???????????????????????
jan.
12
2015

Olajár – nem konspiráció, nem politika

Az év második felére akár 70 dolláros hordónkénti átlagárat prognosztizál az olaj világpiacán a New Jersey székhelyű legautentikusabbnak tekintett (olaj)ár- és értékelemző tanácsadó műhely, az Oil Price Information Service (OPIS) vezető elemzője. Denton Cinquegrana az Alapblog.hu-nak adott interjúban értelmetlennek nevezi azok okoskodását, akik az utóbbi hónapok fejleményei mögött konspirációt szimatolnak. Az OPIS meghatározó jelentőséget annak ad, hogy az Egyesült Államok nettó olajexportőrré, a világ harmadik legnagyobb olajtermelőjévé vált, és hogy bekövetkezett a palagáz- és palaolaj-forradalom. A következő néhány hónapban még látni fogjuk, hogy néhol a nyersolaj hordónkénti ára negyven dollárra esik, de nyár körül beindul az emelkedés. Ez azonban semmiképpen sem fog elvezetni a fél évvel ezelőtti százdolláros tartományig.

Zentai Péter: Feltételezem, autóval jár. Mennyit fizetett legutóbb egy gallon (mintegy négy és fél liter – szerk.) benzinért, New Jersey-ben?
Denton Cinquegrana: 2 dollár 22 centet. A gallononkénti átlagár egyébként múlt héten 2 dollár 19 cent volt az Egyesült Államokban.

Lesz az még olcsóbb is? Tud még ez az európainál jóval alacsonyabb árszint lejjebb süllyedni?
Előjelzéseink szerint az ár az amerikai kutaknál 2 dollárnál fogja elérni a mélypontot. Texas államban 2 dollár alá fog süllyedni. Mindenesetre meglehetősen közel járunk az általunk prognosztizált minimumhoz. Aztán pedig jöhet a trendforduló.

Az olajár emelkedésével is kalkulálnak már? Mikortól?
A következő néhány hónapban semmiképpen sem. De meggyőződésünk, hogy még az idén, az év második felében viszonylag komoly elmozdulás következik be a piacokon – felfelé.

Hordónként most valamivel ötven dollár alatt tartunk. Innen hova megyünk három, illetve hat-hét hónap múlva?
Az Egyesült Államokban irányt mutató texasi (Texas Intermediate) nyersolaj negyvennégy dollár körül van, az Európában jobban ismert Brent olaj 49-50 dollárt ér hordónként. Mindkét fajtánál maximálisan további öt-nyolcdolláros csökkenést valószínűsítünk. A Brent a mi kalkulációnk szerint semmiképpen sem süllyed negyven dollár alá. Az év második felében a világpiaci átlagárat 65-70 dollárra prognosztizáljuk.

Mire fel következne be a drágulás? Kína lassul, Európa stagnál, a szénhidrogének kitermelése tudomásom szerint nem lankad, közben egyre kevésbé energiaigényes technológiai ágazatok viszik előre a világgazdaságot…
Egyrészt azért, mert abban, hogy történelmileg szinte példátlan gyorsasággal zuhantak az olajárak júniustól december elejéig – a Brent esetében hordónként 108 dollárról 53 dollárra – volt egy jó adag túlreagálás is. Ebben benne van az európai stagnálás, az európai pénzügyi problémák, a deflációs várakozások, a kínai lassulás, a globális túltermelés jelentőségének a túlértékelése. Európa nemzetgazdaságai jobban fognak teljesíteni a vártnál, az oroszok jelentette geopolitikai krízis ugyanakkor – várakozásunk szerint – inkább stabilizálódik, mint mélyül.

Az utóbbi idők áresésének fő katalizátora az volt, hogy nem következett be egy sokak által várt esemény! A piaci résztvevők többsége azt várta Szaúd-Arábiától, hogy az visszafogja a termelést. Erre fel az OPEC (főként arab és latin-amerikai olajtermelő országok kartell-jellegű tömörülése) novemberi értekezletén a világ első számú exportőre közölte, „esze ágában sincs” termelése korlátozásával hozzájárulni a világpiaci árak stabilizálásához, netán emelkedéséhez. Ebben az országban egy hordónyi olaj kitermelése még húsz dollárba sem kerül, míg Kanadában például hatvan-kilencven dollár között mozog egy hordónyi olaj felszínre hozása és finomítása, az Északi-tengeren ötvendolláros az átlag.
Ettől kezdve nem csak az olajár kezdett zuhanórepülésbe, de az energiaszektorhoz kapcsolódó minden jelentős vállalat részvényeinek az árfolyama is. 15-20 százalékos tőzsdei esések néhány hét leforgása alatt! Mellesleg most – ahogy beszélünk – már tapasztalni viszont, hogy kimondottan élénkül megint a kereslet ugyanezen vállalatok papírjai iránt, feltűnően jól mennek a tankhajókhoz kapcsolódó papírok is. A piac tehát már üzeneteket küld az olajár – szerintünk – fél év múlva várható emelkedését megelőlegezendő.

Önök nem is tudnak semmiféle összebeszélésről Amerika és Szaúd-Arábia között? Olvasni a világsajtóban eleget arról, hogy a két meghatározó olajpiaci hatalom az árak végletes lenyomásával kívánta térdre kényszeríteni az orosz, illetve az iráni, részben a venezuelai rezsimet – ezek ugye olyan rendszerek, amelyek veszélyeztetik a nyugati, főként amerikai és szaúdi érdekeket…
Amerikai érdek a palaolaj és a palagáz kitermelésének kifizetődő szinten tartása is. Ha ebből a szempontból néznénk a dolgokat, akkor egy esetleges összebeszélés úgy tűnne, hogy az Egyesült Államok saját maga ellen cselekszik. Egyébként is egy sor nyugati érdekcsoport eleve rosszul jár az áreséssel: rosszul jár a drágán termelő Alaszka és néhány más feltörekvő olajrégió is itt az Egyesült Államokban, rosszul jár továbbá Norvégia, nem szólva azokról a veszteségekről, amelyeket az energiaszektorhoz tartozó óriási vállalatok elszenvednek. Szóval, mi nem hiszünk az összeesküvés-elméletekben.

Az olajár alakulásában egyre inkább csak és kizárólag az aktuális és a várható kereslet-kínálat viszony a meghatározó.
Olyan faktorok játszanak például szerepet, mint az, hogy a múlt héten az Egyesült Államokban 8 millió hordóval nőttek az olajkészletek a várt 3 és fél millióval szemben, ami pedig a dízelüzemanyag- és a fűtőolaj-készleteket illeti, azok a prognosztizált mennyiség ötszörösével, 12 millió hordóval duzzadtak fel.
Eközben mind itt Amerikában, mind a világ más vezető olajmezőin a kitermelő cégek kénytelenek továbbra is, az olajárak esésétől függetlenül, teljes üzemmódban dolgozni, egyszerűen nem csökkenthetik, pláne nem állíthatják le a fúrásokat, a finomítókat, a feldolgozást. A tavalyi magas árak közepette beindított, méregdrága befektetésekből megtérülést, pénzt kell produkálniuk. Az olajtársaságok a legtöbb pénzt azelőtt költik el, mielőtt az első csepp olajat értékesíteni tudnák, elemi érdekük tehát, hogy az elején nonstop dolgoztassák új beruházásaikat. A cash-flow össze nem vethetően fontosabb a számukra, mint holmi spekulatív készletfelhalmozás. Számításaink szerint még további hat hónap fog eltelni, amíg a befektetett tőkéhez viszonyítottan megengedhetővé válik a termelés néminemű visszafogása. Ez a még idénre valószínűsíthető árak emelkedésével kapcsolatos várakozás kezd – jóllehet nem jelentős mértékben – beépülni a határidős árakba. Mindenki, minden játékos keresi már a beszállási lehetőséget.

Egyetért-e velem, ha azt mondom, hogy az olajpiaci fejleményeknek egyik leglényegesebb generátora Amerika? Mármint a palagáz-palaolaj kitermeléséhez kapcsolódó technológiai forradalom…
Hogyne. Az amerikai kitermelés –beleértve a palaolaj-palagáz piaci tényezővé válását – hirtelen radikális fokozódása és az amerikai olajexport széles körű engedélyezése Washington által, óriási stratégiai csapás az OPEC-tagokra és Oroszországra nézve. S noha elkerülhetetlennek véljük az árak felfelé tendálását az év második felében, mégis szinte bizonyosak lehetünk, hogy az amerikai piaci jelenlét fokozódása az, ami igazából korlátot szab az áremelkedés mértékének. Belátható időn belül elképzelhetetlennek tartjuk, hogy – akár a legdrágábban kitermelhető olajfajtáknál is – ismét 100 dollárig dráguljon az olaj.

Geopolitikai kihívások, melyek ugyancsak beláthatatlanok? Háborúk például?
A korábbi években sokkalta nagyobb jelentősége volt az olajárak alakulásában a geopolitikának. Az árakba eleve beépült, eladók és vevők egyaránt elfogadták a „félelem prémiumot, ami nem volt más, mint maga a politika, a világpolitika. A kitermelés meghatározó területe az arab világ volt, a maga megannyi bizonytalanságával. Mára azonban ez a geopolitikai kiszolgáltatottság az energiaellátásban, értsd mindenekelőtt a nyersolajat és részben a földgázt, megszűnőben van. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az Egyesült Államok a világ harmadik legjelentősebb olajkitermelőjévé vált és növekedhet szerepe a világ olajellátásában. Amerika jár az élen a palatechnológiák forradalmában is. Innentől kezdődően a reális piaci kereslet és kínálat viszonyának alakulása az, ami meghatározza az olaj árát. Jelenleg semmi más lényeges piacot befolyásoló tényezőről nincs szó, mint arról, hogy mikortól és hol várható olyan globális gazdasági fellendülés, amely képes érdemlegesen csökkenteni a túltermelt mennyiséget.

A piac mintha győzedelmeskedett volna a politika fölött…