Részvényalappal lehetett nyerni

Az első kilenc hónapban 20 százalékosnál magasabb hozamot is el lehetett érni egyes befektetési alapokkal. A legmagasabb hozamot a zöld alapok érték el. Az egyik csaknem 44 százalékot szedett magára az év eleje óta, ez portfóliómenedzsere szerint a napkollektorgyártók részvényárfolyam- emelkedésének volt köszönhető. A fejlett részvényalapoknak általában jól ment az idén, de az abszolút hozamú alapok között is voltak, amelyek kétszámjegyű hozamot értek el.

A befektetési alapok az idei év slágerei. A jegybank adatai szerint az idén minden hónapban érkezett friss pénz a konstrukciókba, július végéig összesen 775 milliárd forintnyi, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) adatai szerint pedig augusztusban sem állt le a tőkebeáramlás, további 71 milliárd forintnyi friss pénz gyarapította az alapokat. Augusztus végén a BAMOSZ adatai szerint megközelítette az alapok vagyona a 4300 milliárd forintot, ami történelmi csúcsnak felelt meg.

Az alapok iránt a betéti kamatok csökkenése növelhette meg a keresletet. A lekötött betétekre augusztusban már csak 3,25 százalék körüli kamatot fizettek a bankok, az alapokkal viszont ennél lényegesen jobb hozam is elérhető. A kisbefektetők a jelek szerint nem szívesen kockáztattak, ennek egyik jele, hogy nagyon sokan vásároltak kötvényalapokat. Az abszolút kedvenc ezek közül az OTP Optimája lehetett, amely ráadásul tőkegaranciát is vállal a befektetett pénzekre. Ebben az alapban az év elején még csak 116 milliárd forint volt, jelenleg viszont több mint 260 milliárd van már. Szintén tőkegarantált alap az Erste rövid kötvényalapja, amely az év eleje óta 50 milliárd forinttal gyarapította a vagyonát, így hízott 71 milliárdosra, de hatalmas vagyongyarapodáson ment keresztül a Raiffeisen és a Budapest Alapkezelő rövid kötvényalapja is az idén.

A kötvényalapok visszatekintő hozamai lényegesen magasabbak voltak az idén a betétek előretekintő kamatainál, sőt még mindig nagyon vonzóak. A legjobb rövid kötvényalapok kilenc hónap alatt 5 százalék körüli hozamot értek el, ami éves szinten 6,7 százalékos nyereséget jelent. A legjobban teljesítő rövid kötvényalap az idén az Erstéé 6,85 százalékos hozamával. Kérdés viszont, mi lesz ezekkel az alapokkal a jövőben, az egyéves állampapírok hozama ugyanis jelenleg 3,5, a hároméves kötvényé 4,5 százalék körül van, ennél sokkal többet ezek az alapok sem biztos, hogy képesek lesznek kihozni magukból. A hosszú kötvényalapok visszatekintő hozamai egyébként jobbak a rövideknél, és mivel a hosszú állampapírok hozama magasabb, a középtávon gondolkozó befektetőknek a jövőben is hozhatnak nyereséget, a népszerűségük viszont meg sem közelíti a rövid kötvényalapokét.

A másik sláger immár második éve az abszolút hozamú alap. Augusztus végén több mint 380 milliárd forint volt már ilyen konstrukciókban, amelyeknél arra törekszenek az alapkezelők, hogy minden piaci helyzetben pozitív, és a kockázatmentesnél magasabb hozamot érjenek el. Néhány alap hatalmasra duzzadt már ebben a kategóriában, az OTP Supra például csaknem 78 milliárd, a Concorde VM több mint 45 milliárd forintot kezel. A befektetők egyébként a jelek szerint az alacsonyabb kockázatú alapokat kedvelik ebből a kategóriából, a Supra kockázatosságát is csökkentette emiatt az OTP Alapkezelő. A legmagasabb hozamokat viszont az idén nem ezek az alapok érték el, hanem néhány – nem egyszer viszonylag kisméretű – versenytársuk.

Az OTP Trend két sorozatában például összesen sincs egymilliárd forint, pedig ez az alap 25 százalék körüli hozamot ért el az év eleje óta. A Concorde Alapkezelőnél is a kockázatosabbnak tartott abszolút hozamú alapok teljesítettek az idén jobban, a Platina Pí 14,63, a Columbus csaknem 14 százalékot szedett magára az év eleje óta. A Supra és a VM is felülmúlta persze a betétkamatokat, de teljesítményük inkább csak a kötvényalapokéval vetekszik.

A legtöbbet az idén a részvényalapokkal lehetett keresni. Az évek óta tragikusan teljesítő zöld alapok is összeszedték magukat, az OTP Klímaváltozás alap hozama például az év elejétől fogva megközelítette a 44 százalékot. A toplistán a K&H Öko alapja a második 22 százalékos nyereséggel. Rajtuk kívül a Concorde Alapkezelő, a K&H és a Pioneer fejlett piaci részvényalapja ért még el 20 százalék fölötti hozamot az idén.

Az EU is besegített

„A klímaalap esetében felismertük, hogy a napelemes cégek lehetnek az idei év nyertesei” – mondja Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója. Miután 2012-ben a kínai napelemgyártó cégek ellen az EU dömpingeljárást indított, a távol-keleti bankok óvatosabbá váltak a kínai szolárcégek hitelezésében, ami végül az egyik cég csődjéhez vezetett. Ezután konszolidáció indult az iparágban, ami a marzsok emelkedéséhez vezetett. A kedvező fundamentális változások miatt az amerikai napelemes cégeket shortoló spekulánsok zárták a pozícióikat, ez jelentősen hozzájárult az árfolyamok emelkedéséhez – magyarázza a kiemelkedő hozamot a szakember.

Herman Bernadett

Forrás: Világgazdaság – 2013. október 4.

               vg.hu – 2013. október 6.