george-soros forbes
jún.
23
2014

Csak óvatosan az euróval! – interjú Soros Györggyel – 2. rész

Soros György, a Magyarországról elszármazott befektető, társadalmi- és közügyeket támogató gazdaságtudós, aki az elmúlt évtizedekben többször bizonyította a devizapiacokhoz való hozzáértését, a következőre hívja fel a figyelmet: a dollárnak erősödnie, az eurónak gyengülnie kellene – elméletileg. Ámde a piac végül az elméletbeli igazság ellenkezőjét igazolhatja vissza, ugyanis az eurót körülvevő nulla kamatkörnyezet nagyon csábítónak tűnhet azok számára, akik a kamatmentesen megszerzett eurót a világ más részein kamattal tudják kihelyezni.

Ha ilyen kereslet tömegesen keletkezik, amire nagy short pozíciók épülnek, akkor az euró árfolyama nem lefelé, hanem felfelé tendálhat piaci stresszhelyzet esetén – figyelmeztet Soros György.

 

Ha Európára tekintünk ismét, Ön mit lát elsődlegesen: politikai vagy inkább pénzügyi-gazdasági bajokat? Ugyanis egy sor országnál érzékelhető a bezárkózási tendencia, pontosabban a radikális, nacionalista, populista erők előremenetelése és ezzel párhuzamosan egyfajta politikai jellegű protekcionizmus is.

Európa most, szerintem, elsősorban politikai bajoktól szenved. A betegség leírása a következő: az eladósodott európai országok fellázadtak, ki akarnak törni a rájuk kényszerített és szenvedést okozó hátrányos helyzetből. És ez ellenállásba ütközik a hitelező országok, mindenekelőtt Németország részéről. Ez egy potenciális harc adósok és hitelezők között. Németország minden áron akadályozza, legalábbis eddig akadályozta a lazítást, a pénzpolitika, a monetáris és költségvetési politikák szigorán való enyhítést és azt, hogy az Európai Központi Bank nagyvonalú mennyiségi könnyítéseket vezessen be, mert – egyebek között – tart a tőkepiaci inflációtól, az eszközárak buborékszerű felfúvódásától és a lufi kipukkanásától.
Tulajdonképpen mindenki elégedetlen, mindkét oldal nekimegy az euróra vonatkozó kormányzási politikának.

 

És ebből mi következik?

A politikában most ott tartunk – ahogy az elején már szóltam róla –, Oroszország kormányzati modellje egzisztenciálisan fenyegeti a Nyugatot. Ugyanis az, ahogy Oroszországot irányítják, sajnos, most sikeresebb, mint ahogy az Európai Uniót irányítják.

 

Hatékonyabb lenne az orosz modell?

Azért ezt nem mondanám. Éppenséggel az ellenkezője az igaz, a hatékonyság teljes hiánya jellemzi azt. A nacionalista, önkényes államirányítás lényege nem más, mint hogy a hatalmon lévők végtelenül kizsákmányolják az embereket: a nép, az ország erőforrásait totálisan kisajátítják saját maguk és klienseik számára. Semmi egyéb cél nincs igazából, mint hogy a hatalmasok egyre több és több erőforrást birtokolhassanak és – érdemi ellenőrzés hiányában, annak formálissá tételével, valójában felszámolásával – megtehetik, hogy államinak, nemzetinek, a nemzet tulajdonának nevezzék a népnek szóló propagandában mindazt, amire valójában ők maguk tették rá a kezüket, amit praktikusan kisajátítottak kizárólag saját maguknak. Ennek a szisztémának a lételeme a nacionalista és etnikai felsőbbrendűséget, valamint a vallásosságot hirdető ideológiai szövegelés és a korrupció.
Csakhogy a másik, rivális oldalon, a nemzetek közössége által demokratikus alapon irányított Európai Unió oldalán mit látunk? Azt, hogy annak „üzemeltetése” roppant költséges, bürokratikus és pazarló.

 

Ez az Ön által leírt Oroszország képes vajon megosztani az Európai Uniót? Azáltal, hogy sikeresebb irányítási modellnek tűnik ma, mint a nyugati, vajon Európában is megjelenhetnek ilyen modell alapján irányított országok?

Bizonyos, hogy Oroszország próbálkozik… Például úgy, hogy sokoldalúan támogatja az Európai Unióval radikálisan elégedetlen pártokat és mozgalmakat. Példaként említhetném a francia Nemzeti Frontot vagy a görögországi fasiszta pártot, az Arany Hajnalt. De lenne mit példaként felhozni másutt is.

 

És hogy illeszthető be ebbe a szinte globális képbe Kína?

Putyin kétségbeesetten keresi Kína kegyeit. De ez utóbbit az oroszok nem igen tudják, tudnák„táncba vinni”. A kínaiak sokkal kevésbé lelkesek az oroszok irányában, mint fordítva. Ennek az egyoldalú „szerelemnek” egyetlen gyümölcséről tudunk: arról, hogy hatalmas mennyiségű gáz Kínába szállításáról kötöttek egyezményt. De ez igazából csak Kínának jó, ebből nincs különösebb extra politikai vagy gazdasági haszna Putyinéknak.
Kína ugyanakkor kétségtelenül szembe kell, hogy nézzen egy hatalmasodó belső betegséggel: a belső eladósodottságának mértéke kezd tűrhetetlenné válni. A robusztus gazdasági növekedést adósságfelhalmozásból finanszírozzák – jó ideje.
Ennek a modellnek van talán még egy-két éves kifutása, de négy-öt évük így már semmiképpen sincs. Át kell strukturálniuk az egész rendszert, mert a növekedést serkentő beruházások egyre kevésbé rentábilisak, mint ahogy az exportjuk is ráfizetésessé vált. A gyártás és az export finanszírozására szolgáló hiteleket pedig közben nem tudják már visszafizetni. Ez a probléma globálissá válik azáltal, hogy az utóbbi években Kína játszotta a világgazdasági motor szerepét. Ennek a szerepnek drámai változásokon kell átmennie.

Mindemellett beláthatatlan következményekkel járó gondokat szül Kínában a shadow banking (szó szerint: árnyékbankolás) extrém túlburjánzása: a gazdasági szereplők rendkívül nagy hányada olyan cégektől, banki jellegű vállalkozásoktól, magánszemélyektől vett fel kölcsönt az utóbbi években, amelyek kívül esnek a banki felügyeleti hálón, amelyeket gyakorlatilag nem felügyel semmiféle hatóság. Ez a shadow banking szisztéma szét is robbanhat.

 

Az egyik eszköz nyilván a kínai fizetőeszköz, a jüan leértékelése lesz, nem igaz?

Ez a leértékelési folyamat már kezdetét vette.

 

Ön szerint dúl a világban valamiféle devizaháború? Ha leértékelik a jüant, akkor a többi ázsiai valutát is le akarják értékelni. Mindenfelé szélesedik az óhaj, hogy levigyék a saját fizetőeszköz árfolyamát a versenyképesség növelése érdekében…

Igen, létezik ilyen verseny. Csakhogy abból nem jöhet ki jól minden egyes versenyző. Mert ha mindenki ezt teszi, akkor lényegében semmi sem változik, illetve,ha engem utánozva a konkurensem is leviszi a saját pénze árfolyamát, akkor az enyém relatíve ismét felértékelődik.

 

És mi lesz Ön szerint az euróárfolyammal, annak a dollárhoz való viszonyával? Sokan errefelé megváltó erejű változásként várnak az euró begyengülésére a dollárral szemben. Mert Európa – legalábbis az Övezet déli országainak – versenyképességét drámaian rontotta az euró masszív ereje az utóbbi években. A dollár pedig sok szakértő szerint rendkívüli módon alulértékelt, erősödnie kellene. Mit gondol?

Mindez igaz. Csakhogy egy sor egyéb szempontot is figyelembe kell venni. Mindenekelőtt azt, hogy az eurót újabban nulla kamatozású környezet veszi körül: például négy évre tulajdonképpen kamatmentesen juthatunk euróhitelhez. Ez a körülmény márpedig növelheti az étvágyat az euróban történő hitelfelvétel iránt! (Euróban veszel fel – szinte ingyen – kölcsönt, és ezt kihelyezheted másutt, más térségekben, más országokban, ahol a nullához képest mindenképpen magasabb kamatot tudsz beszedni.) Ezáltal az euró egyre inkább finanszírozó devizává válhat (mint korábban a jen vagy a svájci frank – szerk.) az úgynevezett carry trade-ben – az egyes devizák kamatkülönbségén alapuló hitelből történő befektetésekben. Most még azonban – az euró alapkamat tartósnak ígérkező zérósítása miatt – gyengül az euró. Egyúttal rengetegen nyitottak a további gyengülést megelőlegező úgynevezett short pozíciót. De ez nagy shortpozíciókat eredményez, túl sok shortot, ami időnként az euró erősödését okozhatja (például a globális kockázatvállalási hajlandóság visszaesése idején – szerk.), ugyanis egyszerre sokaknak kell likvidálniuk a carry trade ügyleteket, zárniuk az euró short pozíciójukat.
Egy ilyen szituáció – mindent egybevetve – nagyon is destabilizálóan hathat, mert ez a bizonyos (short pozíció) felszámolási, megsemmisítési kényszer hirtelen, nagyon gyors ütemben következhet be, miáltal veszélyes bizonytalansághoz, piaci zűrzavarhoz vezethet.