Tőlük várunk nagy hozamot

(…) Az abszolút hozamú alapok másik nagy piaci szereplőjénél, a Concorde Alapkezelőnél is úgy látják, hogy hiába a teljes körű felvilágosítás, a befektetők jelentős részének „megremeg a keze”, ha csak rövid távon is gyenge teljesítményt lát. (Pedig az abszolút hozamú alapoknál nagyon is benne van a pakliban a mínuszos hozam.) Éppen azért, hogy a remegő kezű befektetőt saját magától is (illetve a többi befektetőt tőle) megvédjék, az árazással próbálják motiválni őket a hosszabb tartási időre. A Concorde Columbus esetében például 1,5 év tartási időszak után lehet jutalékmentesen visszaváltani a befektetési jegyeket – mondja Móricz Dániel, az alap portfóliómenedzsere. Ez azért is fontos, mert sokszor illikvid piacon működik egy-egy alap, így egy rossz ütemű visszaváltás magának a befektetőnek veszteséget okoz, de ezzel a maradó befektetőket is védik (tudniillik a visszaváltási jutalék az alapot, azaz a benne maradó befektetőket illeti meg).

A portfóliómenedzserek személye nagyon fontos ennél a típusú befektetési alapnál – hangsúlyozta Móricz. Fontos elv, hogy új abszolút hozamú alap náluk kezdetben jellemzően kis méretben indul el, és legalább három év jó teljesítményt kell felmutatni ahhoz, hogy az alapkezelő szélesebb körben értékesítse. Az első ilyen kísérlet az abszolút hozamú alapoknál még 2005-ben a Concorde VM (Vakmajom) Alap volt, ami mára a 64 milliárdos kezelt vagyonával a legnagyobbak közé nőtte ki magát a kategóriában. A Citadella Származtatott Alap esetében Zsiday Viktor azért indulhatott el az alappal, mert addigra – jó portfóliókezelői teljesítményével – nevet szerzett a szakmában, amikor a Concorde Alapkezelőhöz igazolt. A Citadella egyébként éppen most, szeptember 1-jétől változtatott a befektetési stratégiáján: az eddiginél jóval kockázatosabb lesz, mivel így szeretne nagyobb hozamra szert tenni. (…)

Forrás: Azénpénzem.hu – 2014. szeptember 5.