Capas

Vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek 2.

A vagyoni különbségek csökkentésére számos módszer létezik: progresszív jövedelemadók, magas vagyon- és örökösödési adók, minimálbér-emelés, de akár az államosítás vagy a jegybankok által mesterségesen alacsony szinten tartott negatív reálkamatszint is. A befektetők, megtakarítók számára, sajnos, egyik sem túl biztató kilátás, ezért a jövőben még fontosabb lesz, hogy ezekhez a folyamatokhoz megfelelően alkalmazkodni tudjanak. Nézzünk most ezek közül néhányat konkrétabban.
A lap augusztus 7-én megjelent számában olvasható a cikk 1. része.

Obama nem véletlenül szállt síkra a minimálbér emelése mellett. Ha a fogyasztást szeretné élénkíteni, akkor annak kell pénzt adni, annak a jövedelmét kell növelni, aki annak legnagyobb részét elkölti. (Ha egy gazdag család jövedelme nő, abból legnagyobb rész nem fogyasztás, hanem többlet-megtakarítás lesz.) Az Egyesült Államokban a szövetségileg rögzített minimálbér reálértéke jelenleg alacsonyabb, mint 50 éve. Ezzel szemben Franciaországban – ahol jóval kisebbek maradtak a jövedelmi különbségek – a minimálbér reálértéke az elmúlt évtizedekben folyamatosan emelkedett. Valószínűleg ez is egy magyarázata az egyenlőtlenség alakulásának.

A minimálbér reálértékének alakulása Franciaországban (EUR) és az USA-ban (USD)
Forrás: Piketty (Capital in the Twenty-First Century, 2014)

Bár legutóbb a republikánus tábor eredményesen blokkolta azt az amerikai törvényjavaslatot, miszerint 40 százalékkal emelkedett volna a minimálbér, számos állam a szövetségi szabályozástól függetlenül foglalkozik ezzel a kérdéssel, illetve már hozott is ilyen jellegű törvényt. Valószínűleg ez még sokáig napirenden marad. Ezek a lépések pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megforduljon egy közel 50 éve tartó folyamat az Egyesült Államokban.

Ez pedig a munkavállalók javadalmazásának folyamatos visszaszorulása a profitok javára. Ahogy azt korábban említettem, az elmúlt évtizedek időszakát „tőkebarát” környezetnek lehet tekinteni, ami abban is tetten érhető, hogy a vállalati profitok aránya a GDP-n belül rekord magas szintre emelkedett, miközben a munkavállalóknak a megtermelt hozzáadott értéknek egyre kisebb szelete jutott.
A vállalati profitok (narancssárgával – jobb skála), valamint a munkavállalók javadalmazásának (zölddel – bal skála) aránya a vállalatok által megtermelt hozzáadott értéken belül (USA)
Forrás: BlackRock
E mögött a tendencia mögött leginkább a globalizáció hatása húzódik meg. A fejlett világ egy részében és különösen az Egyesült Államokban a kisebb hozzáadott értéket nyújtó, alacsonyabb képzettséget igénylő szakmákban több évtizede nem volt érdemi béremelkedés, ugyanis az olcsó ázsiai munkaerő nem engedte. A vállalatok inkább kiszervezték a termelést, ezáltal nagyobb rossz alkupozícióba kerültek az említett fejlett piaci munkavállalók. A minimálbér-emeléssel ezt a folyamatot szeretnék a politikusok megállítani, ami egyébként lehet, hogy magától is bekövetkezne. Ázsia számos országában ugyanis az elmúlt évtizedben nagyon jelentős béremelkedés volt, ami miatt azok már nem annyira számítanak bizonyos iparágakban olcsó termelőnek. Ez segíthet az amerikai munkavállalóknak, egyben fenyegetést jelent a jelenlegi nagyon magas profithányadoknak, azaz a részvényeseknek. Számíthatunk tehát arra, hogy az USA-ban a jövőben lassan emelkedni a fog a megtermelt értékből a munkavállalóknak nyújtott hányad és csökken majd a tőkések (részvényesek) része.

A csökkenő profittömeg/GDP arányhoz valószínűleg az is hozzá fog járulni, hogy az adóhatóságok háborút hirdettek az adózást elkerülő kiskapuk, offshore-paradicsomok ellen. Ciprus részben ennek az áldozata, de Svájc is beadta a derekát az amerikai adóhivatalnak. Sőt a sokmilliárd dolláros bírságok abba az irányba mutatnak, hogy az ügyfeleik számára az adóelkerülésben segítséget nyújtó bankok is jóval óvatosabbak lesznek. Számíthatunk tehát rá, hogy emelkedni fog a vállalatok effektív adókulcsa.

Sőt, miután a szegénység elleni küzdelem jegyében az államok várhatóan magasan fogják tartani a szociális kiadásaikat, ezért szükség lesz az újraelosztás erősítése érdekében az adóbevételek magas szinten történő tartására. Ez pedig könnyen vezethet emelkedő adókulcsok, a jövedelmi különbségek csökkentése érdekében a jelenleginél progresszívabb adórendszer felé. Amint az az alábbi ábrán is látszik, az elmúlt száz évet vizsgálva megállapítható, hogy az USA-ban jelenleg igen alacsonyak a legfelső adókulcsok. Még úgy is, hogy 2013-ban már történtek emelések.

 

Felső adókulcsok alakulása az USA-ban
Forrás: www.visualizationeconomics.com
Látható, hogy a Nagy Gazdasági Világválságot követő két évtizedben brutális adókulcsemelések voltak. Minden bizonnyal ezek is hozzájárultak a jövedelmi különbségek érzékelhető csökkenéséhez. Európában már láthattunk ehhez hasonló példát: Franciaország tavaly 75%-ra emelte a milliomosok legfelső személyi jövedelemadó-kulcsát. Nem lepődnék meg, ha lennének követőik.

A jövedelmi különbségek kezelésének kérdésében Magyarország sok tekintetben éppen a nemzetközi folyamatokkal ellentétes irányba halad. Igaz ugyan, hogy az elmúlt évtizedben Magyarországon is nőttek a jövedelmi különbségek, de meglehetősen alacsony szintről. A hazai gazdaságpolitika ugyanakkor nem megy szembe ezen folyamattal, hanem számos lépésével erősíti ezt a tendenciát. Az áfakulcs emelése leginkább azokat a szegény rétegeket sújtotta, akik jövedelmük egészét elfogyasztják. A személyi jövedelemadó-rendszer az elmúlt években fokozatosan kevésbé progresszívvá vált, míg az adójóváírás kivezetése is az alacsony jövedelműeket érintette hátrányosan.  Az állam ugyanakkor a megtakarítókat előnyben részesíti azáltal, hogy tartós befektetési számlával (TBSZ), nyugdíj-előtakarékossági számlával (NYESZ) nagyon alacsony – gyakorlatilag nulla – tőkejövedelemadó-kulccsal ösztönzi a pénzügyi befektetéseket.

Végezetül pedig nem lehet megfeledkezni az egyik legáltalánosabb vagyonadóról, a negatív reálkamat-szintről. Ahogy azt már kollégáinkkal többször is írtuk, az adósság csökkentése érdekében a jegybankok világszerte törekszenek leszorítani, az infláció, azaz a pénzromlás szintje alatt tartani a kamatokat. Ezzel pedig hosszú távon nemcsak az adósság, hanem a vagyoni különbségek leszorítása érdekében cselekszenek, hiszen a megtakarítókat olyan helyzetbe hozzák, hogy lényegében nagy kockázatvállalás nélkül nem tudnak úgy befektetni, hogy ne csökkenjen vagyonuk, megtakarításuk vásárlóértéke. A negatív reálkamat-szint évente apránként – mint egy bújtatott vagyonadó – elvesz a gazdagok (és nemcsak a gazdagok, hanem minden megtakarítással rendelkező) pénzéből. Ezt kellően sokáig fenntartva érdemi adósságcsökkentés és egyben vagyonátcsoportosítás érhető el a hitelezőktől (gazdagok) az adósok (szegények) irányába.
Van azonban ennek a folyamatnak egy furcsa sajátossága. Rövid távon a jegybankárok a szándékolttal éppen ellenkező hatást érnek el. Az alacsony kamatszint ugyanis kockázatvállalásra ösztönzi a befektetőket, kikergeti őket a biztonságos eszközökből, ezáltal felhajtva a kockázatos eszközök árát. Miután tehát ilyenkor szinte minden eszköz ára emelkedik, ezért kezdetben szinte minden korábban pénzügyi vagyonnal bíró megtakarító gazdagabb lesz, tehát nem csökkennek, hanem nőnek a vagyoni különbségek! Az 5-10-15 év alatt összesen megkereshető reálhozam néhány év alatt jelentkezik, azonban ezt követően a magas eszközárak miatt már nagyon nehéz érdemi reálhozamot elérni. Jelenleg ez a megtakarítók és befektetők legnagyobb kihívása.