Szingli adó – nincs és mégis van

Legutóbb úgy két hónapja szaladt végig a sajtón a szingli adó „rémképe”, amit olyan felháborodás kísért, hogy még az ötletgazdák is riadtan határolódtak el az eszmétől. Én most kevésbé magával az ötlettel szeretnék foglalkozni. Szerintem ugyanis sokkal érdekesebb az a jelenség, hogy azáltal, hogy egy egyszerű jövedelem újraelosztási kérdést politikai termékként próbál valaki tálalni, rögtön milyen feszültségeket lehet generálni. Jelen esetben például az, hogy míg a társadalom túlnyomó része támogatja a családi adókedvezményt, addig az ezzel szinte szinonim szingli adót már támadja.

A következő ábra az OECD-tagországokban létező nettó adóterhet hasonlítja össze, ami ugyan korántsem a teljes, jövedelmet terhelő tétel, de mondanivalóm illusztrálására így is kiváló. A kék oszlop a gyerek nélküli adózok terhe, a szürke a kétgyermekeseké.

Forrás: oecd.org

Forrás: oecd.org

Ebből két dolog látszik jól. Egyrészt Magyarországon az egyedülálló adózók terhe már (35%) most is kiemelkedően magas, míg a két gyerekes családoké (16%) már az OECD-átlag (15%) közelébe enyhül. (Az OECD által nem vizsgált kategória, a 3 vagy több gyerekes családok esetén pedig lényegesen átlag alatti.)
Másrészt, az a tény is jól látható, hogy néhány kivételtől eltekintve a világon mindenhol arányaiban nagyobb teher rakódik a gyerek nélküliek bérére, mint a gyerekesekére – globális szingli adó, különösebb felháborodás nélkül.

A következő ábra azt mutatja, hogy melyik ország mennyit költ átlagosan egy tanuló oktatására. A teli kör felsőoktatás nélkül, az üres négyzet azzal együtt.

 Forrás: oecd.org

Forrás: oecd.org

Ebből az olvasható le, hogy a magyar költségvetés (adófizető) gyerekenként évi 4.371 dollárt (1,2 millió Ft) költ alap oktatásra és 8.876 dollárt (2,5 millió Ft) felsőoktatásra. Ezt a költséget – ahogy láttuk – arányaiban nagyobb részt a „szinglik” állják, miközben teljes egészében a gyerekesek élvezik. Csakúgy, mint a gyerekek és az anyák egészségügyi ellátását, vagy utazását.

Tehát van egy közös kassza, a költségvetés, amiből lehet többet kivenni másokhoz képest (ingyenes oktatás, egészségügy), amibe lehet kevesebbet berakni a többieknél (családi adókedvezmény), de hogy valaki többet fizessen be másoknál, az már felháborító. Holott a végeredmény ugyanaz: ilyen vagy olyan formában, de
a közteherviseléshez lényegesen nagyobb arányban járulnak hozzá azok, akiknek nincs gyerekük.

Hívhatjuk ezt igazságtalannak, de van rá racionális közgazdasági magyarázat is, nem csak politikai. Ahhoz, hogy körülöttünk fennmaradjon egy működő társadalom, szükség van az „utánpótlásra”, akik dolgoznak, nyugdíjjárulékot fizetnek, adót termelnek akkor is, amikor a mi generációnk már visszavonulna. A gyereket nevelők e fenntartható társadalomhoz való hozzájárulásukért vannak kompenzálva a gyerekneveléssel járó addicionális anyagi terheik enyhítésével.