Svájci frank boom (a fejbe)

Svájc hagyományosan menedéknek számít, devizájuk pedig menedékdeviza. Amikor baj van, ide szokták megtakarításaikat menekíteni az afrikai diktátorok, orosz oligarchák és magyar milliárdosok. És még sokan mások. Mindemellett Svájc jelentős külkereskedelmimérleg-többlettel is rendelkezik, és a korábban felvett sok-sok svájci hitelt is fizetik vissza az emberek a világ minden táján. E három erő eredőjeként a svájci frank évek óta felértékelődési nyomás alatt volt. Ennek egy idő után a jegybank megpróbált ellenállni és bejelentette, hogy nem engedi az euró–svájci frank árfolyamot 1,20 alá (nyilván az alacsonyabb érték erősebb svájci frankot jelent). Nemrég még mínuszba is vitte a kamatszintet, hogy eltántorítsa Svájctól a bejövő pénzeket – mivel nyilván a túl erős deviza nekik sem érdekük –, de hiába. Csak ömlött-ömlött a pénz a menedékdevizába és a svájci jegybankároknak kezdett elege lenni. Ráadásul emellett az elmúlt hónapokban már jól látszott, hogy a világ összes rövidtávú spekulánsa folyamatosan rájátszott az 1,20-as árfolyamküszöbre: mivel azt gondolták, hogy a jegybank úgyis megtartja ezt a szintet (ezt egyébként kb. hetente meg is ígérték), nyugodtan vehetnek eurót svájci frank ellen 1,20 közelében, hiszen veszteségre nincs esély, ha meg valamiért felmenne az árfolyam, akkor keresnek. Ingyen pénz.

Legalábbis annak tűnt. A svájci jegybank úgy járt el, mint ha valaki egy bizalomjátékban azt mondaná a másiknak, hogy dőlj szépen hátra, én meg elkaplak. És nem kapja el. Nyilván ebből csúnya balesetek is lehetnek, és most is az történt. Egyébként könnyen lehet, hogy akár a magyar svájci frank hitelek leváltása is benne volt abban, hogy a svájci jegybanknak elege lett. De az is lehet, hogy megnézték a naptárat és a politikai felméréseket: választások Görögországban, EKB QE várható bejelentése, Spanyolországban eurószkeptikus párt vezet. Összerakták a képet és azt mondták, hogy még egy euróválságban nem szeretnének részt venni, nem akarnak újabb odamenekülő sokmilliárd eurót megvenni.

Bárhogyan is történt, a lényeg az, hogy a svájci jegybank felhagyott az 1,20-as küszöb védelmével és egyben mínusz 0,75 százalékra csökkentette a kamatszintet. Nyilván azt gondolták, hogy a kettő egyszeri bejelentése azzal jár, hogy kicsit erősödik a frank, de nem túl sokat, mert a kamatcsökkentés ellensúlyozza az árfolyamgát eltörlését. Nem jött be. Amikor kiüt a diszkótűz és az egyetlen ajtón át 500-an akarnak kimenekülni, akkor néhányan megsérülnek. Most is ez történt: a sok spekuláns egymáson átgázolva próbált kimenekülni a hirtelen gigantikus veszteséget hozó pozícióból. Ennek hatására a svájci frank pillanatok alatt 20-30 százalékot erősödött, majd most, amikor ezt írom kb. 15 százalék erősödésben van, az euró–frank keresztárfolyam 1,02.

Most tehát nem az történt, hogy a spekulánsok kierőszakolták egy amúgy is fundamentálisan fenntarthatatlan árfolyamgát széttörését (mint anno Soros a brit fonttal) hanem pont az ellenkezője: mivel a spekulánsok hittek az árfolyamgátban, de a mögöttes fundamentális erők túl kemények voltak és a jegybank feladta az árfolyamgát védelmét, ezért mindenki vesztett, aki hitt a jegybanknak.

Mik ennek a következményei? Azok a brókercégek (pl. 100-szoros tőkeáttételt kínáló online devizakereskedők, stb.), akiknél túl sok ilyen pozíció volt, tönkremehettek pár perc alatt. Persze ezt valószínűleg csak később fogjuk megtudni. Ahol vannak még svájci frank hitelek, ott a hitelesek sokkal rosszabb helyzetbe kerülhettek. Viszont a svájci frank eddig is túlértékelt volt, de most már tényleg extrém erős, és véleményem szerint a következő években a pozitív fundamentális folyamatok ellenére sem fog emiatt erősödni, sőt komolyabb gyengülés sem kizárt…

www.zsiday.hu