máj.
15
2012

MNB, görögök

Állítólag megvan Simor utódja az MNB élén:
http://www.portfolio.hu/gazdasag/varga_mihaly_lehet_simor_andras_utoda.167289.html

Egyelőre szerintem nem lehet tudni ki lesz a jegybank élén, de az nagyon valószínűnek látszik, hogy unortodox irányváltás lesz a jegybank élén. Ez nem feltétlenül baj, hiszen a világban pont azt látjuk, hogy a jegybankok unortodox irányba mennek, a kormányzatok meg inkább ortodox irányba – nálunk pont fordítva. Az MNB inflációs fixációja, ortodox hozzáállása is nagyban segített, hogy a devizaadósságválság Magyarországon kialakuljon (bár ebben nem a mostani vezetés a bűnös), és komoly elszakadást a másra kevés tekintettel lévő inflációs célrendszer rigid követésétűl nem látunk, tehát az irányváltás időszerű lehet.

Ne feledjük, hogy a 2000-es években az MNB agresszívan akarta leszorítani az inflációt (minden másra tekintet nélkül, különösen a pénzügyi stabilitásra), ami csak úgy ment (a jelentűs belső inflációs nyomás, kormányzati költekezés, stb. miatt), hogy túlzottan erősen tartotta a forintot, ehhez azonban igen magas kamatszintre volt szükség. Ez ahhoz vezetett, hogy egyrészt mindenkiben kialakult a hit, hogy a forint árfolyama örökké stabil lesz (a forint gyengülésére azonnali és nagyarányú kamatemelés volt mindig a válasz), másrészt a magas kamatszint miatt forintban nem lehetett értelmes szinten hitelt felvenni. Ez egyenes út volt a devizában eladósodás felé (hiszen azt hitte a lakosság, hogy árfolyamkockázat nincs, és a kamatok jóval alacsonyabbak voltak devizában), tehát az MNB politikája megágyazott a későbbi devizaválságnak.

Milyen változásokra lehet számítani? Feltehetően alacsonyabb jegybanki kamatszint, alacsonyabb devizatartalékszint, a tartalékok esetleges felhasználása adósságszolgálatra, és ezekből következően gyengébb forintra tippelnék a 2013 tavaszi személycserék után. Úgy vélem meglepõ lépésekre számíthatunk majd a jegybanktól, bárki is vezesse. Nem lenne feltétlenül probléma szerintem ez, például a  hazai devizakötvények megvásárlása a devizatartalék terhére indokolható, és egy IMF-biztonsági háló” mellett elfogadható, költségcsökkentő megoldás lehet, de más érdekességek is jöhetnek…

Görög kérdés:

Nem kicsit tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy a görög állampapírok már beárazták az eurózónából való kilépést is, mert most amikor egyre valószínűbb ez a forgatókönyv, árfolyamuk a névérték 20%-a környékéről 13%-ra zuhant (20 éves papír). Továbbra is bármi elképzelhető, hiszen pl. ha az Európa-párti” erők közös listát indítanak, akkor a baloldali SYRIZA-t simán lenyomhatják, és első helyen végezhetnek. mivel a görög rendszerben az első helyezett automatikusan kap 50 helyet, ezért nagyon fontos, hogy ki végez elöl. Egyébként a SYRIZA is pártszövetség, tehát nem lenne precedens nélküli a dolog.Tehát simán elképzelhető BÁRMI. És persze az ellenkezője is. A legnagyobb veszély, hogy a lakosság bepánikol, elkezdik kimenekíteni a betéteket, mert ebben az esetben európai segítség nélkül napok alatt összeomolhat a pénzügyi rendszerük, és kényszerítve lesznek a drachmára való áttérésre.

Piacok: Nem nagyon gondolok mást, mint eddig, az amerikai részvényindexekre optimista vagyok az idei évre, de egyelőre nyűglődnek, és a jelenlegi fõ trendként még mindig az európai, és Európából exportált globális lassulás látszik annak minden következményével (euró le, árupiacok le, dollár fel, kötvények fel, periféria le, stb.)

FRISSÍTÉS:

Már itt is a hír, egy nap alatta betétállomány fél százalékát talicskázták ki a görögök. Mondjuk nem értem, eddig sem értettem, hogy ki az az ostoba aki egy fillért is görög bankban tart, amikor a pénzkivitel költsége és kockázata nulla, az otthonmaradás extrahozama minimális, kockázata hatalmas. Ha ez a trend folytatódik, akkor a görög bankszektor pár hét alatt megfekszik, és ez lehet a legfontosabb olyan tényező, ami fizikailag rákényszerítheti a görögöket az eurózóna elhagyására.

http://online.wsj.com/article/SB10001424052702303505504577406310678151998.html

Forrás: zsiday.hu