Tőzsdekrach és defláció az „előszobában”!

Napjaink egyik legígéretesebb befektetési lehetőségének tartja Magyarországot az egyik kiemelkedően tekintélyes német piaci stratéga és alapkezelő. Dr. Dieter Wermuth magyar forintot, magyar államkötvényeket és magyar részvényeket is vesz, illetve ajánl ügyfeleinek.
A mainzi székhelyű összességében euró tízmilliárdokat kezelő Wermuth Asset Management alapító főtulajdonosa, a Citibank, a WestLB Bank és több más vezető európai pénzintézet korábbi befektetési stratégája az alapblog.hu-nak azt az üzenetet fogalmazza meg, hogy jelenleg azokban az országokban érdemes eszközöket, főként államkötvényeket vásárolni, amelyeknek fizetőeszköze jócskán leértékelődött az utóbbi néhány évben, továbbá ahol az utóbbi hónapokban sokat veszített értékéből a tőzsde, és ahol állami vagy állam által ellenőrzött monopóliumok vannak. Ilyen szerinte Oroszország, Törökország és részben ilyenné válik Magyarország is.

Dieter Wermuth befektetési stratégia váltását azzal magyarázza, hogy nagy a deflációs veszély a monopóliumoktól, állami beavatkozásoktól mentes, főként európai gazdaságokban. A felülről nem manipulált, szabad piaci környezetben árháború alakult ki, miáltal veszélyesen zuhan az infláció.
Az interjúalany kifejti, bármennyire várja is minden alapkezelő, mégsem szabad bízni a dollár erősödésében. Az ellenkezője fog bekövetkezni, szerinte két éven belül legalább 1 dollár ötven centig fog erősödni az euró.

Zentai Péter: Ön tűnik számomra az egyik leginkább borúlátó német tőkepiaci stratégának: a Die Zeit című hetilapban és a Die Welt napilapban hónapok óta figyelmeztet a defláció közeledtére. De hiszen a gazdaság – különösen Németországban – növekedésnek indult, nem értem, hol a deflációs veszély…

Dieter Wermuth: A növekedés roppant törékeny az eurózónában és az egész Európai Unió területén. A nemzetgazdaságok, a termelők és persze a fogyasztók távolról sem heverték még ki a történelem egyik legsúlyosabb gazdasági visszaesését, ami 2008-2009-ben bekövetkezett.
Az Európai Központi Bank kezéből könnyen kicsúszhat a folyamatok feletti ellenőrzés, ha bekövetkezik az, amitől egy sor indikátor alapján kénytelen vagyok aggódni: negatív tartományba csúszik az infláció. A központi banki irányadó kamat marad 0 százalék közelében, ugyanakkor az infláció mínusz két százalékra zuhanhat. Ennek igencsak van realitása.

Pillanatnyilag azonban 0,25 százalékos alapkamat mellett uniós átlagban 0,7 százalékos az infláció. Tehát nincs defláció, ugyanakkor sok jó adat lát napvilágot – különösen Németországban –, amelyek azt jelzik előre, hogy lesz itt növekedés. A nehezén mintha túljutottunk volna, miért aggódik a defláció miatt?

Amikor azt mondom, hogy nem hevertük ki a 2008-2009-es drámát, akkor azt kívánom értésre adni, hogy valójában – még ha erről keveset beszélünk is a nyilvánosság előtt – óriási a kapacitás-túlkínálat. Ez az öt-hat évvel ezelőtt kitört drámai válságnak az egyik legsúlyosabb öröksége. Az ipar, a mezőgazdaság, a szolgáltatási szektor rendelkezésére álló eszközök, technológiák jelentős hányada még mindig kihasználatlanul „hever”.
Ugyanakkor a fogyasztás lényegében stagnál, annál is inkább, mert magas a munkanélküliség – és ez egész Európát sújtja. Ebből következően a gazdasági szereplők kezében csöppnyi erő sincs, hogy árat emeljenek. Ehelyett árháborúba kényszerülnek. Akár tagadjuk, akár nem: nyilvánvalóan árháború zajlik a piacgazdaságokon belül és egymás között.
Az ilyen konstelláció a legtipikusabb – történelmi alapon kijelenthető – nyitánya minden deflációs korszaknak!

Mire alapozza az árháborúra vonatkozó kijelentést? Tud konkrét példákat mondani?

Az autóipar jellegzetesen „háború” sújtotta terület. Az élelmiszerpiac is az. A németországi kereskedői láncok a lehető legkisebb árréssel ténykednek hosszú ideje, egymás alá kénytelenek kínálni. Mindenütt dúl az árháború, ahol nincsenek monopóliumok, ahol rendesen működik a piacgazdaság, vagyis olyan a gazdaság, amelyet nem manipulálnak mesterségesen. A monopol szituációk által érintett gazdasági szférában, ahol monopóliumok uralják a piacot, ott nincs árháború…

Álljunk meg egy pillanatra! Az lenne a jó, az lenne a defláció megakadályozásának egyedüli módja, ha „lestoppolnánk a kapitalizmust”? Ha leállítanánk a szabad versenyt és helyette állami árszabályozást vezetnénk be, ha monopóliumokat segítenénk életre kelteni, netán az állam irányításával? Ilyesmivel próbálkoznak több országban is, például az én hazámban. Ezek szerint itt és most helyesen teszik? Ön szerint manapság jót tehetne a szocializmus?

Természetesen abszurditás, amiről most beszél. De tény, hogy ahol monopóliumokat akar kialakítani egy állam, vagy ahol már működtetnek is ilyeneket, például Oroszországban, Venezuelában, Argentínában, potenciálisan Magyarországon is, ott nincs deflációs veszély. De a fejlett tőkés országokban ilyesmit elképzelni abszurditás, nem lehet megerőszakolni a valóságos kapitalista gazdaság természetét…

Mit kellene Ön szerint csinálni az eurózónában és a többi fejlett, kapitalista, a szabad piaci gazdálkodás szűkítését elutasító országban a defláció megakadályozása végett?

Mindenekelőtt teljesen le kellene nullázni az irányadó központi banki kamatot. S – ahogy ez némely skandináv országban megtörtént – az EKB-nak, illetve a nemzeti bankoknak negatív kamatot kellene fizetniük azok után az euró-százmilliárdok után, amelyeket náluk tartanak a kereskedelmi bankok. Ki kell ugyanis kényszeríteni, hogy a bankok biztosan veszítsenek, ha csak tárolják a pénzeiket, ahelyett hogy kihelyeznék őket a gazdaságba.
Másodsorban ugyanolyan quantitative easingbe (mennyiségi lazítás – QE) kellene kezdeni Európában, mint amit az amerikaiak csináltak. El kell árasztani új pénzzel a gazdaságot, egészen drasztikus kötvényvásárlási programokat kellene beindítani. Természetesen e tekintetben a legfőbb feltétel az eurókötvény bevezetése: a zóna mind a 18 tagállama közösen állna garantálóként e kötvények mögé. Ez utóbbit azonban sajnálatos módon – nemzetközi- és szuverén jogi akadályok miatt – képtelenség egyelőre megvalósítani.

Az utóbbi időben megjelentetett cikkeiben részvénypiaci összeomlást is prognosztizál. Milyen alapon?

Azon az alapon, hogy félelmetesen drágák a papírok. Az elmúlt két év leforgása alatt átlagosan ötven százalékkal emelkedtek a tőzsdék – Amerikában és Európában. Ezzel szemben a vállalati nyereségek ezen idő alatt mindössze – átlagosan – hat vagy hét százalékkal. Nyilvánvalónak tartom, hogy nagyon közeledik az idő, amikor a piac végre a cégnyereségek roppant szerény voltára figyel és ennek nyomán óriási áresések következnek be a tőkepiacokon.
Ehhez még annyit: a piacok az elmúlt két esztendőben túlzottan optimistán ítélték meg mind az európai, mind az amerikai nemzetgazdaság növekedési kilátásait. Ezt árazták be az elmúlt két évben. Szerintem, hamarosan jön a kijózanodás, hiszen az eurózóna országainak többségében továbbra is fennmarad a fogyasztók, a háztartások súlyos eladósodottsága, eközben pedig az államok kötelességszerűen építik le az adósságaikat.
Ilyen körülmények között még sokáig nem lehet magas fogyasztásra számítani, csupán magas munkanélküliségre. A nemzetállamok pedig – adósságleépítési kötelezettségük miatt – nem engedhetik meg maguknak, hogy ténylegesen hozzájáruljanak a gazdaságuk felpörgetéséhez, mert ez esetben visszaesnének az adósságcsapdába.

Akkor most mit tesz? Mit tesznek munkatársai, alapkezelői az ügyfelek milliárdjaival?

Ügyfeleinknek kötvényeket veszünk elsősorban. Például magyar államkötvényeket. 10 éves lejáratúakat is. Nincs maguknál infláció, ugyanakkor az errefelé elérhetőnél jóval magasabb hozamokat biztosítanak a magyar papírok. Általában azon piacok, államok papírjait vásároljuk most, ahol a helyi fizetőeszköz az utóbbi időben már jelentősen leértékelődött. A forintnál ez ugyebár bekövetkezett. És közben az is szempont, hogy az adott piacokon már komoly áresések, összeomlások is megtörténtek. Ilyen például az orosz vagy a török, esetleg az indiai, a brazil, vagy az argentin piac.

Úgy hallatszik mindez, mintha eleve a „zavarosban akarnának halászni”…

Magyarországot vagy Oroszországot piaci szempontból nem tartjuk zavarosnak. Vannak viszont olyan monopol helyzetek ezen országokban, amelyek egyelőre biztosítják az osztalékot, annak kiszámíthatóságát. Ez főként Oroszországra vonatkozik. Szeretjük venni a Gazprom papírjait. Még egyszer: ezekben az időkben a monopóliumok magas osztalékkal kecsegtető részvényei tűnnek jó invesztíciónak alapkezelőink számára.

A minap egy cikkében sürgette az új német kormányt, hogy gondoskodjon az energiaárak magasan tartásáról. Ezzel a javaslatával lebénítja a másikat, hogy az államok tegyenek meg mindent a gazdaság élénkítéséért…

A vállalatokat és a lakossági fogyasztókat a magas energiaárak takarékosságra, illetve a termelés racionalizálására kényszerítik. És arra, hogy a befektetések mind nagyobb része vándoroljon át az új munkahelyeket teremtő, a technológiai és infrastrukturális modernizációt serkentő megújuló energiaforrások és azok felhasználása irányába. A CO2 kibocsátást, értsd a szénhidrogénen alapuló közlekedést, szállítást, termelést a jelenlegihez képest sokkal magasabb adókkal kell büntetni.

Nem azt kellene inkább tenni a fogyasztás élénkítése érdekében, mint nálunk, hogy a lakosság rezsijét csökkenti az állam?

Ellenkezőleg! A rezsicsökkentéssel elkényelmesítjük a lakosságot, több energiafogyasztásra bíztatjuk az embereket, akadályozzuk az energiaszektor gazdaságserkentő megújulását.

Miként látja a devizapiacokat? Bízik-e az amerikai dollár várt felértékelődésében?

Nem bízom benne. Ómenként kell kezelnünk, hogy évek óta mindenki, legalábbis a devizapiaci szakemberek, bankárok túlnyomó többsége folyamatosan jósolja az eurónak a dollárral szembeni értékvesztését, csakhogy az sehogy sem akar bekövetkezni.
Azért nem, mert – számomra érthetetlen okokból – senki sem veszi figyelembe a hatalmas szakadékot az európai régió, az EU, illetve az Egyesült Államok fizetési mérlege között. Az Európai Unió – a maga „csatolt részeivel”, például Norvégiával, Svájccal egyetemben – összességében akkora fizetésimérleg-többlettel bír, mint amilyet a történelemben soha egyetlen gazdasági térség sem tudott felmutatni. Amerika fizetési mérlege viszont folyamatosan gyenge.
Vannak persze nekünk is dolláreszközeink, de csak a diverzifikálás okán. Azt mondom az ügyfeleinknek, számítsanak inkább arra, hogy a következő két évben a dollár az euróhoz képest 1,50-es szintre fog gyengülni.

De ha ez így lesz, akkor Amerika még vonzóbb, mert még olcsóbb tőkepiaccá válik…

A piacok már „bekódolták” az európaihoz képest gyorsabb ütemű amerikai gazdasági növekedést. Az USA tőkepiaca már most jóval drágább az európainál. Míg európai részvények átlagosan 14-es P/E arányt mutatnak, addig az amerikaiaké 18-ast. (Schiller P/E ráta: nem az aktuális eredményekre vetíti a piacok értékeltségét, hanem az elmúlt tíz év inflációval korrigált átlagára – Szerk.)
Az eurót potenciálisan az fogja tovább erősíteni, hogy a piaci szereplők egyre nagyobb hányada kezd őszintén bízni az euró túléléséért eddig folytatott harc végleges sikerében. Ebben a hitében mindenkit meg fog erősíteni, hogy hamarosan létre tud jönni az európai bankunió, az egységes bankfelügyelet és a piac a közeljövő elkerülhetetlen következő lépéseként fogja beárazni az euró árfolyamába, hogy az eurós államok közös garanciát vállalnak minden egyes tagnemzet államkötvényeire. Létre kell jönnie a végén az eurókötvénynek.