Nem biztos, hogy be is érkezik a „budapesti gyors” a varsói főpályaudvarra

Lengyelországban nem figyelik olyan intenzíven a magyarországi gazdasági és pénzügyi modellt, ahogy azt nálunk némelyek feltételezik. Valójában nincs olyan terve egyik lengyel pártnak sem, hogy erősen növelje az állam gazdasági szerepét, hogy felülvizsgálja az Európai Unióhoz való viszonyt és nem vevő a közvélemény olyan gondolatokra, amelyek szerint a nyugati társadalmak hanyatlanak –  mondja az alapblog.hu-nak adott interjúban Jacek Tomkiewicz, aki a varsói TIGER (Transformation, Integration and Globalization Economic Research Centrum) igazgatója.

Értésre adja, hogy mind a baloldal, mind a jobboldal egyetért azzal az elképzeléssel, hogy a Tusk-kormány államosítsa a nyugdíjpénztári vagyon egy részét, mert ez az államadósság kordában tartását szolgálja. E mögött semmiféle politikai szándékot nem szabad sejteni, mondja az interjúalany. Senki sem feltételezi, hogy a liberális konzervatív kormány a végén visszaél a megtakarításokkal. Egyébként eloszlatja azt a külföldi közvélekedést is, hogy lényegi gazdasági-pénzügyi, politikai váltás (a külföldi bankok vagy szolgáltatók államosítása, központilag elrendelt rezsicsökkentés) követné a mostani reformot, ha a konzervatívabb Kazcynszki-féle párt kerülne hatalomra Lengyelországban.

 

Zentai Péter: Helyesen következtetek-e arra, hogy „Varsóba érkezett a budapesti gyors”? A lengyel kormány elveszi a magánnyugdíjpénztárak vagyonának jelentős részét kitevő államkötvény-állományt és megtiltja nekik a továbbiakban az államkötvények vásárlását. Ezek után jön ott is a kormány rezsicsökkentési tervének bejelentése?

Jacek Tomkiewicz: Biztosak lehetnek benne, hogy itt semmiféle politikai háttere nincs annak, hogy állami ellenőrzés alá fog kerülni a nyugdíjpénztári vagyonok jelentős hányada. Egyszerűen nincs más választása a Tusk vezette (liberális-konzervatív) kormánynak. Jellemző, hogy a kérdésről nincsenek komoly viták sem a parlamentben, sem a sajtóban. Néhány radikálisan liberális politikus, közgazdász kivételével minden politikai erő, párt egyetért a tervvel. Ugyanazt mondja ez ügyben a jobboldal két konkurens pártja, mint az (ellenzéki) Baloldali Szövetség: bárki kerülne is most hatalomra, ugyanezt kényszerülne meglépni. Alkotmányos előírás, hogy a mindenkori kormánynak tartania kell magát az adósságplafonhoz.

 

A nagy külföldi vagyonkezelők – és feltételezem a lengyel tulajdonban lévők is –, mégis durva államosítást emlegetnek, azt mondják, hogy meginoghat a nemzetközi bizalom Lengyelországban. Holott eddig Önöket tartották a legmegbízhatóbb, leginkább perspektivikus partnernek.

Nincs mit szépíteni a szón: ez államosítás. Magán megtakarítások kerülnek állami ellenőrzés alá. De mégsem feltételezi alapjában véve senki sem, hogy az állam, pontosabban a kormány visszaél ezzel a lépéssel, hogy öncélúan, nem adósságleépítésre fordítja az emberek pénzét. Ennek egyrészt nincs hagyománya nálunk, másrészt – éppenséggel mert Lengyelországban tradicionálisan fennáll a bizalom az állam irányában – a lakosság, beleértve a közvetlenül érintetteket is, feltételezi, hogy az állam a jelenlegi helyzetben nagyobb biztonságot nyújt, mint a magán pénzügyi szféra. Ez utóbbiban viszont – a válság miatt – eleve megingott a bizalom. A közvéleményben – amely persze nem igazán érti az államosításban rejlő gazdasági összefüggéseket – az mindenképpen „lejött, hogy megtakarításait most bebiztosították, kisebb hozamokat fialnak, de bizonyosan gyarapodni fognak.

 

De korábban ugyanez a kormány mindig a gazdaság liberalizálásának szükségességéről beszélt. Privatizációkat helyezett kilátásba. Erre most éppenséggel államosít… Ezt nem kérik számon?

Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a Tusk-kormány nem maradt továbbra is piacbarát. Szó sincs egyéb államosítási tervekről. Sem bankokéról vagy biztosító társaságokéról, sem arról, hogy a kormány dirigálni akarna az áram- vagy a vízszolgáltatóknak. Ez utóbbi szféra árképzésébe Lengyelországban egyik politikai erő sem kíván beleavatkozni. Pláne nem a varsói kormány. Egyébként éppen Varsóban került nemrégiben magánkézbe a hőellátás. Nem hallottam, hogy ez ellen, illetve a magántársaság árszabása ellen bárki is kifogást emelt volna.

 

Az erősen piacorientáltnak tartott varsói polgármester asszonyt éppen a minap erősítették meg a választók a hivatalában…

Úgy van. A Jog- és Igazság Párt – a Kaczynski vezette nacionalista konzervatív tömörülés, amelyet sokan a magyar kormánypárt szoros szövetségesének tartanak – nem tudott harmincszázaléknyi varsói polgárt sem mozgósítani, hogy leválthassák a liberális, erősen piacpárti polgármestert. Az bizonyosodott be, hogy Lengyelország legnagyobb városában továbbra is nagyon erős a modernizáló, nyugatias kormányerők pozíciója.
Az esetleges félreértések tisztázása végett még egyszer: az alkotmányban rögzített adósságplafon szerint a GDP 60 százalékáig szaladhat el a közszféra adóssága. Míg hosszú éveken át 50 százaléknál jártunk, addig mára az adósságráta 55 százalék fölé emelkedett. Ezt a folyamatot hivatott megállítani a nyugdíjpénztári vagyon államkötvény-hányadának államosítása.

 

Mi a titka annak, hogy Lengyelország a legválságosabb években: 2007 és 2011 között kiemelkedően tudott teljesíteni, növekedett a gazdaság, miközben egész Európa súlyosan visszaesett? Most pedig – ahogy olvasni a külföldi elemzésekben – sokasodnak a problémái, leállni látszik a növekedés.

A lényeg az, hogy a bankszféra nálunk kevésbé fejlődött az ezredforduló után, mint például Magyarországon vagy a Baltikumban, a pénzügyi szolgáltatások nem váltak annyira kifinomultakká, sokoldalúakká, mint maguknál. Ez a körülmény leszűkítette a vállalati, az önkormányzati és a privát eladósodás lehetőségeit.
A másik lengyel jellegzetesség a belső piac nagysága. Sokkal nagyobbak vagyunk, mint a balti országok, mint Magyarország, mint Csehország. A belső vaskos vásárlóerő, a belpiac nagysága tompította a válság mélyülését, inkább kiegyensúlyozó szerepet játszott.
A harmadik ok, hogy a nemzetközi válság kitörésekor és utána is a korábbi folyamatos megtakarításoknak köszönhetően – akkor tudott költekezni a költségvetés, amikor másutt rendkívüli megszorításokat kellett életbe léptetni.
Végül, de nem utolsósorban 2009-ben és az azt követő évben – piaci alapon – ötven százalékkal leértékelődött a lengyel pénz, a zlotyi. (Szerkesztői megjegyzés: a válságot megelőző szint és a válság mélypontja közötti különbség felelt meg az interjúalany által mondott 50 százalékos gyengülésnek, mert egyébként a válság előtti szinthez hasonlítva hosszabb távon a zloty 10-15 százalékot gyengült.) Ez keményen felpörgette az exportot a válságos időszakban. Mindmáig exportvezérelt ez a gazdaság, de mára kezd ellenünk dolgozni a néhány évvel ezelőtti „mentőangyal”, a fiskális expanzió. Eladósodottsági folyamat indult be. Nos, ezt kell leállítani mindenképpen, történetesen a nyugdíjpénztárak vagyonának államosításával.

 

Mi van a külföldre vándorolt milliókkal. Igaz, hogy hazatérnek?

Nem igaz. Kétmillióan távoztak az utóbbi hat évben, és nagyjából ennyien kinn is maradtak, csak kevesen térnek haza. Angliában, Skandináviában, Írországban él és dolgozik a legtöbb eltávozott lengyel, főként fiatalok. A munkanélküliség idehaza 10 százalék körül stagnál továbbra is.

 

Mindenesetre rengeteg elemzés olvasható arról, hogy nagy változások várhatók a lengyel politikában, a gazdasági-pénzügyi politikában is, ha győznek a legközelebbi választásokon a nemzeti konzervatívok. Kaczynskiék nyilván újrafogalmazzák az EU-hoz való viszonyt is; várható, hogy – akárcsak nálunk az Orbán-kormány, amelyet példaképnek tekintenek – jelentősebb szerepet szánnak az államnak.

Ezzel nem értek egyet. A nagy lengyel pártok között csak a retorikában vannak különbségek. Persze bizonyos, hogy a jelenleg kormányzó Civil Platform párt propagandájához képest hangosabban fognak szólni a nemzeti jelszavak, ha valóban a Jog- és Igazság Párt kerül hatalomra. De a dolgok mélyén az égvilágon semmi sem változik. Ahogy a korábbi Kaczynski-kormány piacbarát politikát folytatott és nem nyúlt a külföldi vagyonokhoz, befektetőkhöz, úgy a jövőben egy hasonló kormány sem változtat majd ezen. Valójában nincs tervük sem államosításokról, sem arról, hogy alapvetően másként álljanak hozzá az EU-hoz vagy az euróhoz. A mostanában zajló gazdaságpolitikai vitákban semmi jele sincs alapvető különbségeknek. Az euróhoz való csatlakozásnál mindkét oldal a kivárás taktikáját választja.

 

Az EU-hoz, általában a Nyugathoz való viszonyban csak lennének különbségek. Kaczynski pártjának vezetői és hívei – az itteni hírek szerint – óriási tisztelettel figyelik a magyarországi fejleményeket, mármint a mi kormányunk cselekedeteit és mondandóit…

Egyrészt én itt Varsóban nem észlelek semmiféle óriási visszhangot Magyarországgal kapcsolatban. Másrészt eleve roppant felületesek a lengyel közvélemény-formálók ismeretei Magyarországról, mint ahogy – tartok tőle – Önöknél sem ismerik széles körökben alaposan, mélységükben a lengyelországi politikai és gazdasági folyamatok motívumait.
Maradjunk abban, hogy a szóba jövők közül bárki kormányozza is Lengyelországot a következő években, ez az ország megmarad Nyugat-barátnak. E mögött az húzódik meg, hogy a lengyelek túlnyomó többsége – noha a nagy nemzetközi bankokat tartja felelősnek a válság kitöréséért – egyértelműen az EU-hoz akar tartozni, a nyugati demokráciákat a szóba jöhető lehetőségek közül még mindig a legjobb alternatívának tartja, élvezi az EU nyújtotta szabadságot és érti, hogy az EU rengeteg pénzt biztosít a lengyel gazdaságnak.