Miért nyert a Fidesz?

1992-ben Bill Clinton egyik elhíresült mondása az volt, hogy „It’s the economy, stupid!”, szabadfordításban: „A gazdaság a lényeg te hülye!” – ezzel célozva arra, hogy az embereket leginkább az érdekli, hogy nő-e a gazdaság vagy nem, van-e állásuk vagy nem, nő-e a fizetésük vagy nem. A recesszióba süllyedt USA-ban meg is nyerte a választásokat. Magyarországon ugyanez a helyzet. A politikusoknak nyilvánvalóan van ráhatásuk a gazdaságra, de sokkal kevesebb, mint maguk vagy szavazóik gondolják, eléggé ki vannak téve a nemzetközi ciklusoknak, amin jottányit sem tudnak változtatni, ám ennek ellenére a választók alapvetően az alapján ítélik meg a politikusokat, hogy van-e elég munkahely és nőnek-e a bérek.

Ha megnézzük a modernkori Magyarország választásainak történetét, akkor ugyanezt látjuk. A mellékelt ábrán a vízszintes tengelyen az látható, hogy mekkora reálbér-növekedés történt az adott kormány alatt (praktikusan mindig a választás évétől a választás előtti év bérnövekedését néztem, hiszen a választás évének folyamatai már nem nagyon játszanak, mivel tavasszal van a választás, azaz például azt néztem hogy 2014-től 2017-ig mennyit nőttek a bérek), a függőlegesen pedig az, hogy listán a következő választáson hány darab szavazatot kaptak az előző választáshoz képest.

Reálbér és szavazatok

Reálbér és szavazatok

Az összefüggés teljesen egyértelmű: ha van bérnövekedés, akkor megtartható vagy növelhető is az aktuális kormánypártra szavazók száma, ha csökkennek a bérek, akkor viszont elpártolnak tőlük a szavazóik. Mivel a 2014-17 közötti időszakban igen magas bérnövekedés volt, így nem csoda, hogy a Fidesz szavazóinak száma nőtt. Ezért írtam már korábban is, hogy ilyen bérnövekedés mellett nagyon el kell rontani valamit, hogy egy kormány megbukjon. Sőt, mivel a következő 2-3 évben valószínűleg további gyors bérnövekedés lesz, ezért valószínűleg a kormánypárt népszerűsége magas marad.

(Még egy megjegyzés: a 2010-es érték valószínűleg azért illeszkedik kevésbé, mert a lakosság jelentős részének volt svájci frank hitele, amelynek a törlesztője extrém módon megugrott, ami ahhoz vezetett, hogy a valójában elkölthető jövedelmük sokkal jobban zsugorodott, mint az a reálbér-mutatóból következne. Számukra az infláció sokkal nagyobb volt, mint a hivatalos, és a reálbér csökkenése is sokkal nagyobb volt emiatt, tehát valószínűleg az „érzékelt” reálbércsökkenés nem a valóságnak megfelelő 6% volt, hanem jóval nagyobb, 10-20%, és így már az illeszkedés is sokkal jobb lenne. Ez rámutat arra, hogy lehetne ezt a „modellt” sokkal jobban javítani, belevenni a munkanélküliség, a hiteltörlesztők, az elkölthető jövedelem és egy sor gazdasági mutató változását, amivel valószínűleg majdnem tökéletes illeszkedést lehetne elérni, de szerintem minél egyszerűbb, annál jobb, és ez is rámutat a lényegre: a gazdaság az, ami számít.)

www.zsiday.hu