Minimálbér emelés – meglepő, de le vagyunk maradva!

A kormány 15 százalékos minimálbér-emelése kétségkívül drasztikus – sokak által példátlannak, mások által nélkülözhetetlennek tartott – lépés.

Jó néhány közgazdász teljesen feleslegesnek, sőt, károsnak tartja magának a minimálbérnek a puszta létezését is. Most nem mennék bele a pro és kontra érvekbe, csupán felteszek egy találós kérdést: „Van-e olyan ország, ahol még ennél is drasztikusabb növelés valósult meg 2017-ben?”

Talán Venezuela? Esetleg Nigéria?

Meglepő módon az Egyesült Államokban hajtották végre az új év legnagyobb emelését, mégpedig Arizona államban, ahol több mint 20 százalékkal, 8,05 dollárról 10 dollárra ugrott fel a legkisebb (óránkénti!) fizetés.

Maine államban sem tétlenkedtek, ott 1,5 dollárral, 9 dollárra nőtt a legalacsonyabb órabér, de Washingtonban sem akartak lemaradni, ahol 1,5 dolláros emeléssel 11 dollárra nyomták fel a legegyszerűbb munkát végző dolgozók fizetését. Az említett három állam mellett egyébként másik 18 amerikai tagállamban is emelték a minimálbért.

A drasztikus emelések hatásai élénken foglalkoztatják a közgazdászokat. Milyen hatással lesznek a drasztikus változások az inflációra, a munkaerőpiacra vagy éppen a lakossági fogyasztásra? Komoly közgazdasági kísérleteknek vagyunk szemtanúi, kíváncsian szemléljük a középtávon már vélhetően érzékelhető következményeket.