Nem fizetek!

Tudom, hogy a devizahitelek kérdése nagyon összetett, ellentmondásos, ezért az alábbiakban a jelenségnek egyetlen – de talán legfontosabb –elemével foglalkozom.

1., Az ősz folyamán Lázár János frakcióvezetőként azt javasolta a parlamentnek, hogy a devizahiteles magánszemélyeknek ne kelljen visszafizetni a felvett hitel egy részét. Nem okozott meglepetést, hogy a felvetés meghallgatásra került, s a szerencsés adósok jelentős hitelkönnyítést kaptak.

2., A tegnapi napon, mint egy jelentős CHF hitelfelvevő város polgármestere meglehetősen sajátosan fejezte ki újévi jókívánságait az Erste vezérének, ugyanis levelében  egyértelműen kifejezte igényét arra, hogy Hódmezővásárhelynek ne kelljen teljes egészében visszafizetni CHF-ben felvett adósságát (kötvényét). Nem nagyon kerülgette a forró kását, egyszerűen megfenyegette a hitelnyújtó bankot, hogy ellenkezés esetén a parlamenthez (gyakorlatilag az általa vezetett frakcióhoz) fordul törvényi támogatásért.

http://privatbankar.hu/penzugyek/arfolyamveszteseg-lazar-levelben-keri-az-erstet-osszak-meg-varosa-terheit-243331

Kétlem, hogy a frakcióvezető egyeztetés nélkül ötletelne, éppen akkor, mikor még meg sem száradt a nagy sikernek beharangozott” végtörlesztés megállapodáson” a tinta, így vélhetően új front nyílt a pénzintézetekkel szemben, ezúttal az önkormányzati devizahitelek kapcsán.

3., Márpedig ha a Fidesz szerint sem a magánszemélyeknek, sem az önkormányzatoknak nem kell visszafizetniük devizahiteleik egy részét, nagyon nehéz lesz elhessegetni a gazdasági szereplők azon gondolatát, hogy akkor miért éppen az államnak kellene ezt megtenni? Főleg, ha még emlékeznek Lázár december 16-i megjegyzésére. A portfolio.hu szerint „A kormánypárti politikus azt is mondta, hogy Magyarország jelentős pénzzel tartozik az IMF-nek. Semmi kétségem afelől, hogy az IMF visszatér, hogy begyűjtse pénzét – mondta.”

http://www.portfolio.hu/gazdasag/lazar_szerint_az_imf_visszajon_a_penzeert.160122.html

A portfolio.hu az IMF-es nyilatkozat elemzése során így fogalmazott: „Túl azon, hogy egy ilyen zsarolás jellegű bejelentésnek amúgy is rossz az optikája, akár azt is felveti, hogy a kormány a hiteleinek felmondását fontolgatja. Úgy gondoljuk, hogy nem erről van szó, de azt csak remélni lehet, hogy mára minden befektető megismerte a kormány sajátos kommunikációját.”

A tegnapi Lázár levél számomra kicsit árnyalja a képet.