Tőzsde-tenisz*

Volatilitás. Ezt a szót a Word helyesírás ellenőrzője a mai napig zavartan aláhúzza, pedig tőzsdével kapcsolatos cikk nemigen lehet meg e szó nélkül ezekben a hetekben (hónapokban). Úgyhogy nem is kell VIX (volatilitás) indexet nézegetni, elég, ha csak követjük, hogyan számol be a média lelkesen arról, hogy éppen melyik instrumentumban, melyik irányba, hány éves napi elmozdulás-rekord dőlt meg. Most Kínát hagyjuk is, ott a reggeli tornagyakorlat része kell, hogy legyen valamilyen összeomlás – már ha a kormány épp’ engedi. Azonban lényegesen stabilabbnak számító instrumentumok is úgy mozognak mostanában, mint régen nem.

Az olaj kedden 8%-ot esett. Ezt a charton észre sem venni, mert előtte három nap alatt 27%-ot emelkedett. Ekkora emelkedéshez legutóbb, 1990-ben Iraknak le kellett rohannia Kuvaitot. A korábbi S&P tvisztet is meg lehet említeni: egy négy éve nem látott mértékű esés, amit pár nappal később egy ugyanilyen régen nem látott emelkedés követett.

Nyilván mindennek semmi köze a fundamentumokhoz, az olaj piaca nem lesz egyik napról a másikra túlkínálatos, de még csak a Fed kamatemelés-várakozások sem változnak meg napon belül, hiába lehet minden százalék – ha az újságíró kollegák megerőltetik magukat, akkor tized százalék – mozgáshoz találni valamilyen kiváló magyarázatot az éterben. Ami valóban megváltozott, azok az ármozgásokkal kapcsolatos érzelmek. Hirtelen idegesebbé vált mindenki, ami nagy változás az elmúlt hat és fél év bikapiacától elkábított befektetők számára.

Ennek két következménye van. Egyrészt most már – hogy a piacok megmutatták, ilyet is tudnak – lehet félni az eséstől az egyik oldalon, a másik oldalon pedig a nagy visszapattanásból való kimaradástól. Így aztán gyors impulzusokra alapozva rohangálnak ide-oda azok is, akik korábban nyugodtan üldögéltek a long pozícióikban.
Másrészt az ember óvatosabban rakosgat téteket, tehát csökken a likviditás, így egy nagyobb pozíció többet tud mozgatni az árakon.
Még egy érezhető hatása van/lesz a piacokra a megnövekedett volatilitásnak, amellyel kollégáim is foglalkoztak már. Azoknak a befektetési alapoknak, amelyek az alacsony volatilitást megfeleltették az alacsony kockázatnak, növekvő volatilitás láttán csökkenteniük kell kockázati kitettségükön. Leegyszerűsítve részvényeket kell eladniuk. E részvényeladás meg tovább növekvő volatilitással jár, ha nincs elég nagy vételi erő a piacokon…

Összességében tehát feszült a helyzet és ez most nem annyira az árakon látszik. Úgyhogy azért, mert az S&P 500 értéke két hét alatt gyakorlatilag nem változott, még senki ne dőljön hátra! Nézze meg, hogy ezt a „mozdulatlanságot” mekkora elánnal csinálja!

* Kollégiumban lehet találkozni azzal a graffitivel, amikor a WC-fülke mindkét oldalára az van írva, hogy „Nézz a szemközti falra”. WC-tenisznek hívják.