85618456_1

Tégla, gumiszalag és inflációgerjesztés

Trump választási győzelmét követően a piacok kiemelt figyelmet szenteltek a választási ígéretein belül elhangzott infrastrukturális fejlesztési terveknek, illetve beharangozott fiskális stimulusnak. A várakozások hatására a kötvénypiaci inflációs árazások meredeken emelkedtek, azonban a befektetők még mindig 5 éves távlatba helyezik az inflációs cél elérését. Amennyiben Trump beváltja ígéreteit személy szerint én is magasabb inflációs pályát jósolok, azonban érdemes lehet rövidebb távon még szorosabb figyelemmel követnünk megtakarításainkat.

Lássuk először a metaforikus magyarázatot, hogyan indíthatja be a pénzromlást a fiskális politika. Képzeljük el, hogy egy téglát próbálunk odébb húzni az asztalon egy gumiszalag segítségével. A szalag nyúlik egy ideig, anélkül, hogy a tégla megmozdulna, legyűrné a téglára ható tapadási súrlódási erőt. Azonban amint megmozdul a téglánk, ezt az erőt felváltja a csúszási súrlódási erő, amely a tapadásinál jóval kisebb, így kevesebb erő is elég legyőzéséhez, a tégla gyorsulni fog. A húzó személy (már ha hajlandó) csak késéssel képes reagálni, illetve az ő segítsége nélkül is további erőt fejt ki a gumiszalag. Eredmény: igen nehéz egy meghatározott pontig pontosan eljuttatni a téglát, a cél túllövése szinte elkerülhetetlen.

És akkor a valódi közgazdaság…

A pénznyomtatás kezdete óta eltelt időben mind a kormányzat, mind a háztartások vonakodtak extra hitel felvételétől. A legnagyobb hitelfelvevők az említett időszakban a vállalatok voltak, akik nem kis volumenben részvény-visszavásárlásaikat finanszírozták, így az extra likviditás elsősorban a tőkepiacokon és a megtakarítók számláin csapódott le, visszakerülve a Fed számlákra. A limitált reálgazdasági költekezés miatt a bankrendszerben lévő reál pénzmennyiség duplájára növekedett, azaz klasszikus értelemben minden megtermelt jószágra két dollár jut a válság előtti egy dollárral szemben. Amint tranzakciók is követik a pénznyomtatást a kapacitás szűkössége miatt (nem lehet hirtelen duplaannyit termelni), az árak hirtelen szárnyalásnak indulhatnak. Amennyiben valóban az államadósság növelésével akarják finanszírozni az infrastrukturális fejlesztéseket, adócsökkentéseket, mexikói falat stb., ezzel bevonhatják a körforgásba a többletlikviditást, lecsapolva ezzel a „mocsarat”.

Azonban a történet messze nem áll meg itt. Sőt, a java csak ezután kezdődik: egyrészt a privát szektor által tartott pénzmennyiség növekedne az állami megrendelések hatására. Másrészről, az állami megrendelések inflációgeneráló hatása megemeli a készpénztartás költségét, amely így várhatóan csökkentené a privát szektor likviditás keresletét. Ergo egy dollár extra bevétel mellett egy dollár pluszt akarnak költeni a gazdasági szereplők. Ez az a pont, ahol a tégla elkezd mozogni, és az emberi húzóerő mellett a gumiszalag ereje is rásegít a folyamatra.

Emiatt a dupla, egymásra ráerősítő mechanizmus miatt az inflációs cél pontos belövése elég lehetetlen feladatnak tűnik számomra. A piaci árazásokkal szemben rövidebb távon várható az inflációs cél túllövése, míg hosszabb távon egy konszolidáció.