máj.
17
2016

Reménytelen ország? – Emigráció olasz módra

Tévedés feltételezni, hogy az Unión belül tipikusan kelet-európai jelenség a fiatal tehetségek külföldre távozása. A londoni Chatham House kutatási igazgatója, a befektetési bankárként is ténykedő tudós, Paola Subacchi elemzése szerint szülőhazájában, a világ nyolcadik legfejlettebbjének tartott Olaszországban egyenesen a társadalom modernizálódásának egyik fő akadályává vált, hogy az országnak hátat fordítanak a legkiválóbb fiatalok. Azért távoznak a friss felmérések szerint, mert egyszerűen nem hiszik el, hogy az ország valaha is megújulhat: Itáliát korruptnak tartják, ahol az álláshelyek betöltésénél – ahogy mindig korábban – a jövőben sem az érdemek, hanem kizárólag a hatalmon lévőkhöz fűződő haveri, rokoni szálak, a hierarchikus viszonyok fognak számítani.

Zentai Péter: 1 millióra tehető azoknak az ifjú olaszoknak a száma, akik az utóbbi időben végleg maguk mögött hagyták hazájukat. De miért? A római kormány, összetételét tekintve, a legfiatalabb Nyugaton, a negyven éves Matteo Renzi miniszterelnök az olasz gazdaság és társadalom teljes megújításán dolgozik.
Paola Subacchi: Ehhez képest a nagy gazdasági átalakítási-megújítási program meghirdetése óta eltelt mindössze másfél év alatt már újabb százezernyi, negyven évesnél fiatalabb olasz hagyta el a hazáját. A jelek egyértelműen arra utalnak, hogy az olasz fiatalok – különösképpen a legjobbak – nem hisznek Itália megváltoztathatóságában!

A külföldi fiatalok viszont hisznek Olaszországban: háromszor annyi külföldi vándorol be oda, mint amennyien emgirálnak.
Ami a migránsok és emigránsok közötti arány alakulását illeti: 2007 óta évről évre feleződik az új bevándorlók száma, ugyanakkor tíz esztendő leforgása alatt megtriplázódott a kivándorlás.
Demográfiai szemszögből persze Olaszország számára a bevándorlás nyilvánvalóan több jót, mint rosszat hozott, hiszen egy olyan országról beszélünk, ahol ötven százalékkal többen vannak a hatvanöt évesnél idősebbek, mint a tizenöt évesnél fiatalabbak!
Olaszországban születik a világon – Japánnal „holtversenyben” – a legkevesebb gyerek. Ebben az összefüggésben tehát jó dolog, hogy a lakosság 8 és fél százalékát jelentő mintegy ötmilliónyi bevándorló – kelet-európaiak alkotják jelentős hányadukat – negyven évesnél fiatalabb.
Ellentétben azonban ez utóbbiakkal, az egymillió olasz, aki viszont kivándorolt, jellemzően kiemelkedő képzettségű és tehetségű ifjú ember. Nem véletlen, hogy Frankfurt, London, Párizs, Berlin, New York vagy a Szílicium Völgy üzleti, pénzügyi, tudományos és szellemi életében feltűnően sok a rendkívül sikeres olasz fiatal.

Kelet-Európát – például Magyarországot is – nagy számban hagyják el a fiatal orvosok, mérnökök, de hát Olaszország mégiscsak a világ tíz legfejlettebb országainak az egyike, 25 ezer eurós az egy főre jutó éves jövedelem, a kelet-európai átlagnál jóval magasabb.
Csakhogy míg másfél évtized alatt összességében viszonylag csekély mértékben esett az olasz GDP – bár a recesszió tartósabbnak bizonyult, mint bármely más vezető tőkés országban –, addig a lakosság átlagjövedelmei drasztikusan csökkentek. A tizen- és huszonévesek körében 40 százalékos a munkanélküliség (az uniós átlag e téren egyébként 20 százalékos), az olasz munkaerőpiac pedig sokkal rugalmatlanabb, mint bárhol másutt, a legfejlettebb országokban.

Viszont Renzi miniszterelnök a munkaerőpiac átfogó reformját is meghirdette a nagy nemzetgazdasági megújulási programjában.
Ebben azonban mégsem hisznek Olaszország legjobbjai, a „lábukkal szavaznak” mind a régi, mind az új politikai elit ellen. Eleve elfordulnak a politikától, külföldön kezdve új életet, bizonyíthatóan érdektelenné válnak a politika iránt. Akik viszont maradnak a fiatalok közül, azok meg egyre inkább populista politikusok „foglyaivá” válnak.
Az Eurostat friss felmérése szerint az Unión belül az olaszok a legkevésbé boldogok közé tartoznak, a legelégedetlenebbek a munkájukkal, munkahelyükkel, ténykedésük eredményével. És Itáliában látják a fiatalok a legborúsabban saját elhelyezkedési lehetőségeiket: minden más európai nép ifjúságához képest az olaszoknál a legszilárdabb az a meggyőződés, hogy csak és kizárólag baráti, rokoni alapon juthat álláshoz egy fiatal ember és ez sosem fog megváltozni. A Transparency International korrupciós érzet indexe szerint Olaszország a 61. helyen áll: mind maguk az olaszok, mind a külföldi befektetők, az ott dolgozó külföldiek sokkalta korruptabb országnak tartják Olaszországot, mint bármely más vezető tőkés országot.

Merné azt állítani, hogy a korrupciónak meghatározó szerepe lehet abban, hogy némely európai országokban oly sok jó képességű fiatal fordít hátat hazájának?
Az emigráló olasz fiatalok körében végzett összes korábbi és friss felmérés egyértelművé teszi, hogy újra és újra, mindig a legtehetségesebbek, a legjobban felkészültek, a legmagasabb képzettségűek azok, akik odahaza totálisan elvesztették a hitüket egy tisztességes jövő kialakulásának lehetőségében. Reménytelennek tartják, hogy szülőhazájukban valaha is érdem alapján menjenek előre a dolgok, hogy bekövetkezhetnek olyan idők, amikor mind a közszférában, mind a magánszektorban a tehetség, a rátermettség, az iskolázottság foka, nem pedig a hatalomhoz, a hatalmasságokhoz való közel állás, a nepotizmus kiszolgálása lesz az egyedüli értékmérő egy-egy személyes karrier alakulása szempontjából. A felmérések ugyanazt az eredményt mutatják ma is, mint az 1980-as évek óta mindig: a külföldön kutatásban, orvoslásban, más tudományokban, a technológiai szektorokban karrierre szert tett olaszokat meghatározó módon nem a több pénz, a magasabb fizetés reménye, hanem az a képzet vezérelte külföldre, hogy hazájukban megváltoztathatatlannak tartják (tartották mindig is) a helyzetet, szétszakíthatatlannak gondolják a korrupciós hálókat.
Paradoxon az egész, napjainkban Olaszországot inkább, mint korábban, azok a fiatalok hagyják el, akik tudásuk, alkotóerejük, képzettségük alapján jó eséllyel akár javíthatnának is a dolgokon, ugyanakkor jellegzetesen azok a fiatalok maradnak otthon, akik elfogadják, beletörődnek, netán beépülnek a korrupciós hagyományok rendszerébe – s ezáltal tényleg bezárul a kör.
Igazi dráma, hogy a komoly, érdemi változtatásokra kész ambiciózus, ifjú olasz miniszterelnök, Matteo Renzi hiába próbálja maradásra bírni az ugyancsak ígéretes olasz ifjakat, azok rendületlenül távoznak az országból.