Száguldva stagnálás

Stagnálás-e a stagnálás és szegény-e a szegény? Erősen viszonyítás kérdése – a híres félig tele, félig üres teória. Vakmajom kollégám cikkének üzenetét érdemes továbbgondolni, amikor a „30 éve stagnáló” reáljövedelemről, vagy az immár szüleiknél „szegényebb” generációkról hallunk.

Reálbér növekedés a legfelső 1% és az alsó 90% számára 1980 óta

Egy mai átlagos okostelefon annyit tud, amiért csak néhány évtizeddel ezelőtt akár egymillió dollárt is kellett volna fizetni, ha egyáltalán meg lehetett kapni. Ugyanezekben az évtizedekben a születéskor várható élettartam (igen, még az alsó jövedelmi harmadban is) 5-10 évvel nőtt. Hogyan lehet reáljövedelemben kifejezni, hogy már nem kell 2 hétig lábadozni egy vakbélműtét után, mert endoszkópiásan csinálják? (Egyébként ki lehetne fejezni: meg kell kérdezni a pácienst, hogy mennyit lenne hajlandó fizetni érte.) Vagy azt, hogy akár a közúton, akár a légiközlekedésben egyaránt jelentősen nőtt az esélye, hogy oda is érjünk a célállomásra?

Csupa olyan kérdés, amelyeket valamiért nem szokás hozzátenni akkor, amikor a „30 éve stagnáló medián reáljövedelmen” sajnálkozunk. Csakúgy, ahogy Trumpok és Brexitek közepette arról sincs szó (a szavazóik körében biztosan), hogy az elvándorló munkahelyek tették lehetővé, hogy a társadalom egésze lényegesen olcsóbban jusson az „elvándorolt” termékekhez, így több jövedelme marad, amit olyan szolgáltatásokra költhet, amit a helyiek versenyhátrány nélkül állíthatnak elő.

De az oly’ gyűlölt jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségnek is vannak pozitív aspektusai. A vagyonfelhalmozás a beruházás és ezen keresztül a kutatás-fejlesztés kulcsa, ami a technológiai fejlődésé, ami pedig többek közt a már említett megnyert életéveké vagy okostelefonoké.

Szóval kérem kellően széles perspektívával kritizálni a globalizációt vagy a kapitalizmust! És persze magasztalni is. Tavaly láttuk, mi lehet belőle.