Tőzsdék, csak lassan a testtel!

Szenvedni fog a német gazdaság annak ellenére, hogy a versenyképessége kiváló. A német gazdaságra leselkedő veszélyeket azonban lehetetlen számszerűsíteni. Semmi jót nem sejtet az a tény, hogy Németország teljes exportjának csaknem húsz százaléka irányul az USA-ba és az Egyesült Királyságba. Egyebek közt ezt mondja a frankfurti székhelyű Allianz Global Investors befektetési igazgatója, Ingo Mainert. Szavaiból kitűnik, hogy kérészéletű lehet a tőzsdék jelenleg tapasztalható boomja. Szerinte ezt az év végére már meg is fogjuk tapasztalni. Az egyik legnagyobb problémának azt tartja, hogy a piaci szereplők egyelőre nem kalkulálták be a világra váró nagy politikai kockázatokat.

Zentai Péter: Nem tükröznek nagy lelkesedést az utóbbi időben közzétett nyilatkozatai sem a globális, sem az európai részvényemelkedés folytatódását illetően.
Ingo Mainert: Nagyfokúnak tartjuk a politikai bizonytalanságokat. A globális trendeket a politika, a globalizáció leépülése, továbbá a protekcionizmus erősödése fogja egyre inkább meghatározni. Ám a részvénypiacok szereplői egyelőre nem ismerik fel ezen faktorok jelentőségét. Egyébként az a véleményünk, hogy a korábbi évekhez képest eleve alacsonyabb hozamokat fognak produkálni általában a részvények…

Mit várnak, hogyan fog zárulni befektetői szempontból ez az év?
2017 első fele robusztusan, a második fele viszont már nagyon „zötyögősen”. Az év végére gyengülő mikro- és makrogazdasági adatokkal leszünk kénytelenek szembesülni. Itt és most azonban még két ellentétes fejleménysorozat feszül egymásnak a piacokon. Hosszabb távra szólóan gyengülőben a globalizáció, rövid távon viszont az a lényeges, hogy a 2008-as pénzügyi világkrízist követő legerősebb fellendülési ciklust éljük meg. Ez utóbbit tükrözik a vállalati nyereségadatok. A piacok az optimista szcenáriókra reagálnak egyelőre.

Mely politikai bizonytalanságokat nem árazta be a piac?
Mi a magunk részéről Franciaország, Hollandia, Olaszország és Németország kapcsán folyamatosan monitorozzuk a belső trendek alakulását. Ezeknek az elemzéseknek az alapján tesszük fel önmagunknak a kérdést, hogy vajon megfelelően áraztuk-e be portfólióinkban a politikai kockázatok hatásait ezen országok gazdasági, pénzügyi, üzleti életére nézve. Mennyiben kellene a továbbiakban változtatnunk befektetéseink összetételén.

Keresik-e a választ arra, hogy mi lesz az euróval, ha Hollandiában Gert Wilders, Franciaországban Le Pen győzedelmeskedik?
A holland és a francia választások nyilván „stresszteszteknek” fognak bizonyulni az euró fenntarthatósága szempontjából. A két említett politikus nem igazán akarja az euró fennmaradását, mindketten népszavazást írnának ki az euróról. Hollandia kapcsán azonban meg merem jegyezni: noha Gert Wilders Szabadság Pártja vélhetőleg a legerősebb politikai alakulatként kerül ki a választásokból, mégsem valószínűsíthető, hogy miniszterelnök lesz, mert a többi párt együttesen összefog ellene.

Milyen devizákat vesz, mitől szabadul meg? A jelenlegi helyzetben mit gondol az arany árfolyamának alakulásáról?
Elemzéseink szerint néhány feltörekvő piaci ország pénze érdemtelenül alulértékelt. Az eurót stabilnak tartjuk. Nagy kockázati tényező, hogy a dollár árfolyama túlzottan „ki fog lőni”, miközben az angol font szélsőségesebb leértékelődésének lehetünk majd tanúi. Ebben a helyzetben az aranyat – szerintünk – a portfóliók diverzifikálása végett és azért érdemes tartani, mert védelmet nyújt az esetleges nagy kockázatokkal szemben.

Mivel járnak az európai, mindenekelőtt a német gazdaságra nézve a globális kereskedelem visszaszorítására tett kíséletek? Meddig tartható fenn az erős német gazdasági konjunktúra?
A német gazdaság roppant mód összefonódott a nemzetközi gazdasági partnerek teljesítményével, a világkereskedelem alakulása alapvetően befolyásolja országunk teljesítményét. Márpedig az erősödő protekcionizmus kétségtelenül akadályozza a globális kereskedelmet. Emiatt szenvedni fog a német gazdaság annak ellenére, hogy versenyképessége kiváló. A német gazdaságra leselkedő veszélyeket azonban lehetetlen számszerűsíteni. Semmi jót nem sejtet azonban a tény, hogy Németország teljes exportjának csaknem húsz százaléka irányul az USA-ba és az Egyesült Királyságba. Szóval nem az a kérdés, hogy sérül-e a német gazdaság, hanem az, hogy milyen mértékben. Viszont érdemes jól megjegyezni: a német üzleti szféra folyamatosan bizonyította a múltban, minden nagy globális és egyéb (politikai, pénzügyi, gazdasági, technológiai) trend változáshoz hatékonyan tudott alkalmazkodni. Ez jó ómen.