Nyereményben bízni

A napokban ismét hallani lehetett a Fortress-ügyről. Június közepi bejegyzésemben épp azt írtam, hogy „a piramisjátékok célközönsége sajnos megtanulta, hogy sok munkával, áldozatvállalással sem tud a vágyai szerinti „elég” pénzhez jutni, így számára nem marad más hátra, mint bízni a szerencsében és nyeremény típusú bevételekben reménykedni.”

Régóta (és barátaim által erősen kritizált) véleményem az, hogy a társadalomnak elemi szükséglete az, hogy létezzenek olyan módszerek, ügyletek, melyekkel az egyén (még a vagyonos is) kis befektetéssel, a nyereséghez képest csekély ráfordítással is érdemben léphet feljebb az anyagi jólét létráján.

Ha ugyanis az egyének többségének nem áll rendelkezésre sem nagyobb tehetség (szellemi, fizikai, stb.), sem több információ, sem nagyobb tudás, mint amennyi a többieknél van, akkor általában két dolgot tehetnek azért, hogy feljebb jussanak:

  1. vagy sokkal szorgalmasabban, keményebben dolgoznak (nem feltétlenül törvényesen) céljaikért, mint mások,
  2. és/vagy valamilyen külső tényezőre hagyatkozhatnak.

Az első pontnak éppen az a nagy hátránya, hogy nagyon fárasztó és más élvezetes dolgokról való lemondással jár, illetve nagyon-nagyon tud fájni, ha a hosszú és kemény munka ellenére mégsem kapjuk meg fáradozásaink gyümölcsét. Aki erre az útra lép, mégis kevesebbet kockáztat, mint a másik úton, mivel nagyobb kontrollt gyakorol tevékenysége felett.

A második út azért kockázatosabb, mint az első, mert lényegesen kisebb (sokszor nulla közeli) az ellenőrzésünk sikerünk felett, azaz csak bízhatunk a számunkra pozitív kimenetelű véletlen megtörténtében.

Ha átlagos személyes adottságainkon kívül nincsenek olyan pozitív hatású külső tényezők, mint például jó iskolában eltöltött tanulóévek vagy gazdag szülők/rokonok, stb., akkor viszonylag nagy az esélye annak, hogy nem tudunk kitörni (például anyagi) helyzetünkből. Ez nem feltétlenül baj, de ha vágyaink nagyobbak, mint a lehetőségeink (és fogyasztói világunkban építik a vágyakat rendesen), akkor elégedetlenségünk tettekre sarkallhat minket, azaz keresni fogjuk azokat a lehetőségeket, melyekkel relatíve nagyon kevés ráfordítással lehet nagyon sokat nyerni.

Ezeknek a lehetőségeknek alapvetően két típusa van: az illegális és a legális lehetőségek.

Illegális lehetőségek például a csalás, sikkasztás lopás, drogfutárkodás, stb. (A piramisjátékok legálisnak látszó illegális lehetőségek a befektetők számára, ezeket a lehetőségeket többnyire a „rendes” – azaz bűnözni, szabályt szegni nem szándékozó – emberek veszik igénybe.)

Legális lehetőségek például az állam által szervezett vagy engedélyezett szerencsejátékok (mint a lottó vagy a kaszinók), ilyenek bizonyos tőzsdei ügyletek, de ilyenek a nyereménybetétek is a bankokban.

Utóbbiakat érdemes komolyan venni a „rendes” befektetőknek (a következő néhány évben) az újabb legálisnak látszó illegális lehetőségek helyett, mivel van izgalom bennük és viszonylag kicsi az alternatív költségük (betéti kamat, állampapírhozam, infláció) és nagyon valószínű, hogy ha más eszközbe fektetnének, akkor azon jóval nagyobbat buknának (vagy a bukás esélye lenne nagyobb), mint az alternatív költségek.

Ebben a cikkben arról írnak, hogy az utóbbi időben eléggé felfutott az értékesítése ennek a lehetőségnek, működik a „rendszer”.

Tudomásom szerint három pénzintézetnél lehet nyereménybetétbe pénzt elhelyezni, ahol autót, esetleg robogót, számítógépet lehet nyerni a havonta megtartott sorsolásokon. (Részt venni már 5 ezer forinttal is lehet, de az elhelyezett összeggel arányosan nő a nyerési esély is.)

Akinek meg nagyon nincs pénze, az maradhat a tényleges (legális) szerencsejátékoknál, ahol már néhány száz forintért is megvásárolható a remény, mely sajnos nagyon nagy valószínűséggel az egyetlen hozadéka lesz a „befektetésnek”. Itt azért érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen kis összeggel vásárolható meg egy ilyen erős és tartós érzés… (Ezért áldoznak rá pénzt pont azok, akiknek amúgy is nagyon kevés van.)

Mindenesetre, bármennyire is értelmetlennek tűnik elsőre, a feljebb jutás reményét nyújtó legális eszközökre szükség van, mert ha az egyének nem vásárolhatnak reményt legálisan, akkor majd illegálisan fogják ezt megtenni. Igaz ugyan, hogy a reményt (mint egyetlen hozadékot) így is, úgy is megkapják, azonban nem mindegy, hogy szabályozott körülmények között teszik ezt, vagy teljesen kiszolgáltatottá válnak a csalóknak.

A témához illő néhány idézet André Kosztolányitól:

„Minél valószerűtlenebbek az ígéretek, annál nagyobb követőik száma.”

„Akinek sok pénze van, annak lehet spekulálni, akinek kevés a pénze, annak nem szabad spekulálni, akinek pedig egyáltalán nincs pénze, annak muszáj spekulálni.”

Utóbbi idézet rávilágít a szegény emberek kényszerpályájára, arra, hogy muszáj nagy kockázatot vállalniuk, mivel a kis kockázatvállalással elérhető szolid százalékos hozam kicsiny tőkéjükre vetítve csekély pénzösszegű hozamot eredményez, amivel nem sokra mennek.

Ön például lottózik? (Én igen. :-))