Óvakodj az atomfüggőségtől és minden más függőségtől!

Nincs ember, aki tudja, hogy kifizetődő-e vagy sem az atomenergia. Nem létezik tudományos vagy bármilyen más szakmai bizonyítéka annak, hogy az atomenergia szerepének erős növelése révén egy-egy országban vagy régióban csökkenhetnek-e az energiaárak – ezt mondja Paul Stevens professzor, a nagy brit szellemi műhely, a Chatham House tudós-szakértője, akit Moszkvában értünk utol.

Az alapblog.hu-nak adott interjúban jelzi, hogy az amerikai palagáz-forradalom, valamint sok egyéb tényező miatt az energiaforrások világpiacán elkerülhetetlenül bekövetkező áresés hátrányosan érinti Oroszországot és a többi nagy energiaexportőr országot, ezért ezek várhatóan minden eszközzel igyekeznek majd megállítani a drámainak ígérkező folyamatot. A brit interjúalany erősen kételkedik abban, hogy belátható időn belül Európára is átterjedhet az amerikai palagáz-forradalom.

Zentai Péter: Moszkvában értem utol Önt éppen azon a napon, amikor ugyancsak Moszkvában a magyar miniszterelnök megállapodott Putyinnal a magyar atomenergetikai program orosz támogatással történő nagymértékű kiszélesítéséről. Hivatalosan azt mondják, hogy a nukleáris energia termelésének jelentős növelése, az elsődlegesen az atomenergiára való támaszkodás révén hosszú távra biztosíthatjuk az olcsó energiát. Mi erről a véleménye?

paul stevensPaul Stevens: E tekintetben óvakodnék a túlzott derűlátástól. Őszintén szólva nem is értem az ilyen optimista nyilatkozatokat. Jómagam már az 1980-as években azért mondtam le véglegesen arról, hogy egyáltalán foglalkozzam az atomenergiával, mert valójában képtelenség pénzügyi összefüggésbe helyezni ezt a fajta energiatermelést. Az atomenergiáról szóló viták átkerültek a hitviták birodalmába. Korábban készült megannyi tanulmány arról, hogy mennyire olcsó ez az energia, és még több tanulmány arról, hogy az egész tiszta pénzpocsékolás, mert abszurd módon drága.
Maradjunk annyiban: nincs bizonyíték arra, hogy az atomenergia szerepének növelése révén olcsóbbá válik egy-egy országban vagy nemzetközi szinten az energiaellátás.
De valójában nem is létezhetnek perdöntő adatok, mert e téren, az utóbbi húsz évben szinte nem is épült a világban atomerőmű, és csak nagyon kisszámú létezőt bővítettek.

A mi esetünkben az oroszok komoly kölcsönnel segítik a hatalmas építkezés finanszírozását és a végén az orosz atomtechnológia révén előállított, nyilván óriási mennyiségű áram abszolút meghatározó szerepet játszik Magyarország és talán a térség energiaellátásában. Ehhez van mit hozzátennie, különösen oroszországi tapasztalatai birtokában?

Én ettől az információtól önmagában véve nem vagyok boldog. Semmilyen tekintetben sem tanácsos a túlzott függés – sem egy-egy országtól, sem egy-egy technológiától, energiaforrástól. Egyébként tényleg semmi bajom sincs az oroszokkal, sőt… Immár történelmi tapasztalatnak nevezhető, hogy Oroszország mindig pontosan, kiszámíthatóan, a megállapodásokhoz tartva magát látta el az utóbbi évtizedekben Nyugat-Európát földgázzal. Más kérdés, hogy Ukrajnával szemben viszont folyton csak játszadozott, érvényre juttatta saját nagyhatalmi érdekeit. Be kell látnunk, hogy Kelet-Európában – másfajta történelmi tapasztalatok okán – nyilván óvatosabbnak kell lennie az embernek Oroszországgal kapcsolatosan, mint Nyugat-Európában. Az itt az ismételt mondanivalóm, ugyancsak tapasztalatok alapján, hogy nem tanácsos függőségi viszonyba kerülnie egy energiaimportőrnek egyetlen másik országgal vagy csupán egyfajta energiaforrással szemben sem.

Az európai tudósok közül talán Ön foglalkozik a legtöbbet az Amerikából indult palagáz-forradalommal, és azzal, hogy ez a forradalom eléri-e Európát. Eközben új klasszikus nyersolaj- és gázlelőhelyeket fedeznek fel, minden jel eleve az energiaárak globális csökkenésére utal. Lehet, hogy nem számít e tekintetben az atomenergia, mert az erre az energiafajtára való „ráfekvés” nélkül is olcsóbbá válik minden? Az áresés viszont nyilván nem érdeke a nagy termelőknek, élükön Oroszországgal…

Először is, függetlenül a közszájon forgó és korábban agyonbeszélt legendáktól, évtizedek óta tudjuk, hogy óriási hagyományos szénhidrogénkészletek állnak az emberiség rendelkezésére. Olyan sok, hogy az bőven elegendő a jövő generációk számára is. Az volt és marad is az egyetlen lényeges kérdés, hogy mennyi szénhidrogént akarunk az energiatermelés érdekében elégetni. Ha csak a szénhidrogénekre támaszkodunk, akkor megölhetjük a természeti környezetet. Ugyanakkor kétségtelenül óriási technológiai eredmények születnek az égetés káros termékeinek elszigetelésére, környezetkímélő eltüntetésére. És mindeközben – ugyancsak a technológiai haladásnak köszönhetően – sokkal csekélyebb az ipar energiaigénye, mint valaha volt, sokkal kisebb mennyiségű üzemanyagot igényel a termelés, a közlekedés.
És beérett a palagáz-forradalom, igaz, csak Amerikában. A gázárak zuhannak, miáltal minden más energia-, így a nyersolaj ára is csökkenőben van. Saját becsléseim szerint tulajdonképpen árösszeomlásról fogunk beszélni hamarosan. Ugyanolyan periódus előtt állunk, mint amilyet 1986 és 1996 között éltünk meg. Abban a tíz évben nyolcadára süllyedtek az árak!
Abból, ami most a világpiaci árak terén bekövetkezőben van, nyilván valamelyest rosszul jön ki Oroszország és pláne rosszul jön ki minden más olajexportőr. Éppen ezért ezen országok igyekeznek majd korlátok közé szorítani az áresést. Ez különösen kritikus jelentőséggel bír az arab olajtermelőknél, mert azokban az országokban, ha nincs megfelelő pénz az olajeladásokból, akkor képtelenek elfojtani népeik lázadozásait.

Mindeközben az ellátás azáltal is szélesedik, hogy növekszik a megújuló energiák: a nap, a szél, a biomassza szerepe. Az atomenergiába való beruházás mindeme fejlemények tükrében igencsak drága dolognak tűnik…

Az energiaellátás forrásainak diverzifikálására kell törekednie minden nemzetgazdaságnak, ebbe belefér az atom is, viszont érdemes figyelembe venni a reális piaci és technológiai trendeket. A következő évtizedekben csak korlátozott függés javasolható a nagyon költséges beruházásokat igénylő nukleáris energiától.

Mi, fogyasztók világszerte várhatóan jól járunk, ugye?

Közel sem vagyok e tekintetben magabiztos. A kormányok, az államok a saját érdekszférájukban szinte sehol sem engedik érvényesülni a világpiaci tendenciákat. Ha nagyon nagy esésen is mennek keresztül, mondjuk az olajárak a világpiacon, akkor is – különböző érvekbe kapaszkodva – a kormányok emelni fogják az olajszármazékokra, általában a fogyasztóknak szánt energiára kivetett adókat. Saját érdekükben az államok egyszerűen nem szokták hagyni, hogy a valós piaci tendenciák éreztessék a hatásukat a mindennapok világában.

De Amerikában mégis drámai mértékben zuhan a gáz ára, a mindennapok világában is…

Az Amerika. Európa egészen más. Ezért írtam a minap cikket a New York Timesban, hogy megértessem mindenkivel: Európában, jelesül még az én olyannyira piacbarátnak tartott hazámban, Nagy-Britanniában sem várható semmiféle palagáz-forradalom. Száz és száz olyan sajátságos karakterisztika tette lehetővé ugyanis az Egyesült Államokban a palagáz nagy mennyiségben történő kitermelését, amivel Nagy-Britannia és egész Európa nem rendelkezik és belátható időn belül nem is fog rendelkezni. A legegyszerűbb, legérthetőbb példa: Amerikában a felszínre hozott palagáz annak a tulajdona, akinek a földje alól a gázt az új feltörési technológiai (fracking) folyamat révén felszínre hozzák. Európában senki sem foglalkozik e tekintetben a tulajdoni problémával: az érintett államok egyszerűen sajátjuknak nyilvánítják – szóval kisajátítják – azt a gázkincset, amely valamely magánszemély vagy társaság földje alatt meghúzódik.
Az Európai Unió nem is foglalkozik igazán ezzel a témával, ha meg majd fog, akkor erről évtizedeken át elhúzódó vitával kell számolnunk. Ez drámai jelentőségű téma Európában – politikai és minden más értelemben. Az európai államok illetőleg maga az Unió valójában egyáltalán nem is akarja egyelőre, hogy ott bárhol beinduljon ez a technológiai megújulás. Mindenesetre semmit sem áldoz az ezzel kapcsolatos kutatásra és fejlesztésre, ellentétben azzal, amit Amerika csinál. Ott a szövetségi állam negyed évszázada következetes, folyamatos pénzügyi támogatása nélkül nem is ment volna végbe a palagáz-forradalom, annak gyümölcseit nem élvezhetné ma az amerikai gazdaság, az amerikai fogyasztó.
Röviden szólva: Európa energiapiaca, annak technológiai fejlődése minden tekintetben nagyon messze van Amerikától. Emiatt maradhatnak le, s válhatnak egyes európai országok más országok kiszolgáltatottjaivá.