Sze.
19
2017

Úszó VB – kinek kellett?

Érdekes esettanulmány annak a KSH közleménynek a média utóélete, ami arról szólt, hogy hogyan alakult a turizmus júliusban, a budapesti úszó VB hónapjában. Az egyik politikai oldal arra koncentrált lelkesen, hogy csökkent a vendégéjszakák száma tavalyhoz képest (viszont az áremelések miatti bevételnövekedés valahogy kimaradt), a másik oldal pedig egyszerűen nem is foglalkozott a havi adatokkal, csak az első fél év növekedését emelte ki. Hátha lehet ezt objektívebben is csinálni.

Ha az úszó VB gazdasági hatására vagyunk kíváncsiak, akkor nyilván csak a havi adatokat érdemes nézni és ha a „nemzetgazdasági hatására”, akkor pedig talán érdekesebb, hogy a külföldi vendégek viselkedése hogyan alakult Budapesten. Ők azok, akik ilyenkor idetalicskázzák a pénzt, míg az a belföldi, aki vidékről talicskázik azért, hogy másokat úszni lásson, jó eséllyel el tudta volna költeni azt ott, vidéken is – a már említett „nemzetgazdasági szempontból” talán előnyösebb módon.

Budapestre irányuló külföldi turizmus változása (Forrás: KSH, HOLD Alapkezelő)

Budapestre irányuló külföldi turizmus változása (Forrás: KSH, HOLD Alapkezelő)

A számokból az derül ki, hogy az úszó VB miatt a budapesti szállodák brutális áremelést hajthattak végre és ezt ki is használták. Mivel ez az egész havi átlagár 33 százalékkal nőtt, miközben a VB csak két hétig tartott, ezért inkább 45-55 százalékos (átlagos) áremelésről lehet szó. Ez az áremelés viszont érhetően visszavetette a turisták és a vendégéjszakák számát is, előbbit 6,4 százalékkal (ekkora visszaesést a 2011-gyel kezdődő adatsorban nem találtam), utóbbit 2,4 százalékkal. Az óriási áremelésnek a szállodaipar bevételére az éjszakák csökkenése ellenére is jótékony hatása volt: 37 százalékkal nőtt.

A szálloda tulajdonosa tehát örült az úszó VB-nek. Az Airbnb-re felrakott lakásé is. Aki viszont nem örült, az az, akin az esemény turistaszám-csökkentő hatása csattant, azaz gyakorlatilag mindenki más, aki a turizmusból (is) él, de árat emelni nem tudott: az idegenvezető, az étterem-tulajdonos, a pincér, a lángosos, a taxisofőr, a programszervező és a deviza nepper.

Az állam tehát fogta magát, megtolta az amúgy is száguldó (15-30 százalékos árbevétel-növekedést láttunk egész évben) szállodaipar szekerét az adófizetők 150-200 milliárd forintjának felhasználásával (ha egy egyszerű módszerrel akarnánk kézzelfoghatóbbá tenni az összeget: az egy négy fős családra leosztva 60-80 ezer forint), amivel a turizmus iparágon belül ráadásul alaposan át is csoportosított jövedelmeket. Padlógázzal a lejtőn, de ez már a szubjektívebb része a cikknek.