Mindenhiány

A kisvárosi étterem/presszó háromfős személyzettel megy. Most egyszerre keres szakácsot, pultost, kézilányt. Piff neki. Ergo egyáltalán nincs embere. Semmi. Be fog csukni.

Induló étterem szakácsot keres: jöhet képzetlen is, majd betanítjuk (sic!). Gondolom, milyen lesz a kaja.

Másik induló hely képzett szakácsot keres úgy, hogy már tulajdonrészt (!) ígér cserébe. A kommentekben csak ilyenek jöttek: „jól hangzik, de németben vagyok”, „hajrá, de németben ragadtam, és ahogy elnézem az elmúlt napok fejleményeit, egyhamar biztos nem jövök haza”. Már nem csak a magasabb fizetés miatt vonzó Európa: ott a jobb suli, jobb kórház, gyűlöletmentes hétköznapok. És ezek a kivándorolt polgárok a legambiciózusabb szeletét képezik a társadalomnak, nem az állam emlőjén lógnak, hanem kihúzzák, ha kell, magukat a vízből a saját hajuknál fogva, hiszen vállalták az országváltás minden nehézségét, bele egyedül az idegenbe: majd hülyék lesznek visszajönni. Esetleg nyugdíjas korukban.

Márkaszerviz:

– Jó napot, gumicserére meg éves szervizre mikorra volna időpontjuk?
– Hát uram, ahogy nézem, legjobb esetben május elejére, de az sem biztos.
– Egy hónap múlva? Hogyhogy?
– Sorban állnak a megrendelések.
– És csak gumira?
– Talán két hét múlva, esetleg, ha megnyomjuk.
– Ne vicceljen! Akkor elvinném a nyárigumikat, felrakatom máshol. Mikor mehetek érte, ma, holnap?
– Talán a jövő pénteken, de nem biztos.
– Miért?
– Ide kell rendelnem, de már fullos minden fuvar.

Nincs ember, nincs kapacitás. És egyre kevesebb lesz…

Forrás: Vakmajom a Facebookon