Dennis Snower
dec.
30
2015

„Nem tehetjük meg, hogy ne Merkelt kövessük”

Németországnak nincs egyéb alternatívája, minthogy végig járja a „merkeli utat”: a migráns probléma túlnyomó terheinek felvállalásával az EU fennmaradásáért küzd – állítja a Kieli Világgazdasági Kutató Intézet igazgatója. A világ mértékadó közgazdászainak első soraiban számon tartott tudós, Dennis Snower szerint óhatatlanul összeomlik az EU, ha a „merkeli kísérlet” nem sikerül, és ha Nagy-Britannia kilép az Unióból.
Az interjúból kiderül, hogy Németország költségvetését jövőre is és az azt követő évben is átlagosan mintegy 25 milliárd euróval terheli a migránsok integrációja, utána a terhek fokozatosan csökkenhetnek, a folyamat várhatóan több gazdasági-pénzügyi eredményt, mint veszteséget fog a végén produkálni.
Figyelmezteti a tagállamok kormányait, hogy 2016-ban már nem úszhatják meg az igazi strukturális reformokat, nem halasztgathatják tovább a pénzügyi- és bankunió létrehozását, az EKB megváltó erejébe, szerepébe nem reménykedhetnek, a központi bankot hagyniuk kell, hogy az ismételten szinte csak az alapvető feladatára fókuszálhasson: az inflációs célok biztosítására.

Zentai Péter: Milyen gazdasági, pénzügyi helyzet vár Európára, 2016-ban?
Dennis J. Snower: Ha minden marad úgy, ahogy eddig, akkor semmi okunk az optimizmusra. Aggodalomra okot adó körülmény, hogy az uniós tagállamok abszolutizálnák az Európai Központi Bank monetáris szerepét, mintha továbbra is csakis tőle várnák a „megváltást”, mintha kizárólag az EKB feladatának tekintenék, hogy kihúzza Európát a stagnálásból. Holott ezzel a kihívással maguknak az érintett kormányoknak kellene – összehangoltan – megküzdeniük. Külön-külön, saját erőfeszítéseiknek köszönhetően, mégis egy irányba mutatóan kell elérniük, hogy a GDP-arányos adósságrátájuk ne haladhassa meg a 60 százalékot. A lemaradóknak komolyan vett strukturális reformok felvállalásával és következetes végrehajtásukkal kellene elérniük versenyképességük növelését és ezáltal azt, hogy felzárkózhassanak. A másik halaszthatatlan feladat a pénzügyi politikák egységesítése, a pénzügyi unió, beleértve a bankuniót is, végleges kialakítása.
Ha ezen célok eléréséhez, különösen a versenyképesség erősítéséhez némelyeknek a többiek segítsége szükségeltetik, akkor ennek a támogatásnak meghatározóan az oktatás fejlesztését kell szolgálnia.
Az EKB-t pedig hagyni kell, hogy visszatérhessen eredendő küldetésének betöltéséhez: az összeurópai inflációs célok megvalósulásának biztosításához.

Az európai társadalmak vészesen öregednek, nincs komoly utánpótlási potenciál az európai népességben…
Ezért is kell nyíltan kimondani: Európának létszükséglet a szabályozott, folyamatos bevándorlás biztosítása.
Migránsok nélkül képtelenség fenntartani és javítani az Unió versenyképességét, migráció nélkül nem működhet tartósan a jóléti állam, nélküle képtelenség hosszú távra szóló gazdasági élénkítést generálni. Ez egy rendkívüli kihívás. Ha ugyanis rosszul megy a máshonnan érkezettek integrálása, akkor súlyos következmények várnak Európára.
Mégis a jövő esztendő nem kínál számunkra, európaiak számára egyéb alternatívát, mint azt, hogy fel kell vállalni és bele kell kezdeni eme történelmi jelentőségű kísérlet megvalósításába.

„Wir schaffen das!” (Megoldjuk!) – mondta Angela Merkel. Miként látják ezt Önök, Németországot, annak gazdaságát illetve a világgazdaságot egyaránt éberen tanulmányozó szakértők? Valóban képes lehet e kihívás sikeres kezelésére Németország?
Németországot tudatosan vezette Angela Merkel egy új, kitaposatlan útra, eközben ugyancsak tudatosan vállalt fel korábban nem ismert, rendkívüli kihívásokat. Tette ezt azon meggyőződéséből fakadóan, hogy sikerülhet békés egymás mellett élést kialakítani, majd összehangolódást elérni a befogadó közeg és a beérkező tömeg egymástól látszólag merőben eltérő érdekei és értékei között.
Tudatában volt ugyanakkor annak is, hogy rendezetté téve a folyamatot, hosszú távon a német és az európai gazdaság javát szolgálóan, mindannyiunk számára üdvözítően integrálható az európai társadalmakba a migránsok jelentős hányada.
A rövid távon jelentkező, rendkívül súlyos politikai, szociális problémák kezelhetők, majd azok akár feledésbe is merülhetnek, ha az emberek azt látják, hogy hosszú távra szólóan biztosítható a siker – így gondolkodnak a mérvadó német vezetők.

Ez harc az idővel!
Angela Merkelék tisztában vannak vele, hogy a társadalom nem jelentéktelen hányada – természetszerűleg – eleve idegenkedik a gondolattól, hogy máshonnan származó, a nyelvet nem beszélő, kultúrájában merőben másféle százezrek, milliók árasszák el országukat, régiójukat, Európát.
De az ember természetéhez az is hozzátartozik, hogy meglepően gyorsan képes szemléletet váltani, alkalmazkodni egy vadonatúj helyzethez, ha jó tapasztalatokra tesz szert – ahogy ez az 1950-60-as években is történt (amikor is dél-európai vendégmunkások milliói árasztották el Németországot). Ha tehát ezúttal is gyorsan és viszonylag zökkenőmentesen végbe tudna menni több százezer új migráns beépítése a munka világába, ha gyors ütemben haladna a nyelvi és szakmai képzésük, akkor – késleltetett hatásként – borítékolni lehet a migránsok széles körű társadalmi el- és befogadását.
Ha viszont a kormányfő által a vártnál sokkal döcögősebben, hibákkal telítetten zajlik a gazdasági integrációs folyamat, akkor bizony rendkívüli dráma vár Németországra, Európára.

Pénzben kifejezve, mekkora árat fizet Németország és mit vár ezért cserében?
Számításaink szerint egy-egy migráns befogadása a következő rövid időszakban évente 13 ezer eurós kiadást jelent. 2016-ban 23,6 milliárd, 2017-ben 28,2 milliárd euróval terheli a migráns/menekültintegráció a német költségvetést. A munka világába való beépülési folyamat előrehaladtával azonban ezek a kiadások – amelyeket az elején egyéb, előre nem látható költségek még meg is fejelhetnek – csökkenni fognak, a gazdasági integrációval párhuzamosan az adóbevételek növekedni fognak, sok migráns pedig eleve távozik Németországból.
Kikalkuláltuk, hogy a sokszázezer vagy akár milliónyi új letelepedő, bevándorló munkába állítása elhanyagolható mértékben ronthatja a helyiek, a német polgárok elhelyezkedési esélyeit.
Az érem másik oldala viszont az, hogy nem áll rendelkezésünkre megfelelő mennyiségű és minőségű információ a letelepedni és munkába állni szándékozó migránsok képzettségéről.
Mégis megkockáztatható a kijelentés: a hatalmas számú migráns megjelenése a német gazdaságban egyértelműen erősíteni fogja a GDP-t, annak folyamatos növekedéséhez hozzá fog járulni. Elismerem azonban, hogy megfelelő adatok híján nem tudjuk még számszerűsíteni: a következő néhány évben mekkora mértékben is járulhat hozzá a GDP-növekedéshez a migráció.

Olyan, mintha Németország vezetői egész Európa jövőjét tennék kockára…
Európának valójában – ha az Uniót fenn akarják tartani – nincs egyéb alternatívája, mint az, hogy a német példát kövesse. Egyrészt, mert az Unió minden tagja aláírta az üldöztetések, háborúk elől menekülők kötelező befogadásáról szóló nemzetközi konvenciót. Másrészt, mert az Európai Unió megalakításának és folyamatos bővítésének alapvető indítéka az volt és maradt mind a mai napig, hogy Európa soha többé ne járuljon hozzá olyan konfliktusokhoz, amelyek globális háborúkhoz vezethetnek, a bajba kerültekkel való szolidaritás gyakorlati bizonyítása az Unió létalapjához kapcsolódó kötelesség. Európának gazdasági, politikai érdeke és kiemelkedő erkölcsi kötelessége menteni, falkarolni, felemelni a bajba jutottakat.
Ezen értékek és érdekek alapján vették fel az Európai Unióba a közép-kelet-európai országokat, és ezen az alapon támogatják az ő felzárkózásukat az olyan tehetősebb országok, mint amilyen Németország is. A német elit e tekintetben nem kertelhet tovább: az Unió alappilléreit rúgják fel azok az elsősorban közép-kelet-európai államok, amelyek mindezek dacára totálisan bezárják a kapuikat a menekültek előtt. Főként emiatt válhat kétségessé az Európai Unió jövője…
Németországnak ebben a helyzetben pláne nincs egyéb alternatívája, minthogy eredményeket felmutatva végigjárja a „merkeli utat”: Németország a migráns probléma kezelésével, túlnyomó terheinek felvállalásával az EU fennmaradásáért küzd. Ha nem ezt tenné, akkor az azt jelentené, hogy az Unió legerősebb állama hátat fordított Európának, az Európai Uniónak.