bill emmott
szept.
11
2015

Precedens nélküli kihívások…, de megoldjuk őket(?)

Európát és főként a feltörekvő piacokat nem igazán gazdasági-pénzügyi problémák, hanem politikaiak sújtják. A jelenlegi légkör kedvez a nacionalizmus terjedésének, ez pedig súlyosbítja a meglévő gazdasági-pénzügyi problémákat. Európa bizonyos tekintetben ördögi körbe került.
Ez Bill Emmott véleménye, aki a The Economist főszerkesztője volt, jelenleg pedig befektetési alapkezelő cégek tanácsadójaként tevékenykedik.
Emmott szerint Cameron brit kormányfő a kelet-európai országok kormányai közt is fog szövetségeseket keresni az Unió gyökeres reformja érdekében folytatott sajátságos harcához, a referendumot a brit uniós tagságról pedig vízválasztónak tartja. Az interjúalany azt is kifejti, hogy Európán belül az igazi frontvonal az autokraták és a liberális demokraták által vezetett országok között húzódik. Amerika eközben szépen javítja világgazdasági pozícióit, a Fed kamatemelését decemberre jósolja Bill Emmott.

Zentai Péter: Ön szerint Európát, sőt az egész világot az utóbbi évtizedek példa nélküli,  legmélyebb válsága sújtja?
Bill Emmott: Egyedülállónak nem nevezném ezt a szituációt, hiszen például az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején is rendkívüli módon sűrűsödtek össze a kihívások: Japán úgy tűnt, átveszi Amerika vezető szerepét, az Egyesült Államok gazdasága stagnált, a Szovjetunió összeomlása nyomán káosz fenyegetett, Kínában a Tienanmen téri események keltették a feszültséget, majd Szaddam Husszein lerohanta Kuvaitot…

Ugyanakkor a német újraegyesítés fantasztikus lehetőségeket sejtetett, a kelet-európai országok átalakulása úgyszintén. Komoly ok volt akkoriban az optimizmusra is. De most?
Európában most a helyzet nagyon veszélyes. Ha nem is olyan veszélyes, mint amikor két blokk között volt felosztva, de az legalább egy stabil szembenállás volt. Az Európai Unióra egyszerre zúdult most rengeteg olyan kihívás – menekült krízis, stagnáló gazdaságok, az euró körüli bizonytalanság, adósságválság, a nacionalizmus erősödése, Nagy-Britannia lehetséges távozása, a megoldatlan ukrán válság –, amelyeket egyesével is nehéz lenne kezelni.
Veszélyes irányba indultak tehát a dolgok, az összetetten súlyos helyzet a nacionalizmus erősödésének melegágya is lehet egyre több tagállamban. Ezt tapasztalhatjuk Franciaországban, az Ön hazájában, sőt az enyémben is…

Mit gondol, Nagy-Britannia kilép az Unióból? Mi a véleménye arról, hogy Cameron kormányfő nem akar-e szövetségesekre lelni bennünk, némely kelet-közép-európai államokban a migrációs témában, illetve az Uniót gyökereiben megváltoztatni célzó szándékaiban?
David Cameronnak és kormányának belpolitikai okokból szükséges az Unióban maradásról szóló referendum. Ez alapvető érdeke és egyébként is bizonyítani kívánja választói előtt, hogy határozott elképzelései vannak az Unió gyökeres reformjáról. Ehhez pedig szövetségesekre lesz szüksége. Neki tulajdonképpen mindegy, kik lesznek azok, ám mégis erősen gyanítható, hogy inkább keresgél a demokratikusabb és az egyértelműen piacbarát közegben, mintsem olyanok körében, akik autokratikus vonásokat mutatnak. Hozzáteszem azonban, hogy láttunk már brit részről kényelmetlen taktikai szövetségeket, például Jean-Claude Juncker megválasztásakor.

Az általam ismert legutóbbi írásában (Great Emerging Market Bubble) Ön belemegy annak latolgatásába, hogy a liberális demokráciák vagy az erős kézzel irányított kormányzatok képesek-e hatékonyabban kievezni a mostanihoz hasonló válságszituációkból. Kérdésem: alakulóban van-e Ön szerint az EU-n belül egy autokrácia–liberális demokrácia frontvonal?
Feltétlenül. Igen, ez egy létező frontvonal, amely elválasztja a tagállamokat egymástól. Más kérdés, hogy az autokraták „álruhát öltenek” azáltal, hogy egy demokratikus keretrendszerben működnek, ilyen például Franciaországban Marine Le Pen és pártja. Attól tartok, hogy a populista nacionalizmus ilyesfajta erősödése végső esetben akár totalitarizmushoz is vezethet.
Más országokban, beleértve Magyarországot is, egyértelműen határozottabb erőfeszítéseket tesznek az erősebb kormány irányába. Miközben körülbástyázzák a kormány hatalmát egy névlegesen demokratikus intézményrendszer keretein belül, az ellenzéket folyamatosan gyengítik. Mindenesetre az Unió több országában tapintható egy tendenciaszerű elmozdulás autokratikus irányba.

Nyilván azért, mert az érintett országok irányítói szerint Európát egyidejűleg fenyegető megannyi drámai kihívást csakis erőskezű vezetéssel, az állam szerepének növelésével lehet hatékonyan kezelni…
Abban az Ön által szóbahozott cikkemben éppen arra igyekeztem rámutatni, hogy az utóbbi hetekben a piacokon, a tőzsdevilágban kialakult rendkívüli bizonytalanságok mögött közvetetten mégiscsak az autokrácia problémaköre rejlik.
Ugyebár arról van szó, hogy elsősorban Kína, másodsorban India, Brazília, Malajzia, kisebb részben Kelet-Európa, tehát összességében a feltörekvő gazdaságok lassulása – lásd Kína – vagy adósság- és korrupciós problémáik – lásd Malajzia, Brazília – kicsúcsosodása, illetve a nyersanyagárak zuhanása miatt éleződtek ki a piaci feszültségek, ezek miatt kerültek lejtmenetbe a tőzsdei árfolyamok. Ezek azonban csak felszíni okok…

Mi húzódik meg a felszín alatt?
A politika. Az, hogy ezekben az országokban csak formálisan, álságosan működnek demokratikus, a hatalmat ellenőrizni képes politikai intézmények. Ezen országok politikai döntéshozói felett nincs érdemleges kontroll. A világgazdaság változásai nyomán kialakuló válságok közepette ezért aztán nem tudnak és nem is akarnak rugalmasan reagálni a kihívásokra: a szükséges reformok, változtatások végrehajtását megtagadják. Azt hiszik, hogy a politikájukon való változtatás, a rugalmas párbeszéd a másként gondolkodókkal, ellenzékkel a gyengeség a jele. Márpedig az ő természetük lényege, hogy erősnek kell látszaniuk, mert egyébként elveszíthetik a hatalmukat. Ebből következik, hogy válsághelyzetekben a rugalmas alkalmazkodás helyett mindig az állami bürokráciát erősítik tovább. Holott gazdasági problémáik enyhítése végett éppenséggel ennek az ellenkezőjét kellene csinálniuk. Törökországban, Brazíliában, Indonéziában, Dél-Afrikában a gazdasági szükséghelyzet most rugalmasságot kívánna meg a döntéshozóktól, hogy társadalmi feszültségeket könnyebben lehessen levezetni. Ámde az érintettek – a válság ürügyén – még autokratikusabb irányba tolják országaikat, a problémákért pedig egyre inkább másokat tesznek felelőssé.
Objektíve ezzel viszont tovább rontják a gazdasági pozíciójukat, felerősítik a világpiaci bizonytalanságot.

A vezető nyugat-európai országok sem képesek kezelni a kihívásokat. Velük szemben is erősödhet a piaci bizonytalanság. Pedig ezekben az államokban működik a demokratikus intézményrendszer…
Ez igaz. Csakhogy az a történelmi tapasztalat, hogy ezek a nyitott gazdaságok és társadalmak alkalmazkodóképességüknél fogva a végén – ha néha nagyon lassan és verejtékezve is – tudják azért kezelni a súlyos kihívásokat. Annál is inkább, mert nem másokban keresik a problémák okozóit. Az európai országok többsége, illetve az Amerikai Egyesült Államok hagyományosan bizonyítják, hogy legtöbbször tanulnak a hibákból és alkalmassá válnak a ciklikusan és természetszerűleg újra és újra előforduló nagyobb gazdasági-pénzügyi problémáik kezelésére.

Mégsem indult be az érdemleges gazdasági növekedés…
Ezzel kapcsolatosan az a meglátásom, hogy most derül ki, mennyire mélységesen érintette az éppen hét évvel ezelőtt kirobbant válság az egyes nemzetgazdaságokat és a globális gazdaságot. A 2008 óta eltelt hosszú időhöz képest eddig csak cammogva indult be valamiféle csekély növekedés az egész nyugati világban.
Mindeközben az EU-ban húszmillió fölötti munkanélkülit tartunk nyilván, az Egyesült Államokban az elmúlt hét esztendő leforgása alatt mégiscsak nyolcmillióra zuhant a számuk. Ott a gazdaság kezd lendületbe jönni. Ez szerintem át fog – mint mindig – „ragadni” Európára is…

Mikor indul be erre válaszul a kamatemelési ciklus?
A kínai probléma kirobbanása előtt is azt mondtam – most sem változtatok ezen a véleményemen –, a Fed decemberben fog „beindulni”. E tekintetben a Fed csak és kizárólag az amerikai gazdaság állapotát fogja figyelembe venni, nem lesz tekintettel se Európára, se Kínára.