Robotadó

A politika szívesen talál bűnbakot, különösen, ha arról van szó, hogy a választó miért nem él jobb anyagi körülmények közt. Pontosabban: a választó mindig szeretne bűnbakot látni, a politika pedig kiszolgálja ezt a keresletet.
Bűnbaknak pedig kézenfekvő a status quo megbontója: a változás. Az első ipari forradalom után, a XIX. század elején a gépek terjedtek el, úgyhogy akkortájt a luddizmus, a géprombolás volt a divat. A nyolcvanas évekkel kezdődően a globalizáció okoz egyre nagyobb hangsúlyt kapó, politikailag kiválóan támadható felfordulást, úgyhogy az utóbbi években még a fejlett világban is elkezdhettünk aggódni a protekcionizmus miatt. Ami különösen úgy furcsa, hogy Amerikában a megszűnő munkahelyek csak 10-20 százalékát foghatjuk a globalizációra, a maradék 80-90 százalék megszűnéséért a technológiai fejlődést okolhatjuk. Csak hát számítógép, okostelefon, internet ellen kampányolni eddig nem tűnt politikailag kifizetődőnek. Talán a „robotok eljövetele” változtat ezen a politikailag áldatlan állapoton: az egyik magyar ellenzéki párt összeurópai robotadó bevezetését javasolja.

Azt, hogy ez a már említett luddizmus egyfajta reneszánsza lenne, könnyű belátni. Sem az nem teszi elfogadhatóvá, hogy a kalapácsnál egy fokkal civilizáltabb, ha a drágításukkal semmisítjük meg a gépeket, sem az, hogy az ötletet egy fél éve már Bill Gates is propagálta. Ráadásként a Párbeszéd (politikai) javaslata határozottan az ötlet gyenge oldalaira fókuszál rá. Ők azt szeretnék, ha az „állam megóvná”

Érdemes lenne azon is elgondolkozni, hogy hogyan lehet beazonosítani a „robotok” által termelt értéket. Például e cikk mekkora részét állítja elő a számítógép, az Excel, a Word vagy a Google, és mekkora részét én magam?
polgárait (nyilván nem a fogyasztó polgárokra gondolnak) azáltal, hogy a robot munka árát megemeli. Ezáltal mesterségesen fenntartva sokkal kevésbé hatékony termelési módokat. Részben tisztában lehetnek ennek árnyoldalaival (a robotokat drágító gazdaság versenyképtelenségével), ezért nem is álltak meg Magyarország határainál, rögtön Európára vetették adóztató szemüket. Kár, hogy a láthatáruk az amerikai vagy az ázsiai kontinensig nem terjedt ki. Egy lényegesen kevésbé innovatív európai gazdaságnak ugyanis nem Európa, hanem a többi földrész lenne – ha nem is nyertese, de legalábbis – a rövid távú haszonélvezője.

Ha a fenti Gates interjút olvassuk, akkor ott találni egy józanabb érvet is az adóztatás mellett. A Microsoft atyja ugyanis látja, hogy a jelenlegi politikai, gazdasági és társadalmi berendezkedésünk nincs felkészülve arra az egyre gyorsuló változásra, amit a globalizáció mellett a technológiai fejlődés gyorsulása is okoz. A növekvő társadalmi egyenlőtlenségek valós probléma, csakúgy, mint a munkájukat átmenetileg a fejlődés oltárán elveszítő rétegek hátán előretörő szélsőséges politikai nézetek, vagy a protekcionizmus. Amíg pedig ezeket nem tudjuk kezelni, addig jobb lenne, ha egy kicsit lassítanánk az előidéző tényezőket, többek közt akár a technikai fejlődést is.

Azonban ezen problémák kiküszöbölésére vannak sokkal jobb módszerek a géprombolásnál. Még a magas jövedelmek, vagy a tőkejövedelmek megadóztatása és a szegényebb rétegek felé szétosztása is hatékonyabb módszer lenne az egyenlőtlenségek csökkentésére, hiszen legalább a haladást nem lassítja. Itt, az Alapkezelőben pedig különösen vonzó módszernek látszik, ha olyan állami alapok jönnének létre, amelyek részvényeket tartva profitálnának a gazdasági/technológiai fejlődésből, amire rajtuk keresztül aztán az egész társadalom szert tenne (megjegyzem, a magánnyugdíj-pénztárak is ilyesmi elven működtek).
Adóztatni olyan káros külső (és belső) hatásokkal járó tevékenységeket hasznos, mint az alkohol, a dohányzás vagy az autózás – használatukat visszaszorítandó. Úgyhogy a legkézenfekvőbb és legracionálisabb megoldás az lenne, ha nem a robotokat drágítanánk, hanem az emberi munkaerőt tennénk olcsóbbá, vagyis a bruttó béreket, azaz az munkát terhelő adókat és járulékokat csökkentenénk.