Nem az én inflációm, de leginkább senkié

A KSH 2,2%-os inflációt mért. A leginkább homlokráncolásra okot adó érdekesség talán az, hogy a Statisztikai Hivatalunk szerint hazánkban a szolgáltatások csupán 1,6 (!!) százalékkal lettek drágábbak az elmúlt 12 hónapban.

Aki kilép az utcára – vagy olvas sajtót – tudja, hogy óriási munkaerőhiány van, alig találni falfestőt, fodrászt, mosógépszerelőt. Ha pedig találunk ilyet, az valószínűleg 10%-kal több pénzt fog kérni, mint mondjuk tavaly. Még a Magyar Nemzeti Bank szeptemberi inflációs jelentése is azzal számol, hogy a „munkaintenzív szolgáltatások” éves szinten 4-5%-kal drágulnak átlagosan. Az „átlagos” adat számomra azt jelenti, hogy van, ami ennél lassabban, és van, ami ennél gyorsabban drágul. A KSH 2016-os fogyasztóiár-index számítási kosarában, amelyre már vannak nyilvános, részletes adatok, azonban egyetlen munkaintenzív szolgáltatás sem drágul 5%-kal. Semmi. Sem a lakásjavítási (pl.: felfestési) költségek, sem a testápolási szolgáltatások (pl.: kozmetikus, fodrász). A Hivatal szerint semmi nem drágul lényegesen.  Hogyan lehetséges ez?

Egyrészről, a fogyasztóiár-index összetevőinek aránya nagyon távol áll a tipikus alapblog olvasó fogyasztói kosarától, tehát számunkra meglepő lehet. A nagyvárosi középosztály sok szolgáltatást vesz igénybe, amely a kistelepülésen élők számára egyszerűen elérhetetlen. A KSH próbál egy országos fogyasztói kosarat használni, amely így valójában senkinek nem képezi le a saját fogyasztási szokásait. Ez elkerülhetetlen.

Másrészről viszont valószínű, hogy a megszűnő termékek problémája okoz anomáliát. Ez évekkel ezelőtt már szóba került a blogon elektronikai eszközök kapcsán, de most a szolgáltatásoknál is láthatunk hasonlót. Ugyanis, a statisztika nem tud azzal mit kezdeni, hogy a korábban vizsgált termék eltűnik, és egy új kerül a helyébe. Például a telefon boltban egyre olcsóbban adnák a Nokia 3210-est, de ott már mindenki Samsung okostelefont vesz. A KSH ebből csak annyit lát, hogy egyre olcsóbb a Nokia 3210-es, tehát defláció van. Az új Samsung-gal nem tud mit kezdeni, hiszen annak áráról nincs korábbi adata. Nem is létezett a termék. Hasonló módon, ami megszűnt, csődbe ment, az a statisztika számára elvész. Ha a faluvégi csárda bezár a pincér hiány miatt, és ezért a családi ünnepeket a szomszéd város drágább éttermében kell megtartani, akkor ez statisztikailag nem infláció. Pedig a családfő nyilván szívja a fogát, mert ő bizony tudja, másfélszer annyiba fog kerülni neki a rokonság megvendégelése.

A hazai inflációs adatok szerint több mint egy évtizede minden évben egyre olcsóbb a TV, a könyv, telefon, a számítógép, és szinte folyamatosan csökken a játékok és sportszerek ára. A szolgáltatások terén 2016-ban nem drágult egyetlen százalékkal sem a vízdíj, csatornadíj, helyi tömegközlekedés, taxi, „utazás munkahelyre, iskolába”, teherszállítás, közlekedési szolgáltatás, oktatási szolgáltatás, szerencsejáték… Sőt, kifejezetten olcsóbb lett a szemétszállítás és az „utazás egyéb távolsági úti céllal”, bármit is jelentsen ez. Ilyen összetevőkkel és adatokkal nem meglepő, hogy a Hivatal szerint a fogyasztói árak nem emelkednek lényegesen. Kíváncsi vagyok, hogyan jelenik meg, amikor már annyira nyilvánvaló változások lesznek, mint a napokban javasolt 20% körüli fővárosi taxis áremelés.

Csupán kettő, kis súlyú szolgáltatás volt 2016-ban, amelyről a KSH képes volt megállapítani, hogy 5%-ot elérő szinten drágult: a lakbér és a külföldön üdülés. Pedig épp az utóbbiról gondolnám, hogy valójában olcsóbb lett. Hiszen az adott év során a forint erősödött, a török és egyiptomi úti célok, tehát a hazai utazási irodák kedvencei szenvedtek a terrorveszély miatt, a Wizz Air pénzügyi adatai szerint pedig nagyjából tizedével csökkent náluk az átlagos repülőjegy ár.

Összességében tehát, sem az elektronikai cikkeknél, sem a gépjárműveknél, sem a szolgáltatásoknál nem sikerül mérni az áremelkedést, ha az úgy megy végbe, hogy megszűnik a korábbi termék, és egy új, drágább válik csupán elérhetővé. Amit pedig sikerül mérni, az amúgy sem felel meg senki fogyasztói kosarának. Ennél sokkal hasznosabb lenne a nyugdíjas infláció fogalmához hasonlóan létrehozni néhány alcsoportot, amely legalább valamilyen létező embernek megfeleltethető. Lehet az akár a „kistelepülésen élő dolgozók” vagy az „albérletben élő városi ifjúság” fogyasztói kosara.