Ötszázmilliárd forinttal vágta meg a befektetőket Matolcsy György

Mindenki azzal foglalkozik, hogy tranzakciós díjat kell fizetni az utalások után, viszont senki nem beszél arról, hogy mennyi pénz esik ki a kamatcsökkentések miatt a megtakarításokból, mondja Szabó László, a Concorde Alapkezelő igazgatóságának elnöke. Pedig a tranzakciós adó csak pár tízmilliárd forintba kerül, a kamatcsökkentés viszont sokkal többe.

Az elmúlt egy év folyamatos kamatvágásai miatt a nyolcezer milliárd forintos magyar megtakarítások kamata durván ötszázmilliárd forinttal csökkenhetett, mondja Szabó. Egy éve még kilenc százalék körül volt a magyar állampapírok hozama, ami mostanra alig három százalék fölé esett.

Ez az államnak hatalmas nyereség, hiszen az állam jórészt ezekből a kötvényekből tartja fenn magát. Az, hogy ötszázmilliárd forinttal kevesebbet kell költenie a hitelei megújítására (persze ez csak elnagyolt becslés, a pontos számot nem tudni) sokkal nagyobb könnyítés a költségvetésnek, mint bármilyen intézkedés, amit az Orbán-kormány mostanában bejelentett.

Összehasonlításként, a pénztárgépek bekötésétől a NAV-hoz, és az e-útdíjtól is csak százmilliárd forint bevételt vártak (az e-útdíj lehet, hogy be fogja hozni, a pénztárgépek valószínűleg nem).

Nagy kérdés viszont, hogy mikor jut el a kamatcsökkentés arra a szintre, hogy már nem adunk elég hozamot a kockázatainkhoz képest. Magyarország most azért tudja magát ilyen olcsón fenntartani, mert Nyugat-Európában negatív reálkamatok vannak. A németeknek a befektetők gyakorlatilag fizetnek, hogy vigyázzanak a pénzükre. Ilyen környezetben annyira szeretnének keresni a befektetők, hogy még a magyar kockázatokat is vállalják a kis hozamokért.

A Concorde Alapkezelő egyébként Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb alapkezelője. Elsősorban abszolút hozamú befektetésekben utaznak, és most nyitottak négy hedge fundot Máltán.

Forrás: 444.hu – 2013. december 7.