Oroszország? Egy papírtigris – mondja az orosz miniszterelnök modernizációs tanácsadója

Ha a magyarok ügyesen propagálják tervüket, akkor csak Moszkvában tízezrek lesznek vevők a magyar eurókötvényekre, ha cserében állandó letelepedési engedélyhez juthatnak. Ezt a magyar kormányzati projektet óriási lehetőségnek és mindkét fél számára előnyösnek nevezi Vladiszlav Inozemcev, a nagy nyugati lapokban gyakran publikáló moszkvai közgazdaságiintézet-igazgató, neves kutató, geopolitikai stratéga.

Az interjúalany – noha továbbra is tagja Medvegyev miniszterelnök számára dolgozó közgazdász stábnak, amely tanácsokat dolgoz ki Oroszország modernizálására – roppant kemény Putyin elnökkel és rendszerével szemben. Medvegyevet viszont alapvetően haladónak tartja Putyinhoz képest. Nem politikusoknak, hanem üzletembereknek nevezi Putyinékat, akik csupán retorikai szinten és főleg befelé mutatkoznak egy igazi nagyhatalom vezetőinek. A realitások szintjén Oroszországnak mind a hadserege, mind az egész gazdasága roppant elavult, nem képes befolyással bírni a világ dolgaira, az esetleges terjeszkedésére vonatkozó félelmek teljesen alaptalanok. Az interjú első részében Inozemcev példákkal igazolja, hogy Oroszországban csak és kizárólag a legfelső csoport iránti lojalitás mentén, leginkább baráti, rokoni alapon lehet pénzt keresni. Akkor viszont nagyon sok pénzt…

Zentai Péter: Amikor megbeszéltük az interjút, külön felhívta a figyelmemet az éppen ma, kedden – a Putyin elnök új, korrupcióellenes kampányáról – megjelenő cikkére. Méltassuk hát mindenekelőtt az orosz elnök bátorságát?

Vladiszlav Inozemcev: A cikk arról szól, hogy a Nyugatnak –a demokratikus orosz civil szféra, az orosz közvélemény hiteles tájékoztatása végett – szaván kellene fognia az elnököt! Putyin rendelete, pontosabban az új törvény értelmében a politikai hatalomhoz tartozók kötelesek lennének kiteregetni titkos lapjaikat, nyilatkozniuk kellene, hogy a világ mely más országaiban vannak ingatlanjaik, hol tartanak még bankszámlákat, állampolgárai-e más államoknak.
Azt kértem a cikkben a nyugati döntéshozóktól, hogy e tekintetben menjenek Putyin elébe, vegyék komolyan ezt a törvényt, a maguk részéről adják meg a szükséges információkat az orosz hatóságoknak a külföldön tartott, Oroszországban azonban titkolt vagyonokról…

Azt akarja, hogy a Nyugat Putyinnak asszisztáljon esetleges leszámolásokhoz?

Félreérti a dolgok lényegét! Putyin ezt a törvényt populista megfontolásból hozatta meg, tudja, hogy ilyesmit követelnének az emberek, az egyszerű halandók, akiknek sosem lehet külföldi birtokuk, pláne állampolgárságuk. A törvény azonban – szavak szintjén – mégiscsak a hatalmukkal visszaélő állami bürokraták, a politikai döntéshozók visszaéléseinek leállítását szolgálná. Ahhoz hogy a gyakorlatban is ilyen célt szolgáljon, a Nyugatnak most kellene kooperálnia. Az az üzenetem, hogy tessék szaván fogni az orosz elnököt, az általa aláírt törvényt mindenekelőtt – az orosz társadalom érdekében – rajta kell számon kérni–! A nyugati kormányok merjék e törvény alapján kiszolgáltatni és nyilvánosságra hozni mindazt, amit az orosz politikai hatalmasságok viselt dolgairól tudnak külföldön!

A segítség már úton van. Hiszen mi más célt szolgálnának a nyugati világlapokhoz homályos forrásokból eljuttatott és ezekben a napokban, hetekben publikált off-shore listák?

Egyelőre egyetlen olyan adatot sem szivárogtattak ki, amely orosz politikusokra, képviselőkre, kormányzókra vonatkozik. Viszont az elmúlt hetekben orosz bloggerek mégiscsak hozzájutottak és publikáltak elképesztő listákat – komoly potentátok neveivel, külföldön tartott bankszámláikon őrzött összegekről, házaikról és így tovább. Ez „szólt is” egy nagyot. Több helyi képviselő, sőt miniszterhelyettes is lemondásra kényszerült. Olyan vezetőkről van szó, akik állandó lakhelyet, sőt állampolgárságot is tudtak maguknak váltani külföldi országokban.

Most miként fogják Oroszországban hivatalosan kezelni azt a Magyarország által felkínált lehetőséget, hogy kétszázötvenezer euró értékben vásárolt – magas hozammal kecsegtető – magyar államkötvényért cserében bármely orosz és persze más külföldi állampolgár állandó letelepedési engedélyt kaphat nálunk, más szóval egy uniós tagállamban? Nem fogja visszatántorítani ettől a lehetőségtől az orosz embereket az a bizonyos új törvényük?

Dehogy is! Ez a „magyar opció” nagyon vonzóan hangzik. Szerintem rengeteg orosz akar majd lehetőséggel élni, feltéve hogy a magyarok ezt ügyesen, hatékonyan propagálják az én hazámban. Azt hiszem, megint nem eléggé világosan értette a lényeget: a Putyin-féle törvény nem a tisztességgel meggazdagodott orosz állampolgárok, hanem a politikai kinevezettek visszaélései ellen irányul. Ha csupán Moszkvában jól megismertetik ezt a „kötvényért letelepedési engedélyt” magyarországi lehetőséget, akkor moszkvaiak akár tízezrei adják el azonnal lakásukat és vesznek a kapott pénz feléért lakást, házat Budapesten vagy a Balatonnál. Gondoljon bele: Moszkvában simán eladhatóak közepes színvonalú ingatlanok 350–400 ezer euróért! Az orosz parlamenti képviselők havonta 6–7 ezer dollárt keresnek tisztán. Ilyen pénzekhez képest szinte nevetséges összeg a kétszázötvenezer euró állandó letelepedési engedély fejében. A moszkvai polgárnak tehát az eladott lakásáért kapott összegnek csak egy részéért kell magyar államkötvényt vásárolnia, ráadásul a papír jó hozammal kecsegtet! A megmaradt pénzen pedig vásárolhatunk egy nem rossz lakást is Budapesten, pláne a szép magyar vidéken. Ez a játék jó a magyaroknak, mert részben állampolgárainkkal finanszíroztatják magukat, és eközben az érintett oroszok is nagyon jól járnak. Nos, ez ellen nem lehet kifogása az orosz hatóságoknak. A lényeg, hogy mindez ne suba alatt, hanem nyíltan, az érintettek elszámoltathatóságának feltétele mellett történhessen.

Mindettől függetlenül Németországban, Brüsszelben, Varsóban mégis félnek az orosz „inváziótól”. Feltételezik, hogy a külföldön felvásárlásokba kezdő oroszok Putyinék megbízását teljesítik, behatolnak például a kelet-európai uniós tagállamok gazdaságába, mindennapi életébe. Szóval, hogy bennünket Putyin amolyan trójai falóként használ…

Erről valóban sokat hallok magas rangú német, pláne lengyel vezetőktől. Nem győzöm azonban eleget hangoztatni előttük, mekkorát tévednek, amikor Oroszországra mint komoly, imperialista célokat kergető nagyhatalomra tekintenek. Azért félnek Putyintól, mert benne egy régi KGB-főnököt látnak és minden gazdasági terjeszkedés mögött éppen emiatt a volt szovjet titkosszolgálatot sejtik.

Miért, mi az igazság?

Az, hogy Oroszország – elnézést a kifejezésért, elvégre a hazámról van szó – jelen állapotában egy papírtigris. Kezdjük azzal, hogy Oroszország, még ha lennének is imperialista ambíciói, képtelen impériumot építeni. Nincs rendes hadseregünk sem. Minden tekintetben elavult a felszereltsége, lezüllött az állománya, technológiai hátrányunk – nemcsak katonai értelemben – elképesztő bármely nyugati országgal szemben.
Más kérdés, hogy mindezt ellensúlyozza egyfajta nagyhatalmi retorika. De ez csak a saját népünknek címződik. Hogy büszkék legyenek valamire, ami valójában nincs. Oroszország gyakorlatilag nem más, mint üzleti vállalkozás. A politikai hatalom totálisan rátette a kezét minden pénzszerzési lehetőségre. Putyin nem politikus és a környezete sem az. Csak és kizárólag pénzt akarnak keresni. Erről szól az egész, minden más szemfényvesztés.

A Rosnyeft, a Gazprom terjeszkedése sem része valamiféle nagy orosz politikai agendának?

A részben vagy egészben állami nagyvállalatokként számon tartottaknak az a funkciójuk, hogy pénzt csináljanak tulajdonosaiknak. A tulajdonos papíron az állam, a gyakorlatban Putyin és széles értelemben vett baráti köre. Az állam csupán fedőnév, ettől függetlenül az állami tulajdon mint szóösszetétel megnyugtatóan hangzik az egyszerű orosz emberek füleinek. Bátran kimondható, hogy minden, ami Oroszországban államinak mondott, az biztosra vehetően Putyinék tulajdonát képezi. Ügyesen lenyúltak egy egész országot anélkül, hogy az ország lakóinak nagy része erről bármit is tudna.

Azt akarja mondani, hogy Oroszország másról sem szól, mint a kormányzati, a putyini kommunikációról és a pénzről?

Ebben semmiféle leegyszerűsítés sincs. Ez így van. Visszatérve a Gazpromhoz és a Rosnyefthez: nekik most azért kell különösen sok pénzt termelniük, hogy valamelyest emelkedjenek a nyersanyagárak, mert két projektet kell finanszírozniuk: két roppant népszerű sportprojektet. Az egész orosz gazdaságot egyrészt a jövő évi szocsi téli olimpia és a 2018-ra áhított labdarúgó-világbajnokság megrendezésének rendelik alá. Ehhez háttérként tudni való, hogy minden oroszországi beruházás költségeinek – immár tradicionálisan – 10 százaléka fordítódik a konkrét tervezésre, kivitelezésre, munkára, a maradék 90 százalékot pedig ellopják. Nagy feladatok hárulnak a valós jövedelmet szinte egyedül produkálni képes gáz- és nyersolaj-kitermelőkre, elosztókra!

Olyanokat mond, amiket nehéz bizonyítani…

Ami engem illet, rendelkezésemre áll az összes, jelenleg zajló oroszországi nagy beruházásra vonatkozó adat. Egyébként a lehető legtipikusabbnak nevezhető mindaz, ami a most építés alatt álló kalinyingrádi stadion kapcsán feketén-fehéren bizonyítható: 13 millió eurós költségvetési terv. Bekérettek több száz pályázatot, elfogadtak belőlük különböző munkák elvégzésére több tucatot – mindet orosz vállalatoktól. Senki semmit sem csinált ez idáig. Mindenesetre végre elkezdődött és gyorsan halad az építkezés. Mindent egyetlen német kivitelező végez, a tervezést is beleértve, és persze német munkásokkal, mérnökökkel. Összesen mindezért kétmillió eurót kérnek. Eközben 11 millió euró szimplán eltűnt. Minden egyes beruházásnál ez az arány.

Mindettől függetlenül mégis komolynak, geopolitikai váltásként aposztrofálják Oroszország közeledését Kínához, Oroszország speciális kapcsolatát Iránhoz, Szíriához. Washingtonban és Brüsszelben komoly stratégák írnak, beszélnek új hidegháború kialakulásának veszélyéről a nyugati világ és Oroszország között. Mit szól ehhez?

Két héttel ezelőtt amerikai kongresszusi képviselőknek és külügyminisztériumi tisztségviselőknek is kénytelen voltam kifejteni véleményemet, miszerint mélységes tévedésben élnek. Befelé kétségtelenül nagyhatalomként ábrázolja Putyin elnök az országot, de valójában nincs ráhatásunk nemhogy az iráni vallási rezsimre vagy a szír elnökre, de még Észak-Koreára sem. Nincs valóságos nyomást gyakorló eszközünk. Ezeknek az országoknak Oroszország nem képes érdemben fegyvereket szállítani, ezeknél a rezsimeknél nem számít, hogy kapnak-e – egyébként is elavult – orosz hadifelszerelést. Putyin Amerika-ellenes cirádáit arról, hogy az USA-nak és a Nyugatnak lealkonyult, Oroszország pedig a jövő országa, mindezt imádja fogyasztani az átlag orosz ember, hiszen emlékszik még azokra az időkre, amikor valóban létezett orosz–amerikai versenyfutás. Ma viszont, objektíven nézve, politikai-katonai értelemben nincs globális jelentősége a mi hazánknak, Amerika és Oroszország között pedig elenyésző a gazdasági kapcsolat. Értelmetlenség orosz–amerikai új hidegháborúról beszélni. Ennek nincsenek meg a fundamentumai.

Oroszország, pláne a benne rejlő pénzszerzési potenciál akkor is gigantikus. Hogyan lehet bekerülni abba a nyilvánvalóan óriási társaságba, amely – a szavai szerint – képes lenyúlni Oroszországot?

Kijelenthető, hogy Oroszország minden intézményénél, nagyvállalatánál, államinál és magánkézben lévőnél egyaránt a magasabb beosztású alkalmazottak egyharmada a szakember, aki valóságosan dolgozik. A maradék kétharmad közvetve-közvetlenül politikai kinevezett, Putyinék áldásával odadelegált ember. Az ország gazdaságában a kulcsszereplők nagy része Putyin barátja, barátainak barátja, barátai barátainak a barátja, rokona. Semmiféle szakmai szempont nem érvényesül a kétharmadba való bekerülés feltételeként. Az egyedüli mérce a megbízhatóság, a lojalitás. Egy egészen friss moszkvai élményemmel támasztom alá, hogy miről beszélek: évekkel ezelőtt létrehoztak egy repülőgépgyártó konzorciumot. Az eredeti tervek szerint ezeket az ultramodern gépeket 2012-ben kellett volna forgalomba hozni, mégpedig addigra kétszáz darabnak kellett volna elkészülnie. A gyártás végül beindult. Persze nem Oroszországban, hanem részben Franciaországban, részben más országokban. Most, 2013-ra összesen 20 darab készült el. Nemrég Moszkvában találkoztam a konzorcium újonnan kinevezett alelnökével. Semmiféle technikai képzettsége sincs. Repülőgépet csak utasként látott eddigi életében. Viszont ő a konzorciumot felügyelő óriás konzorcium elnökének fia. Egyébként az évi fizetése 300 ezer dollár.