osztalak travolta

Számít-e az osztalék?

Ha a gyakorlatot nézzük, akkor határozottan számít. Illusztrációként itt a Komercni Banka grafikonja – mint látjuk, elég viharvert augusztussal. Az ok, hogy a megemelt tőkekövetelmények miatt az eddiginél kevésbé bőkezűen osztja az osztalékot.

Forrás: Reuters

Forrás: Reuters

Viszont, ha az elméletet nézzük, akkor ennek nem sokat kellene számítania. Ha el szeretném riasztani az olvasókat, akkor Modigliani-Miller tőkestruktúra irrelevancia tételét idézném. Mivel nem ez a célom, ezért inkább csak egy gyakorlati példát hozok. Tegyük fel, hogy van 100 darab OTP részvényem 6 ezer forintos árfolyammal, amely tegnapról mára kifizetett 1 százaléknyi, azaz 60 forint/részvény osztalékot. Ebben az esetben, mivel az árfolyam ma reggel az osztalék mértékével, 60 forinttal lejjebb, 5.940-en nyitott, lesz 594 ezer forintnyi OTP részvényem, plusz 6 ezer forint készpénzem. Éppen úgy, mintha a bankpapír árfolyama – osztalékfizetés híján – maradt volna 6 ezer forinton, viszont eladtam volna belőlük egy darabot. Tehát Modigliani és Miller urak arra utaltak teóriájukkal, hogy a vállalat csak ne váltogassa a tulajdonos részvényeit készpénzre, megteszi azt ő, ha akarja.

A fenti példa elég laboratóriumi körülményekre utal, aminek vegytisztaságán sokat ront:
– ha például az osztalék és az árfolyamnyereség másként adózik;
– ha elvetjük a tökéletes informáltságot és figyelembe vesszük, hogy a befektetők számára az osztalékpolitika változása lehet pozitív (vagy negatív) üzenet a cég várható nyereségességéről;
– ha az árfolyam-nyereséget a befektetők bizonytalanabbnak érzik a szokásosnál;
– ha az osztaléktól függ, hogy például milyen alapok, mekkora mértékben vásárolhatják a részvényt;
– vagy, ha – és ennek a gyengébb kisebbségi tulajdonos védelmi jogokkal rendelkező kelet-európai piacon nagy lehet a jelentősége – a befektetőknek fontos, hogy a menedzsment ne egy egyre nagyobb cég fölött rendelkezzen.

Ezeket az osztalék fontossága mellett szóló érveket sorolhatjuk a racionális halmazba, azonban például az említett Komercni Banka 16 százalékos esésére nemigen lehetne egyiket se ráhúzni. Ugyanúgy, ahogy arra sem, hogy miért szerepelnek a jellemzően alacsonyabb volatilitású (tehát kockázatú) osztalékpapírok jobban, mint a piac egésze.

Tehát itt ez az óriási rés az elmélet és a gyakorlat között, úgyhogy ismét elővehetjük azt a tudományágat, amit azért találtak ki, hogy valahogy hidat verjenek e szakadék fölé. A sokat emlegetett viselkedési közgazdaságtan alapján három magyarázatot is ráhúzhatunk arra a jelenségre, hogy mostanában miért olyan kapós az osztalék.

  1. Az első a mentális könyvelés (mental accounting bias), amikor a befektetők fittyet hánynak arra a tényre, hogy a különböző zsebekbe tett pénz tökéletesen helyettesíthető egymással és fejben – jelen esetben – az egyiket költőpénzként, a másikat megtakarítási pénzként, egymástól elkülönítve tartják számon. Vagy egy szemléletes példával: amikor a feleségemnek hiába könyörgök, hogy folyó kiadásaink során, szükség esetén nyúljon hozzá a lakásfelújításra félretett pénzhez, különben fizethetjük a büntetést a negatív folyószámla egyenlegre.
    Tehát azok a befektetők, akiknek költeniük is kell a megtakarításaikból (például nyugdíjasok), az olyan eszközöket preferálják, amelyek valamilyen formában kamatot/osztalékot fizetnek, hiszen a megtakarítási zsebről ilyen formában „leváló” pénz mehet a másik, a költőpénz zsebbe. Azok pedig, akik nem szeretnének a megtakarításaikhoz nyúlni, a gyarapodó eszközöket preferálják (például részvényárfolyam-emelkedés osztalék nélkül).
    Ezzel rendszerint nincs probléma, hiszen mindkét csoport talál magának elég instrumentumot. Azonban most az általam már sokat átkozott jegybankok minden hozamot felperzselő taktikája eltüntette a kamatfizető eszközöket. Így tehát nem csak egy általános lufit varrhatunk a jegybankok nyakába, hanem azon belül – részben a befektetői irracionalitás áttételén keresztül – a fent említett relatívot is.
  1. A második az ún. glória hatás (halo effect). Ezzel is gyakran találkozunk a mindennapi életben: amikor egy termék egyetlen általunk jónak vélt attribútumát kiterjesztjük az egészre. Gondolom, sokan ismerik azt a jelenséget, hogy a nagypapa csak japán fényképezőgépet hajlandó vásárolni, mivel az első gépe az volt és elégedett volt vele.
    A befektetők esetén ez a pozitívum gyakran a régóta, stabilan fizetett osztalék. Ennek két következménye van: egyrészt a vállalatok görcsösen ragaszkodnak az osztalékukhoz, másrészt, ha aztán az már végképp nem fenntartható, akkor drasztikusan levágják, hiszen a glória úgyis összetört, a piac pedig természetesen túlreagálja majd az eseményt. Pláne igaz ez most, amikor ezek az eszközök mesterségesen túlértékeltek.
  1. A harmadik a nyájszellem (herding effect). Ezt talán magyarázni sem kell, bár befektetők esetén nem csak a „szomszédnak van, úgyhogy nekem is kell” effektusról beszélünk. Itt a visszatekintő hozamok csapdáját is meg kell említeni: ha a múltban jó hozama volt valaminek (márpedig részben az előző két pont segítségével az osztalékfizető részvényeknek az volt), akkor az a jövőben is így lesz – szól a fáma.

Nem így lesz – szól az alapkezelő.