Térerő nincs, de aki akar, elér – Szabó László, Concorde Alapkezelő

„Meguntam, hogy az elemzéseimet nem veszik komolyan a befektetők, ezért végigvittem magam az ötleteimet” – magyarázza Szabó László, hogy miért kapott az alkalmon, amikor elemzőből pénzforgató alapkezelővé válhatott.

A szakember teljes pályafutása a Concorde brókercégéhez, illetve alapkezelőhöz kapcsolódik. A kilencvenes évek elején még kárpótlási jegyes részvénycseréken állt sorba, de mellette pénzügy-vállalatértékelés szakon tanult a közgázon, ezért nem meglepő, hogy eleinte vállalati pénzügyi vonalon mozgott, majd elismert gyógyszeripari elemzővé avanzsált.

A kilencvenes évek közepén egymást érték a tőzsdei privatizációs ügyletek, sok fiatal szakember töltötte az éjszakákat a kibocsátási tájékoztatókon való molyolással. Szabó László azonban másra vágyott, a legjobbkor jött a Concorde Alapkezelő indulása. Az első hazai részvényalap, a Concorde 1997 hároméves, zárt végű, befektetői nagyot kaszáltak, pénzüket megháromszorozták. Ez azonban szárnyaló tőzsdén még nem nagy művészet. Az utód, a Concorde 2000 azonban már nyílt végű, és ma is rajta van a legjobban teljesítő alapok listáján.

A Concorde Alapkezelőnél mindig is abszolúthozam-pártiak voltak, persze az ügyfelek bármikor választhatták a benchmark alapú vagyonkezelést is. Sorra nyitották meg a nagyközönségnek az alapjaikat, bárki részesedhetett az eredményekből. Igen sikeres volt az állampapírhozamokat szinte folyamatosan minimális kilengés mellett megverő Vakmajom (VM) alap, a Móricz Dániel és Cser Tamás nevével fémjelzett Columbus, Szabó László pedig a Platina Pí-t kezelte.

A vezérigazgató 2006-ban hátrébb lépett, átadta az alapkezelő operatív irányítását. Az alap menedzselése persze megmaradt, de azt ma már főleg otthonról végzi: „Többet akartam a gyerekekkel lenni, ha bementem, a munka mindig beszippantott, estig nem jutottam haza.”

Öt évvel később aztán változott a felállás. Addig az alapkezelőben a Concorde Értékpapír Zrt.-nek 75 százalékos tulajdonrésze volt, a menedzsment 25 százalékot birtokolt. Hosszú tárgyalások után a cégvezetők többséget szerezhettek 50 százalék plusz egy szavazattal, amihez Szabó Lászlónak is komolyan a zsebébe kellett nyúlnia. Azóta újra többet van az irodában, de szó sincs arról, hogy naponta bejárna. Az alapot változatlanul főleg otthonról kezeli, az ötletelés, spekulálás napi négy-hat óráját veszi igénybe. „Arra tudok koncentrálni, amit szeretek” – mondja.

Noha vezetés közben gyakran agyal befektetéseken, életének egyre nagyobb részét tölti ki az a farm, amit a családi bázistól nem messze, Zalában hozott létre. „Minden héten egy-két napot ott vagyok, a reálgazdaság szórakoztat. Négy-öt éve építgetem, egy éve bivalyok is vannak. Térerő nincs, de aki akar, elér, és naponta egyszer a piacokra is ránézek.” A bivalybiznisz nagyon nyereséges, mondja, persze nem önmagában, hanem mert kikapcsolja, így jobb befektetési döntéseket tud hozni. Nem tartja magát csodabogárnak, már csak azért se, mert a szakmában azon kevesek közül, akik elboldogulnak a piacon, sokaknak van valami földhözragadt hobbijuk.

„A kilencvenes években nekünk még nem nyílt meg a világ, itthon kerestük a félreárazásokat, alulértékelt cégeket. A kicsik között sokszor jól lehetett kotorászni, ott volt például a Cofinec. A piac nem értékelte, hogy a korrupt menedzsment után jött egy normális, kiváló felvásárlási célpontot képezve szakmai befektetők számára. Biztosak voltunk benne, hogy előbb-utóbb megjelenik egy kérő, így is lett. Hasonló sztori volt a Soproni Sörgyárból lett Brau, ahol keményen harcolni kellett, hogy a több országot érintő felvásárlásban a magyar befektetők ne kapjanak jóval kevesebbet, mint osztrák társaik.

A legemlékezetesebb külföldi üzletem a General Electric shortolása volt. Kutattam, nyomoztam és innen Budapestről arra jutottam, hogy egy nagy lufi az egész. Az amerikai elemzők belefáradtak, egycentes különbséggel jósolták meg a világ legkomplexebb vállalatcsoportjának részvényenkénti profitját, ilyen a világon nincs, mindent elhittek a menedzsmentnek. A nyereség gyorsan jött, mert 2001 szeptemberében beomlott a papír, de nem akartam a terrortámadáson nyerészkedni, lezártam. Viszont hamarosan kiderült, hogy tényleg légvár volt, a nyugdíjba vonult vezérigazgató disznóságairól utólag sok minden kiderült, sokan gondolták úgy, hogy a cégnél „főzték a könyveket”. Nem volt rajta nagy profit, de hatalmas magabiztosságot adott, hogy igen, sziszifuszi munkával, alázattal innen is össze tudtam rakni a sztorit, és igazam volt, nem kell betojni az amerikai piactól se.

Mit néztem be? A nagy válságban például a Washington Mutual bankról azt hittem, hogy mégiscsak a legnagyobb lakossági szolgáltató, nem hagyják bedőlni. Sokáig nyereséggel shortoltam, de aztán tíz dollárnál vettem. Nem kellett volna, mégse mentették meg. A krachra amúgy számítottam, jól is álltam, de aztán jött a talán legfájdalmasabb sztori, a Volkswagen.

Szakadt minden, ez meg csak emelkedett, tálcán kínálta magát, hogy esésre játsszak. Teljesen irreális volt, mégis szárnyalt. A Porsche jelentős részesedést vásárolt a cégben, és akkori vezetői azt mondták, megelégednek ötvenszázalékos csomaggal. Aztán bejelentették, hogy opciókon keresztül mégis hetvenöt százalékon állnak. Ekkor már több volt a short a papírban, mint a szabadon elérhető részvények mennyisége (közkézhányad), a porschésok sok eladási opciót adtak el, tönkrementek volna, ha esik az ár, ezért ők tartották magasan. Felment 230-ról 1000 euróra, mielőtt visszazuhant ötvenig. A legtöbb esésre játszó befektetőt kényszerlikvidálták, nekem szerencsére volt elég fedezet a számlámon, magam menedzseltem a pozíció lezárását, persze jó nagy bukóval. Hazudtak, félrevezették a piacot, jelenleg is büntetőeljárás folyik ellenük, mi is perelünk, vissza is jöhet valamennyi, ennek ellenére tudom, hogy hibáztam. Sokan voltak a diszkóban és kicsi volt a kijárat, lehettem volna annyira rutinos, hogy nem megyek be, noha nagyon jó volt a zene. Fene gondolta, hogy amint belépek, a biztonsági őr lelakatolja a kijáratot, aztán felgyújtja a színpadot. Ez tényleg nem játék volt, Adolf Merckle, az egyik leggazdagabb német a Porsche-affér nyomán vonat alá vetette magát.

Forrás: Forbes – 2013. november 9.