Piedone kedvence – Alfa Romeo Giulia Super (1973)

Személyesen sajnos már nem lehet közöttünk, de filmjei, így emléke örökké velünk marad. „Köszönöm!” – utolsó szava csupán ennyi volt, amikor tavaly nyáron eltávozott. Generációk nőttek fel azokon az ízlésesen tálalt pofonokon és az egyedi humoron, amely meghatározta az úszóból, majd vízilabdázóból színésszé vált Carlo Pedersoli, alias Bud Spencer életművét. E heti írásunkban a tavaly júniusban elhunyt legenda előtt tisztelegve mutatunk be egy autót, amely az első Piedone filmmel vált hazánkban is ismertté.

Bud Spencer filmjeiben az évek során rengeteg autó tűnt fel kisebb-nagyobb szerepekben, de közülük is kiemelkedik az olaszok Júliája, azaz az Alfa Romeo Giulia. A Giulia vállalta magára például a Piedone, a zsaru című film rendőrautójának szerepét is.

Az utca embere általában Zsigulinak (Ladának) nézi, de ez a tévhit sokkal inkább köszönhető a hosszú évekig a magyar utcaképet meghatározó Fiat 124-es – akarom mondani Zsiguli 1200-as – dobozformájának, mint a két modell között lévő bármilyen valós kapcsolatnak. A Giulia valójában semmilyen rokonságot nem mutat az akkor még konkurens márka sikermodelljével. Mi több, mivel a Fiat 124-es négy évvel a Giulia 1962-es bemutatása után debütált, inkább a Fiat tanulhatott tőle. Volt is mit.

Olaszország, Monza, 1962. július 27-e, egy maroknyi kiválasztott férfiember számára különösen emlékezetes nyári nap. Az Alfa Romeo ugyanis meghívott néhány újságírót sportos, négyajtós, nagy csomagterű, akár egy család egyidejű szállítására is alkalmas autójának bemutatójára. Bizony, hitetlenkedve ízlelgették az urak ezeket az akkoriban egymással nehezen összeférő fogalmakat. Tény, hogy elfér benne a család, na de hol itt a sportosság? – kérdezték.

Az 1955 óta piacon lévő Giulietta utódjának szánt autó tervezését arra az Orazio Satta Puligára bízták, aki az Alfa 1900-as megrajzolásával akkor már nevet szerzett magának. Satta Puliga egy gyökeresen új formavilágú autót tervezett az Alfának, amikor megalkotta a világ első dobozautóját. Az Alfa tehát már az 1960-as évek elején kihozta az egész ’70-es, de még a ’80-as éveket is jelentősen meghatározó szögletes formát, ami éppen ezért 1962-ben – a gömbölyded karosszériák világában, elég, ha az előd Giuliettára gondolunk – hihetetlenül modernnek hatott.

De nem csak a külseje, a technikája is magasan felülmúlta a kor színvonalát. A friss jövevény új padlólemezzel, új futóművel, és az Alfa történetének első, szélcsatornában tervezett karosszériájával hozta el az igazi Cuore Sportivo (sportos szív) korszakot. A szélcsatorna használatának meg is lett az eredménye, az autó 0,34-es légellenállási együtthatója akkoriban a legjobbak közé tartozott. Úgy is tartották: a Giuliát a szél rajzolta meg (disegnata dal vento).

A konstrukció egyedüli régi – de korántsem gyenge vagy kifogásolható – eleme a motor maradt. A Giuliettában már bizonyított, korát fényévekkel megelőző, két vezértengelyes, könnyűfém hengerfejes, négyhengeres DOHC-vezérlésű erőforrást viszont időközben 1290, valamint 1570 köbcentisre fúrták, továbbá a vezérlés átalakításával és új Solex típusú karburátorok alkalmazásával extra lóerőket hoztak ki belőle. Motorválasztéka igen széles volt. Már az alap 1,3-as is 74–87 lóerőt produkált – karburátoraitól és vezérműtengelyeitől függően. A még sportosabb 1,6-os pedig 92–122 lőerőre volt képes gyárilag, de a tuningmestereknek a 160 lóerő elérése sem okozott gondot a kitűnően tuningolható motorból. Nem csoda hát, hogy az alapkivitelek is könnyen megfutották a 170 km/órát és 11 másodperc körüli idő alatt sprinteltek álló helyzetből 100 km/órára. A gyártás vége felé 6573 példány készült belőle 1,8 literes Perkins-féle dízel motorral is.

Kortársaival szemben fennálló technikai fölényét csak tovább növelte, hogy már 1962 végétől négy tárcsafékkel – később kétkörös rendszerű szervo rásegítéssel – szerelték a Giuliákat, valamint mindezek mellé gyárilag ötsebességes váltót (!) adtak. A majd’ ötszáz literes csomagtere már csak a hab volt a tortán. Az autó így valóban egyszerre volt családi és sportos. Nem csoda, hogy a közúti autók között akkoriban nemigen akadt ellenfele. És azon sem lepődünk meg, hogy annak idején az olasz rendőrség is használt belőlük szép számmal. Ezek után magától értetődő, hogy Rizzo felügyelő is a Giulia mellett tette le voksát, amikor a rosszfiúkat kellett üldöznie Nápoly utcáin.

A Giulia padlólemezére és futóművére később több karosszéria-változatot is terveztek. Megjelent a Spider és a Coupe, tovább erősítve a típusnevet. Leghíresebb sportverzióit a Zagato stúdió készítette el TZ és TZ2 név alatt, valamint ekkor indult el a máig is tartó sportvonal: a GT, illetve GTA őrület is.

A Giuliát a mai napig az egyik legnépszerűbb Alfaként tartják számon. Hazájukban többnyire családi autóként futottak, ahol szemrebbenés nélkül agyonhasználták őket. Az új korukban is különlegességnek számító kupé és kabrió változatok persze már régóta gyűjtői kultusztárgyak. Aki viszont családi használatra is alkalmas utastérrel rendelkező, nagy csomagtartójú és a mai forgalommal is könnyedén lépést tartani képes autót szeretne magának, megspékelve a kupék műszaki töltetével, nem fog csalódni a szedán Giuliában.

Mi pedig ezúton is köszönjük Bud Spencernek azt a számtalan vidám percet és nevetést, amiben a filmjeit nézve részünk volt, és amiben mindig is részünk lesz. Íme egy rövid összeállítás néhány felejthetetlen jelenetből.

Kiemelt kép forrása: classicdriver.com