Michael Spence - Forrás Bloomberg
feb.
25
2015

Pörkölt és globális növekedés – a titkuk közös

Önmagában az újfajta jegybanki beavatkozások sora, az olcsóvá tett rengeteg pénz nem fogja megoldani Európa és a többi fejlettebb régió legsúlyosabb problémáját: nem fogja beindítani a rendes gazdasági növekedést.
A nekünk adott interjúban Michael Spence a New York-i Columbia Egyetem közgazdászképzője, a Stern School Nobel-díjjal kitűntetett professzora (akinek katedrája van a milánói egyetemen is) azt javasolja Amerikának, Európának, hogy hatalmas közösségi célokat szolgáló, a technológiák legújabb vívmányain alapuló infrastrukturális beruházásokat vigyenek véghez, amelyek jelentősége az országhatárokon is túlnyúlik. Szerinte ezek megvalósítása és működtetése viszonylag hamar masszív keresletet és növekedést generál.
Michael Spence a politikai-, pénzügyi-, gazdasági döntéshozók a figyelmébe is ajánlja az igazi magyar pörkölt elkészítésének titkát. Úgy kell finoman és kiegyensúlyozottan adagolni a fiskális, monetáris és a politikai összetevőket a gazdaság élénkítése érdekében, ahogy a kulináris hozzávalókat a pörkölthöz.

Zentai Péter: A mérvadó döntéshozókra legnagyobb befolyást gyakorló közgazdászok közül Ön az, aki a legkövetkezetesebben hirdeti: mindent meg kell tenni, hogy a közszférába csatornázódjanak át a világban felhalmozódott irtózatos megtakarítások. Más szóval Ön azt propagálja, hogy jelentősen növekedjen az állam, a kormány szerepe?
Michael Spence: Valamit félreértett. Nem abszolutizálom az államot a privát szférával szemben, hanem azt mondom, hogy aktívan elő kell segíteni és ki kell aknázni a két szféra egymásra hatásából fakadó lehetőségeket.
Induljunk ki abból, hogy világszerte vészesen tartósnak ígérkezik a minimális növekedés korszaka. Borotvaélen táncolnak a vezető nemzet- és regionális gazdaságok a jelenlegi „felállásban”: a potenciális keresletet továbbra is a hitelfelvételen alapuló olyan befektetések generálják, amelyek alapvetően nem segítik a hosszú távra szóló, stabil növekedést. Ez a helyzet magában hordozza a legutóbbihoz hasonlatos gigantikus pénzügyi-, hitel- és gazdasági válság megismétlődésének lehetőségét. Ahogy ez az utóbbi években bebizonyosodott, az ilyen válságoknak az a legfőbb „hozományuk”, hogy egyrészt esnek az eszközárak, másrészt a háztartások nem mernek költekezni, megrettenek a hitelfelvételtől, halmozódnak a megtakarítások. Ez az a képlet, amely gyilkolja a tartós növekedés beindulásának esélyét.
Ma nem működnek olyan robusztus húzóerők a nemzetgazdaságokban – Európában különösképpen nem –, amelyek közvetve-közvetlenül erőteljesen bővíthetnék és fenntarthatnák a keresletet.

A hatalmas központi infrastrukturális beruházások beindításának megváltó erejében hisz tehát. S mi ebben az üzlet a magántőkének?
Kezdem azzal az élénkülést akadályozó körülménnyel, hogy az utóbbi idők unortodox jegybanki politikája a legtöbb nagy nemzetgazdaságban – a kamatokkal egyetemben – a hozamokat is szinte lenullázta. Egy sor erős, a világ pénzügyi-gazdasági vérkeringéséhez hozzájárulni képes nyugdíjalap és más intézményi befektető emiatt rendkívüli károkat szenved, nem képesek eredményeket produkálni. Ezért a megtakarítások egyre nagyobb hányada átvándorol a jobb megtérüléssel kecsegtető, de folyamatosan növekvő kockázatokat magában rejtő – az érdemleges termelést, növekedést azonban nem elősegítő – munkahelyet, komoly keresletet nem generáló alapokba.

Ön mindezzel lényegében a jegybankok által eszközölt mennyiségi könnyítéseket bírálja. Holott azok éppen a kereslet élénkülését hivatottak elősegíteni…
Lassan eljutunk a lényegi üzenetemhez. Eszem ágában sincs kétségbe vonni, sőt egyértelműen támogatom ezeket a nem szokványos jegybanki beavatkozásokat, mert messzemenően hozzájárulnak a hitelleépüléshez, javítanak az egész pénzügyi rendszer minőségén, tulajdonképpen erősítik a beruházói bizalmat. Csakhogy önmagukban mégsem mutatkoznak megfelelőnek a tartós növekedés beindításához. Bebizonyosodott, hogy a pénzbővítési programok nem érik el a lényegi céljukat, ha a politika „hátradől” és ezek után nem viszi végbe tisztességesen (vagy nem erőlteti) a strukturális reformokat, nem liberalizálja a munkaerőpiacot.
Kanadában magyarok lakta környezetben nőttem fel. Kedvenc ételem a pörkölt. Megtanultam az eredetit, az igazi ízt, az igazi pörköltöt. Csak és kizárólag attól lesz olyan, amilyennek lennie kell, ha elkészítésekor roppant kényesen ügyelünk az összetevők egyensúlyára és nem hagyunk ki belőle egyetlen szükséges fűszert és más hozzávalót sem.
A pörkölt-hasonlattal próbálom szemléltetni: ahhoz, hogy beinduljon a tartós élénkülés, hogy új munkahelyek jöjjenek létre nagy számban, ezáltal masszív kereslet keletkezzen és tartós növekedés generálódjon, minden összetevőt arányosan kell szétosztani. A gazdasági növekedés tartósításának hozzávalói a következők: jegybanki pénzkönnyítések, strukturális reformok, a gazdaság működésének gátat szabó bürokratikus, öncélú szabályok lebontása, a kedvezményezett csoportok, speciális érdek lobbik előjogainak felszámolása, és végül, de nem utolsósorban a jól eltalált, politika által vezérelt, de a magánszférát is erősen integrálni képes, óriásberuházások a közszférában.
Maguk Magyarországon és minden más volt kommunista országok lakói közvetlenül tapasztalhatták, hogy a kapitalista országokhoz képest a nemzeti jövedelmükből mennyivel többet költöttek annak idején állami beruházásokra, oktatási intézményekre, sportlétesítményekre. Ám kiderült, hogy csak ezeknek köszönhetően egyáltalán nem lett hatékony a gazdaságuk, sőt… Abból a „receptből” ugyanis hiányzott a piac, a magántőke, a szabadság. Ezért szenvedtek vereséget a piac-centrikus modellt építő világtól. A kommunista Kína viszont úgy mentette át magát a jövőbe, hogy politikai elhatározásból folyamatosan és fokozódó ütemben bővítette a kiegészítő összetevők körét. Tervezetten piacosította gazdaságát, de egy pillanatra sem szorította közben háttérbe a közberuházásokat.
Az egymást kiegészítő összetevők együttese, azok jó érzékkel eltalált arányos jelenléte bizonyult meghatározó jelentőségűnek. 

A nyugati világ nem Kína. Merőben mások a körülmények, hagyományok. Privát és állami pénzek – korrupciómentesen – együttesen a közjó érdekében?
Ellentétben azzal, amit az előbb feltételezett rólam, hogy én mintha az erős államhatalmat tartanám kívánatosnak, valójában az állam és a piaci szereplők által közösen menedzselt, a stratégiai célokat együttesen kijelölő társadalomirányításban hiszek. Tovább is megyek: olyan veszélyesnek tartom a jelenlegi, a csak az egészen minimális növekedést elérni képes jelenlegi nyugati közeget – amely a keresletének és produktivitásának stagnálása miatt potenciálisan a világ többi részét is visszahúzza –, hogy e probléma megoldásához szinte semmilyen tekintetben sem tartom megfelelőnek önmagukban a nemzetállamokat, a nemzeti kormányokat.
A „recept” európai sikeréhez nélkülözhetetlennek tartom az elkülönült, nemzeti fiskális politikák háttérbe szorítását. Azokat nemzetközileg, közösen kellene tervezni, irányítani. Amerikával, Kínával szemben – produktivitás és növekedési potenciálban lemaradt – Európában kiemelkedő fontossággal bírna a jelenlegihez képest minőségileg jóval magasabb rendű összeurópai monetáris politika és a bankunió.
Ezen tényezők képesek hatékonyan kiszűrni a rendszerből a korrupciós mechanizmusokat. Ugyanis csak az egyre átláthatóbb és a növekedési céloknak tisztán alárendelt európai, illetve világkörnyezetben válhatnak lehetővé az olyan hatalmas infrastrukturális beruházások, amelyek messze túlnyúlnak az országhatárokon, amelyek működtetése, megvalósítása viszonylag hamar masszív keresletet és erős produktivitást generál. Másrészt ez a környezet képes arra, hogy bátorítsa a magántőke által hatékonyabban finanszírozható technológiai megújulást és azt, hogy a privát tőke a nyereség reményében szállhasson be oktatásba, közlekedési és minden egyéb, a közjót, az emberek tudását, önálló gondolkodását, talpon maradási képességét erősítő projektekbe.
Amerika beindult e téren, bár még messze nem megfelelően használja ki a lehetőségeket. Európa viszont továbbra is nagyon csekély hatékonysággal működik.
Az európaiaknak ajánlom figyelmébe: ha tetszik, ha nem, de muszáj nagy türelmet tanúsítaniuk, mert a recept egyik fontos összetevője: a sokféle strukturális reform roppant lassan tud előrehaladni, azok végigvitele, megvalósulása nagyon-nagyon nehézkes és elkerülhetetlenül áldozatokat követelő.
De kihagyhatatlan…