési költségek éves változását.

Félreértés ne essék, ez nem a KSH miatt van így, ezek az egész világon elfogadott módszerek, tehát ez mindenhol igaz.

De miért írom ezt, és mi következik mindebből? Azért mert ez életbevágóan fontos!

Minden befektető a vagyona reálértékének megőrzésére vagy növelésére törekszik. Ám a fentiek miatt ahhoz, hogy valaki megőrizhesse vagyonának az értékét, a valódi vásárlóerejét, ahhoz nem az inflációt kell figyelembe vennie, mert az lefelé torzít. Ahhoz, hogy ugyanabban a társadalmi szegmensben/osztályban tudjon valaki maradni a fogyasztása, életszínvonala/minősége alapján, az inflációnál magasabb hozamra van szükség. Tehát a “valódi reálhozam”, az nem az infláció feletti hozamot jelenti, hanem, ha a fentieket figyelembe vesszük, akkor infláció + egy-két-három százalék az a minimum küszöb amit el kell érni, hogy a valós vásárlóerőnk változatlan maradjon. Valódi reálgazdagodásról pedig csak e fölött a szint felett lehet szó.

www.zsiday.hu

Fotó: economywatch.hu