12760224 - plate full of euro notes and coins with fork and knife isolated on white background

Munkabérrevaló

Az egyik forró nyári késő délután, amikor már láttuk, hogy muszáj lesz bennmaradni az esti órákban is, kollégámmal úgy döntöttünk, hogy rendelünk magunknak egy-egy pizzát korai vacsoraként, hogy jobban menjen a munka. Mivel megbeszéltük, hogy nem én fogok fizetni, kértem kollégámat, hogy majd adjon a futárnak „rendes” borravalót.
„Persze, szívesen, mindig odaadom a tíz százalékot nekik” – válaszolta munkatársam.

Erre kértem őt, hogy az én pizzám után kb. – „ahogy kijön” – 300 forintot adjon. (Az én pizzám kb. 1500 forintba került, ami 150 Ft borravalót jelentett volna, ha 10%-ot adunk.)
Na, erre a kedves kolléga „kiborult”, hogy „el fogom kapatni” így a futárokat, ha ilyen nagy (!) borravalót adok nekik és jó kis vitába keveredtünk a borravaló helyes értelmezéséről és mértékéről.

Én azzal érveltem, hogy 150 forint helyett 300 forintot adni elhanyagolható veszteség szinte bárkinek, viszont a futárnak sokat jelenthet, hiszen valószínűleg a borravaló a fizetésének (jövedelmének) jelentős része (ha kap egyáltalán érdemi fizetést a borravalón felül), viszont az a szolgáltatás, amit nyújt, elég értékes ahhoz, hogy így is megbecsüljük.

Munkatársam azzal érvelt, hogy szerinte 10% a borravaló bevett mértéke és nem akar „a piac felett” fizetni. Kérdésemre, hogy miféle „piac” és miért nem akar többet fizetni, rövid gondolkodás után azt mondta, hogy hülyének érezné magát, ha többet fizetne valamiért, mint annak a szokásos, tapasztalati ára.

Kértem, hogy gondolkodjon el azon, hogy a mi magyar átlag feletti fizetéseink mellett ténylegesen mit is jelent az a plusz 150 forint, amit egy embertársának azért ad, hogy abban a forróságban rendelkezésre álljon, motort, motoros ruhát, bukósisakot, stb. tartson fenn, a motorral eljöjjön hozzánk a nagy forgalomban, feljöjjön az ötödikre, becsöngessen, türelmesen várjon, mire kimegyünk a folyosó végére (miközben rámelegszik a motoros ruha), majd visszamenjen az étterembe vagy a következő címre (és aki mindezt életvitelszerűen évekig csinálja).

Erre azt a választ kaptam, hogy ha így nem érné meg a futárnak, akkor biztosan nem futárkodna, azaz így is biztosan megéri neki, egyébként meg, ha a 10% olyan kevés lenne, akkor a piac megoldaná, azaz vagy eltűnnének a futárok, vagy felmenne a fizetésük, meg különben is, ha kevés a jövedelme (és a borravaló), akkor csináljon mást a futár és ne futárkodjon.

Jeleztem kollégámnak, hogy valószínűleg a futár nem végzett komoly gazdaságossági és életpálya modellszámításokat mielőtt futárnak állt volna, mert nem nagyon lehetett más választása (sokkal valószínűbb, hogy ez a munka volt épp „kéznél” és kész), mivel valószínűleg elég gyenge az érdekérvényesítő képessége a munkaerőpiacon.

Erre meghallgathattam, hogy bezzeg ő mennyit fáradt az egyetemen, hogy képzett és diplomás legyen (és így több értéket legyen képes előállítani), és hogy az arra fordított öt éve alatt nem keresett pénzt, most ő tanulmányai megtérülésének időszakában van, nem akarja szórni (!) a pénzt.
Hozzátette még, hogy átgondolva a számokat tényleg alacsony a kiszállítás díja, de ez meg azért lehet, mert valószínűleg túlkínálat van futárokból (futárképes munkavállalókból), ezért nem csoda, hogy keveset keresnek. (Persze az is kérdés, hogy mennyit keresnek ténylegesen a futárok, de abban megegyeztünk, hogy nem valószínű, hogy a motoros futárok teljes munkaidőre és magas fizetésre bejelentett munkavállalói lennének az éttermeknek.)

Bárkinek is legyen „igaza”, de ha minden „kétkezi” betanított munkástól sajnáljuk (már aki) azt a néhány forint plusz borravalót és tényleg így gondolkodunk akkor is, ha egy „egyszerűbb” szakembert hívunk a lakásba megjavítani valamit, vagy éppen visszakérünk minden forintot a boltban, a fagyis pultnál, az étteremben, a cipésznél, a ruhajavítónál vagy a piacon, akkor ne legyen illúziónk, hogy ezek a nagyon hasznos szakmák, munkakörök előbb-utóbb eltűnnek, vagy a szolgáltatás minősége fog jelentősen romlani, és ezt valószínűleg senki sem akarja.

Gondolom, hogy alapvetően nem „rossz” szándékból viselkedünk így, hanem mert ezzel a minden forintot kitaposó viselkedéssel például „hatékonynak” gondolhatjuk magunkat, ami nem valószínű, hogy előrevisz. (Persze, ha fordított helyzetben sokakból „tapossák ki” rendszeresen az utolsó fillért is, akkor nehéz azt várni, hogy aztán ők legyenek nagylelkűek.)

Nyilván senkinek sem javaslom, hogy ész nélkül (és szándékai ellenére) szórja a pénzt borravalóra, de szerintem nem érdemes sajnálni egy kis plusz pénzt attól, aki rendszeresen sokat dolgozik azért, hogy kényelmesebben élhessünk, főleg akkor nem, ha ezt mosolyogva és kedvesen (!) teszi, amitől elégedettek és jókedvűek leszünk, mert végül is ez a lényeg.
Az érintett szakmák képviselői közül is valószínűleg többen maradtak volna itthon, ha így gondolkodtunk volna egymásról, illetve egymás borravalójáról, jövedelméről.