Stimulus? Stagfláció?

A hazai gazdaság kifejezetten jól teljesít 2013 eleje óta, de 2016-tal kapcsolatban egyre sűrűsödnek a kérdőjelek. Korábban írtam a növekedési kockázatokról, és ezek egyre aggasztóbbak.
A magyar növekedést alapvetően az EU-pénzek tartják fenn, anélkül nagyjából stagnálás vagy gyenge javulás lenne csak, ugyanis strukturális problémáink vannak, amelyekről az elmúlt 20 évben számtalanszor írtak nálam sokkal hozzáértőbbek, és amelyek nagy része sajnos azóta sem került érdemben kezelésre (korrupció, bürokrácia, nagy elosztórendszerek, jogbizonytalanság, túlzottra nőtt állam, stb.).

Itt állunk tehát, a magyar történelem egyik legnagyobb pénzesőjében, évente megkapjuk ajándékba a magyar GDP 4-5%-át, és ebből sikerül kiszenvedni egy bő 3%-os növekedést. Nem egy világbajnok teljesítmény. Ilyen helyzetben villámgyorsan kellene konvergálnunk Európa felé, éves 6-8% növekedéssel, mert ha erre most nem vagyunk képesek, akkor hogy leszünk akkor, amikor elapad a manna? Nyilván sehogy.

Jövőre időlegesen pont el is akad az égi áldás, visszaesnek az EU-s pénzek, és ez ráadásul egy olyan időszakban történik, amikor a feltörekvő–kínai problémák igencsak megüthetnek minket. Erről korrekt összefoglalót írt a Portfolio.hu
Magyarország a német kapcsolatokon keresztül egyszerre kitett a kínai fellendülésnek és az autóiparnak, mindkettő erősen köhécsel, és ha ezt összeadjuk az EU-s kifizetések csökkenésével, nem lehetetlen hogy a növekedés szemmel alig látható, nulla közeli lesz jövőre.

És ha ez még nem lenne elég, egyre jobban látszódnak a béroldali feszültségek: számos ágazatból (építőipar, vendéglátás, egészségügy, stb.) naponta pattannak meg csapatostul dolgozók, mert külföldön a hazai fizetésük sokszorosát keresik. A munkára foghatók száma eközben ismert demográfiai okokból szépen csökken, miközben a versenyszférában lassan annyian dolgoznak, mint a 2006-7-8-as utolsó ciklikus csúcs idején, tehát a munkaerőpiac erősen szűknek tűnik. Ebből nagyon más nem jöhet ki, mint bérfeszültségek, béremelések mindenhol, ami meg egyértelműen az árakban fog később lecsapódni. Szóval egyszerre fenyeget az infláció meg a súlyos lassulás réme. Stagfláció? Inkább csak időlegesen, mert 2017-től ismét lesz növekedés, de azért érdekes helyzet.

Teljesen egyértelműnek tűnik, hogy mind fiskális, mind monetáris oldalról valamiféle stimulust kell belevezetni a rendszerbe, hogy jövőre fennmaradjon a növekedés. A kormánynak ehhez kellő mozgástere van, a költségvetés jól áll. Érdekesebb az MNB hozzáállása, láthatóan nagyon ki akarják vezetni az NHP-t, pedig még a jegybanki hátszéllel sincs nettó hitelezés Magyarországon. Mi lenne anélkül? Nyilvánvalóan folytatódna a hitelundor/hitelösszehúzódás. Szóval kell valamiféle hitelélénkítés ÉS fiskális stimulus is, hogy legyen jövőre is növekedés, de azzal meg még jobban ráerősítünk az amúgy is ugrásra kész inflációra.

A következő két évben igen érdekes dilemmákkal szembesülnek tehát a magyar gazdaságpolitikusok, a megoldásuk minden bizonnyal az infláció elengedése és a forint gyengítése (de legalábbis az erre irányuló próbálkozás) lesz. A bérkonvergencia valószínűleg úgy valósul meg, hogy idehaza a következő években jelentős (éves 4-8%) bérnövekedés lesz, miközben a forint nem nagyon gyengül vagy csak keveset (éves 1-2%), így euróban a bérek emelkedni fognak. Ez a céges profitokra rossz hatással lesz természetesen. Ha/amikor pedig mindezek után majd 2020 tájékán véget ér az EU-s pénzeső, akkor egy valódi, komoly sokk is jöhet. A jövő évi problémák inkább csak klasszikus ciklus közepi toporgást jelentenek majd ehhez képest. 2020 környékétől tényleg beköszönthet a stagfláció kora…