Tényleg lehet 200 millió forintod?

Bankár kolléga elgondolkodtató cikkében azt boncolgatja, hogy mennyi pénzt kell félretenni havonta valakinek ahhoz, hogy 50-100-250 millió forintja legyen („komoly tartaléka a nyugdíjra”) és a cikk végén úgy fogalmaz, hogy „a cikk csak játék a számokkal”.
Teljesen igaza van ebben, mert valójában az a nagy kérdés, hogy milyen tevékenységet kell végeznie valakinek ahhoz, hogy akkora havi jövedelemmel rendelkezzen, hogy a cikkben foglalt havi összegeket tényleg félre tudja tenni. (Az, hogy havi megtakarítási szint van kimutatva, azt sugallja, hogy a megtakarítónak a havi jövedelméből (munkabéréből) kellene félrerakni, de persze lehet takarékoskodni negyedéves, féléves vagy éves gyakorisággal is.)

Munkakörömnél és koromnál fogva meglehetősen sok vagyonos emberrel találkoztam már, valamint olvastam és hallottam sokak életútjáról is, de közöttük az ilyen módon vagyont épített emberek száma pontosan nulla.

Az a tapasztalatom, hogy „átlagos” keresőként a havi munkabérből „szinte” lehetetlen tartósan érdemi összegeket félretenni úgy, hogy abból tényleg a cikkben megjelölt nagyságú pénzügyi vagyon képződjön (nyugdíjra) és ennek oka általában az, hogy nem sikerül végigvinni a megtakarítást, ami teljesen érthető, mert kevés olyan stabil pénzügyi életút van, amivel lehetővé válik a megszakítások nélküli és nagy összegű megtakarítás. [Azért fogalmaztam úgy, hogy „szinte”, mert (a nagy számok törvénye szerint) biztosan vannak néhányan, akiknek sikerült ezt megtenni.]

Valószínűleg olyan esetekben működik az ilyen felhalmozás, ahol a megtakarító havi munkabére olyan magas, hogy az életszínvonal fenntartása mellett is érzékelhető összegű „pénzfelesleg” keletkezik, de ilyen munkakör viszonylag kevés van. (A nagy cégek vezetői ilyen munkakörökben dolgoznak, ők havonta legalább 2-3 millió forintot visznek haza, valamint éves prémiumuk 20-50 millió forint is lehet.) Technikailag egyébként a leghatékonyabb módszer a hosszú távú havi gyűjtésre az (lenne), ha olyan pénzügyi termékben takarékoskodunk, ami eseti közreműködésünktől függetlenül „önmagától” zajlik, azaz például állandó átutalási megbízás, vagy csoportos beszedési megbízás segítségével megy el számlánkról a pénz. Ilyen eszközök például a unit-linked életbiztosítások, melyek nagy hátránya, hogy viszonylag nagy költséggel dolgoznak.

A megtakarítók többségének egyszerűen nincs módja érzékelhető nagyságú összegről tartósan lemondani azért, mert egyszer majd öregkorában szüksége lesz rá, sőt, sokkal inkább hitelt kell felvennie nagyobb (és közelebbi) céljai megvalósításához.

Biztos vagyok benne, hogy nem árulok el nagy újdonságot, ha leírom, hogy igazán nagy pénzügyi vagyon építéséhez muszáj kockázatot vállalni (méghozzá nem is kicsit), de persze a kockázatvállalás önmagában még nem garancia a (pénzügyi) sikerhez, kell hozzá sok-sok munka, kitartás, kudarctűrés, türelem és persze szerencse is egy tényleg tőkeképző tevékenységben.

A napokban lehetett olvasni itt egy ma már óriási cég gyerekkoráról, rövid, de tanulságos a történet.

Összefoglalva, ha ön nem egy igazán nagy havi fizetéssel rendelkező személy, és tényleg (!) nagy összegű megtakarítást szeretne számláján tudni öregkorára, akkor azt javaslom, hogy NE nyugdíjra kezdjen el a munkabéréből havonta félrerakni egy életen át, mert nagy valószínűséggel nem fogja elérni célját.
Ez a kudarc azért lenne különösen fájdalmas, mert a hosszú megtakarítási idő alatt céljának eléréséért „cserébe” sok minden más, a boldog, teljes élethez szükséges dologról véglegesen (és gyakorlatilag előre) le kellene mondania.
Érdemes komolyan elgondolkodnia azon, hogy egyáltalán (ekkora összegű) pénzügyi jellegű célt választ-e ki főbb életcéljai egyikének. (Céljainkat is érdemes diverzifikálni, és persze kellenek pénzügyi célok is, de túl nagyot álmodni igen veszélyes.)

Fogjon inkább olyan tevékenységbe, mellyel valódi értéket képes teremteni és önmaga számára tőkésíteni. (Tudom, könnyen írom ezt, hiszen ezt a tevékenységet nem könnyű megtalálni.) A megtakarítási cél elérése így sem garantált, sőt, valószínűleg több kudarc is fogja majd érni, de várhatóan nagyobb esélye lesz igazán nagy összegű tőkefelhalmozásra.

Ha e cikk hatására (is) elengedi azt a célt, hogy például 200 millió forint megtakarítást halmozzon fel az említett módon egy életen keresztül és beéri az ön számára még mindig nagy, de a cikkben írtnál lényegesen kisebb összegek megtakarításával, akkor ehhez lehet út a havi szintű megtakarítás is, feltéve, ha ez sem jár túl nagy áldozattal.

Ez utóbbi azért nagyon fontos, mert mindannyiunknak csak egy élete van, egy fiatalságunk, egy felnőtt korunk, és az idő, melyet valamivel eltöltünk, véglegesen a múlté lesz. Ha egy nagy valószínűséggel nem teljesülő cél elérésére áldozzuk pénzügyi erőforrásainkat és ismételhetetlen, örökké fogyó időnket, akkor legértékesebb erőforrásainkat áldozzuk fel a „semmiért”, és ez nagyon előnytelen (és szomorú) dolog.

Gondolja végig, hogy csak keveseknek sikerül igazán nagy vagyont felhalmozni, ezért ha mégis ezt a célt jelöli ki, bármelyik utat is választja, nagy az esélye, hogy nem ér célt. Azonban ha ez előre megjósolhatóan így van, akkor legalább a céleléréshez eltöltött idő teljen el élvezetesen, azaz céljához olyan utat válasszon, melyen legalább jól érzi magát. Így kudarc esetén az eltöltött idő nem lesz teljes veszteség.


Ha mégis összegyűlt a pénz, nagy hasznát veheti cégünknek. Írjon az Alapblog szerkesztőségi címére, így eljutnak hozzám kérdései.