Nehéz hónapok várnak még a befektetési alapokra

Tovább tart a tőke kiáramlása a magyar befektetési alapokból – derül ki a Napi Gazdaság körkérdéséből. Azt pontosan nem lehet tudni, hogy mennyi szerepe van ebben a végtörlesztésnek, de a hatása még a jövő év elején is érezhető lehet.
Visszaváltási hullámról nem lehet beszélni, de a nyári szokásos alacsonyabb aktivitást követően ősszel sem tért vissza az év eleji értékesítési volumen és lassult az elmúlt hónapokban a tőkebeáramlás a Concorde-alapokba, bár ez még mindig pozitív előjelű – mondták el a Napi Gazdaság megkeresésére az alapkezelőnél. Ez pedig szerintük nem rossz eredmény, tekintve hogy a piac egészére összességében (BAMOSZ-adatok alapján) két hónapot kivéve egész évben nettó kiáramlás volt jellemző.
Az elmúlt hónapok magyarországi, illetve nemzetközi eseményei sajnos nem kedveztek a befektetési alapokon keresztüli megtakarításoknak – az Aegon véleménye szerint sem. Mind a banki, mind a biztosítói csatornán keresztüli értékesítés esetében éreztek némi kiáramlást, és ennek egyik oka valóban a hitelek végtörlesztése lehet – teszik hozzá. További valószínűsíthető okok a magas, és egyre emelkedő betéti kamatok. Ráadásul jelen pillanatban bizonytalan a befektetési környezet, ami nehezíti a hosszabb távú befektetési instrumentumok értékesítését, mint például a befektetési alapokét. Magyarországon jó esetben is stagnálásról beszélhetünk, szerencsére azonban régiós vagyonkezelőként a magyar piac értékesítési nehézségeit a régióban található többi ország, így például Lengyelország képes némiképpen javítani – teszi hozzá az Aegon.
A magas betéti kamatok valóban nehezítik az alapok tőkevonzását – vélik az OTP Alapkezelőnél is, akik szerint a végtörlesztés is rátesz egy lapáttal az ez évi kedvezőtlen folyamatokra. Ráadásul ez utóbbi a jövő év első két hónapjára is hatással lehet. Az ING Alapkezelőnél is tapasztalnak visszaváltásokat, de azt nem tudják megmondani, hogy ennek oka a volatilis piac volt-e – a befektetők véget akartak vetni a veszteségeiknek – vagy a végtörlesztés állt a háttérben. Forgalmazóik elmondása szerint azonban a visszaváltások részben a végtörlesztések miatt történtek.
A végtörlesztéssel kapcsolatos ügyfélérdeklődés folyamatos volt a K&H Alapkezelőnél is – mondta el lapunknak Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója. Volt visszaváltás a nyílt végű alapok körében, de hogy ezek mennyiben kapcsolódnak a végtörlesztésekhez, arról nincsen adat – tette hozzá Zobor.
A beáramlás elsősorban az abszolút hozamú alapoknak volt köszönhető, amelyek az idei, kifejezetten rossz tőkepiaci eredmények, csökkenő tőzsdei árfolyamok ellenére is reálhozamot tudtak elérni a befektetőik számára. Az abszolút hozamú alapok ilyen volatilis tőzsdei környezetben és megtépázott piacokon is népszerűek tudtak maradni az ügyfelek körében. Ennek oka, hogy meglehetősen nagy mozgástérrel működnek ezek az alapok: ha például rossz környezetre számítanak, akkor megtehetik (a befektetési politikájuk lehetőséget teremt rá), hogy a vagyon egészét biztonságos, rövid lejáratú eszközökbe tegyék és csak erős meggyőződés esetén vállaljanak pozíciót, szigorúan kezelve a kockázatot. A felvett pozíció lehet short is, ami azt jelenti, hogy az ilyen alapok eső piacon is tudnak pénz keresni.
Az abszolút hozamú alapok a legkedveltebbek az Aegon szerint is, illetve azok az alapok, melyek mérsékelt-közepes kockázati profillal rendelkeznek és képesek lehetnek a banki betéteket középtávon felülteljesíteni. Ilyen jellegű alapok lehetnek az európai vállalatikötvény-befektetési alapok, illetve azoknál, akik nem érdeklődnek napi szinten a piaci események iránt, népszerűek az aktívan menedzselt termékek. Az ING-nél jelenleg a magas hozamú kötvényalapok és a feltörekvő piaci kötvényalapok népszerűek. Ez az az eszközosztály, amely a jelen piaci helyzetben kockázat-hozam viszonylatban találkozik a befektetők elképzeléseivel – közölték. Az OTP szerint a származtatott alapokra érdemes odafigyelni, hiszen nem véletlenül áramlik ebbe a tőke. Ezeknél az alapoknál ugyanis minden piacon lehet hozamot elérni, de fontos, hogy 3-5 éves távlatban gondolkodjon, aki ezekbe fektet. Továbbra is a biztonságosabb termékek iránt tapasztalnak nagyobb érdeklődést a K&H Alapkezelőnél. Így a kibocsátott alapok közül idén is a háromszor fizető alapok voltak a legnépszerűbb termékek, amelyek esetében a futamidő során három alkalommal történik hozamfizetés
Hasonlóan 2011-hez, jövőre is a szokásosnál nagyobb volatilitást, ingadozó árfolyamokat vár a piacokon a Concorde Alapkezelő. Várakozásaik szerint az ideihez hasonló, nehéz befektetési környezetre van kilátás, és az ilyen piaci környezetben továbbra is előtérben maradhatnak a nagyobb mozgástérrel rendelkező abszolút hozamra törekvő származtatott alapok.
Az Aegon szerint is nehéz, kihívásokkal teli év lesz 2012, és nem számít növekedésre az OTP Alapkezelő sem. Ez utóbbi tervei között az szerepel, hogy megőrizzék a 950 milliárd forintos lakossági portfóliójukat (ennek összege az intézményekkel együtt 1400 milliárd forint). A most is tapasztalható változékony befektetői környezetben felértékelődik a megtakarítások jelentősége, és felmerül a kérdés, hogy mikor és mibe érdemes befektetni. Ilyenkor fokozódik a lakosság megtakarítási hajlandósága, ezért a jövő évben a megtakarítások növekedésére számít Zobor Zsuzsa, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója. A tőke- és hozamvédett alapok éppen erre a befektetői dilemmára kínálnak megoldást szerinte, mivel részesedést nyújtanak a piacok emelkedéséből, de a tőkepiacok negatív teljesítése esetén is megőrzik a befektetett tőkét. Ezért várhatóan az ügyfelek egy jelentős része a következő hónapokban is keresni fogja a garantált alapokat. A fokozott bizonytalanság miatt megnövekedett befektetői óvatosság a pénzpiaci alapok irányába is mozdíthatja az ügyfeleket – teszi hozzá Zobor.

Deák Bálint

Forrás: Napi Gazdaság – 2011. december 19.