jan.
2
2018

Munkaerő híján

Most hagyjuk az adót, amit valójában nem a vállalat, hanem a fogyasztó fizet. Pláne hagyjuk a környezetvédelmet, ami ha valós szempont lenne a döntéshozóknál, akkor már rég dugódíjat kapott volna a nyakába mindenki, aki úgy gondolja, hogy a városi közlekedés egyetlen módja az, ha egyedül üldögél az autójában a dugóban. Nem ezek a valós okai annak, hogy nincs Uber az országban.
Az ünnepek során különösen feltűnt, hogy mekkora áldás (volt…) az Uber. Még az a része is, hogy ki tudta kerülni a destruktív állami szabályozást. Kitiltása jelen esetben ugyanis nem csak egyszerűen két-háromszor drágábbá teszi a taxizást, de közel megszünteti annak a lehetőségét, hogy az ember az ünneplésből kényelmesen hazajusson.
A taxis közlekedés jelenlegi állami szabályozásának az egyik legközvetlenebb hatása az, hogy ha valaki embereket akar fuvarozni, akkor azt főállásban kénytelen űzni. Különben nem tudja kitermelni azokat a költségeket, amiket az említett állami szabályozás (és az Uberhez képest drágán szolgáltató fuvarszervező cégek) a nyakába rak(nak). Ez pedig ellehetetleníti az Uber egyik legnagyobb előnyét: a változó keresletre az árak mozgása nyomán reagáló kínálatot. Magyarul, hogy a vállalati karácsonyok péntekjén felmenő árak láttán sok, máskor nem taxizó sofőr is kirajzzon az utakra. És nem csak a „fölösleges” fix költségek teszik ezt lehetetlenné, hanem a fix árak is. Az állami szabályozás az Uber (azaz a verseny) által reformokra kényszerített személyszállítási iparágat nem csak megkíméli a fejlődéstől, de non plus ultraként el is lehetetleníti azt. Különösen fájó az így rugalmatlanná tett taxis munkaerőpiac most, amikor a kifeszített munkaerőpiacunkon minden csepp rugalmasságra szükség lenne.

Most nézzük a munkaerőpiac egy másik szegmensét, amit szintén bénít az állami szabályozás és hiába fáj minden érintettnek, nincs változás. 2013-ban, több év válság után került bevezetésre, hogy a közszférában nem lehet egyszerre fizetést és nyugdíjat kapni. Ennek egyrészt költségvetés kímélő célja volt, másfelől a munkaerőpiacot is átrendezte, hiszen kiszorította a nyugdíjasokat, teret engedve a pályakezdő korosztálynak és csökkentve az ottani munkanélküliséget. Az utóbbi hatás azonban most, hogy nem a munkanélküliség, hanem a munkaerőhiány az ország problémája, már kifejezetten káros. Gondoljuk végig: jelenleg az a nyugdíjas, aki közben dolgozik is, nem a fiatalabb korosztálytól „vesz el” egy helyet, hanem egy betöltetlen állást szüntet meg. Tehát, mi sem (lenne) egyszerűbb: változtatni kell a szabályokon.

Ha meg a változtatás (politikai, tehetetlenségi, akármilyen okokból) nem megy, tehát ha a szabályozás összességében káros, akkor talán azon kell elgondolkozni, hogy szükség van-e rá. A piac egyik nagy előnye, hogy dinamikus alkalmazkodásra kényszeríti a szereplőit.