Probléma a tengereken – Lélegeztetőgépen a halászati ágazat?

A tengeri halászat mértéke a 20. század második felében rohamosan nőtt, ami ahhoz vezetett, hogy mára erős túlhalászás alakult ki a legtöbb halászati térségben. Ugyanakkor, mint a Világbank tanulmányából kiderül, nem csak ökológiai szempontból fenntarthatatlan az ágazat tevékenysége, hanem a gazdasági értelemben vett hatékonysága is folyamatosan romlik. A veszteséges működéstől egyedül a nagymértékű állami támogatások mentik meg az ágazatot, amely paradox módon több kárt okoz, mint hasznot.

A halászati ágazat az 1950-es és 1990-es évek között kezdte csúcsra járatni a tevékenységét, amikor is a kifogott halmennyiség volumene mintegy megötszöröződött. Ugyanakkor az adatokat megvizsgálva azonnal feltűnik, hogy az utóbbi 3 évtizedben a tendencia már nem folytatódott, hanem egyre inkább stagnálni kezdett a halászati volumen. Ez globális szinten átlagosan 85 millió tonna körül alakult az utóbbi évtizedben, az 1990-es évek derekán mért közel 90 millió tonnás csúcs után.

Forrás: UN FAO

Forrás: UN FAO

Persze nem nehéz megtalálni a stagnálás mögött húzódó fő okot, ami elsősorban a világ tengerein zajló túlhalászat miatt következett be. Mint bármely más természeti erőforrás esetében, gyakorlatilag itt is egy biológiai korlátról van szó, hiszen a halpopulációk reprodukciós rátája egyszerűen nem képes meghaladni a lehalászott mennyiséget (persze ez nem minden fajra vonatkozik egyformán). Világszinten körülbelül a tengeri halállomány 31%-a túlhalászottnak számít, míg 58%-a már a maximálisan halászható szintekhez van közel (11% az alulhalászott).

Ráadásul a Világbank friss elemzése a téma eddig elhanyagolt dimenziójára mutat rá, miszerint a globális tengeri halászat nemcsak ökológiai értelemben fenntarthatatlan, hanem emellett még gazdaságtalannak is bizonyul. Gyakorlatilag arról van szó, hogy miközben a halászati ágazat egyre több erőforrást fordított a tevékenységére, annak a hozadéka lényegében nem növekedett ezzel párhuzamosan.

A globális halászati flotta az elmúlt 40 évben megduplázódott (közel 5 millió hajó szeli a világ vizeit), az alkalmazott halászok száma pedig megháromszorozódott (világszerte 58 millió ember). Ráadásul egyre több technológiai fejlesztést is felhasználnak (mint például a kifinomult, a halak vonulását, az állományok helyzetét beazonosító eszközök), amitől azt várhatnánk, hogy a halászati munka- és tőkehatékonyság egyaránt javul. Pedig ha mindent egybevetünk, az elmúlt 4 évtized nagyjából megnégyszereződő ráfordítása mellett, csak közel kétszeresére sikerült növelni a kifogott halmennyiséget.

Ez a jelenség egyértelműen arra hívja fel a figyelmet, hogy a halászati ágazat közgazdasági értelemben egyre kevésbé működik hatékonyan: nagyjából azonos outputot sokkal több ráfordítással állítanak elő.

A teljesebb kép érdekében érdemes megnézni, hogy a halászati ipar globális eredményessége mit mutat. Az elérhető 2014-es adatok alapján az látható, hogy 164 milliárd dollár értékű bevételt realizált világszinten az ágazat. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük a költségeket és levonjuk az állami támogatásokat, amiben a szektor részesül, már masszív, 44 milliárd dolláros veszteséget kapunk.

Gyakorlatilag a tengeri halászat a világ leginkább támogatott gazdasági ágazatai közé tartozik, ami számos „zombi cégnek” jelenti az életben maradás zálogát. Az ENSZ becslései szerint a 2017-es évben globális szinten már a 35 milliárd dollárt is elérték a halászati támogatások, aminek a háromnegyed része egyedül Kínához köthető (nem meglepő, hogy egyébként Kína a legnagyobb túlhalászó is). Természetesen a veszteséges működés nem minden országra igaz egységesen, viszont a Világbank által vizsgált 139 ország közül, mindösszesen 64 volt képes a támogatások nélkül is nyereségesen működni.

Azáltal, hogy az állami támogatások a gazdaságos szintnél jobban ösztönzik a halászatot, nyilvánvalóan hozzájárulnak a túlhalászathoz is. Ráadásul mondani sem kell, hogy a zombi cégek és a támogatások egyik legnagyobb problémája az, hogy olyan erőforrások vesznek el, amelyek akár produktívabb termelési célokra irányulhatnának – például a halászok átképzésére más iparágakban. További probléma az, hogy a gazdasági logika büntető hatásaitól mentesülnek, hiszen alacsony árakat tarthatnak fent. Ez végső soron még a fenntartható módon működő halásztársaságokat is negatívan érinti.