ian bremmer
máj.
25
2012

Vak vezet világtalant (avagy miért növekszik a háború esélye és mit tud Orbán, amit mások nem?)

Görögországot egyelőre mindenáron benntartják az euróövezetben, mert ha nem, akkor abból egész Európát elárasztó véres konfliktus alakulhat ki. Ettől azonban nem csökken sem az európai, sőt a globális káosz, sem a háborúk kialakulásának az esélye. Ebben a roppant képlékeny helyzetben Magyarország helyesen teszi, hogy külön utakat is keres. A világ egyik legbefolyásosabb politikai stratégája, a washingtoni Eurasia Group – amely többek között arról is ismert, hogy mindkét amerikai elnökjelöltnek dolgozik – első embere, Ian Bremmer az alapblog.hu-nak adott nyilatkozatában szükségesnek tartotta megértéséről biztosítani a magyar politikai törekvéseket, mert szerinte az olyan kis országnak, mint Magyarország, jelenleg igazából nincs kibe kapaszkodnia. Olyan korszakba került át ugyanis a világ, amelynek nincs vezetője: nem igaz többé, hogy az Egyesült Államok szuperhatalom, nem képes és nem is akar a jövőben világcsendőr és fő finanszírozó szerepet játszani. Kína és Oroszország – nemhogy nem tudnak Amerika helyébe lépni – de ezen országokat belülről is a szétesés fenyegeti, Japán pedig önmaga árnyéka lett. Hosszabb távon az Európai Unió lehet talán képes leginkább felerősödni, de amíg ez megtörténik, elképesztően súlyos belső gondokat kell leküzdenie. Világunkban történelmileg szinte példátlan a hatalmi vákuum. Ezt a helyzetet nagyon nehéz lesz akár felfordulás, akár háborúk nélkül átvészelni- állítja az Eurasia Group elnöke, akinek G-0 címmel most jelent meg erről szóló, azonnal bestsellerré lett könyve.

Zentai Péter: Ön azt állítja Nouriel Roubinivel, a jelenkor legbefolyásosabb közgazdászával közösen írt tanulmányában és még inkább a most megjelent könyvében, hogy G-8-ak vagy G-20-ak csak papíron léteznek. Önök szerint csak G-0 van. Azaz: nincs egyetlen világhatalom sem, nincs vezető ereje világunknak… Ha ez így van, akkor ebből mi következik?
Ian Bremmer: Az, hogy napról-napra, hónapról-hónapra növekszik a globális felfordulás esélye. Belső és globális felfordulásoké…

Z. P. : Háborúk, polgárháborúk várhatóak?
I. B. : Igen. Cyber-háborúk, kereskedelmi háborúk. A klímaváltozás kapcsán is növekszik a nemzetek közötti és nemzeteken belüli káosz kialakulásának esélye. Hangsúlyozom azonban, hogy egyelőre – közeli időtávon belül – nem látható, nem kitapintható bármiféle nagy háború kitörésének lehetősége. Szerintem nem is fog ilyesmi bekövetkezni egy-két esztendőn belül.

Z. P. : Mi történne, ha Görögország kiválna az euróövezetből?
I. B. :  Azt nem fogják hagyni. Éppen azért, mert egy ilyen eset kapcsán lehet még a legpontosabban „belőni” a várható következményeket, hiszen ebből kétségtelenül előbb pénzügyi zűrzavar, majd polgárháború, és abból fakadóan nemzetközi, Európát és a Közel-Keletet talán még lángba borítani is képes konfliktus alakulhat ki. Görögország azonnali kilépését az Európai Unió mindenáron meg fogja akadályozni. A görög kilépés csak jóval később, előre pontosan meghatározott menetrend szerint következhet csak be. Akkor, amikor már az euróövezet déli perifériájának többi országában rendeződtek a viszonyok.

Z. P. : Ez nagyon megnyugtatóan hangzik:  Nyugat-Európa, az Európai Unió játssza a rendező szerepet. Van ereje rendezni!  Ez éppenséggel arra vall, hogy létezik rendező elv és gyakorlat, amely mentén fenntartható a béke. Az Európai Unió ezek szerint mégiscsak hatalom…
I.B. : Az EU olyan belső válságon megy keresztül, amely óhatatlanul mélyülni fog a következő hónapokban, esetleg években, mert a „görög tűz” eloltása után további tüzeket lesznek kénytelenek oltogatni. Eközben nő a valószínűsége annak, hogy valamelyik mentőakció nem sikerül… Ezalatt megerősödnek a különböző nemzetállamok radikálisan bal-és jobboldali politikai tömörülései, nő az olyan nacionalista villongásoknak az esélye, amelyek EU országok közötti konfliktusokhoz vezethetnek. A közép-kelet európai régió e tekintetben igazi tűzfészekké válhat, mert tagjai egymás ellenében igyekeznek teret nyerni saját maguk számára.

Ha azonban nagyobb, véres dráma nélkül megússza Európa a következő néhány esztendőt, akkor a világ legegészségesebb integrációja válik belőle. A mostani válság – feltéve, hogy nem torkollik tragédiába – korábban ismeretlen fokozatú pénzügyi, politikai belső fegyelemhez, takarékos, hatékony gazdálkodáshoz, belső kohézió létrejöttéhez fog hozzájárulni. Ez a krízis végül akár igazi politikai, pénzügyi, gazdasági integrációba tudja majdan átvinni Európát. Szuperhatalommá válhat belőle.

Z. P. : Amilyen Önök szerint most nem létezik a világban. De- kérdem én –új jelenség ez? Amerika 10-12 évvel ezelőtt különböző háborúkat indított és ezáltal félelmet keltett. Ám csakis ebből vontuk le a következtetést, hogy az Egyesült Államok az egyedüli szuperhatalom. Pedig nem volt olyan nagyon erős gazdasági, pénzügyi értelemben…
I. B. : Ha ezzel azt akarja mondani, hogy valójában eddig is csak papíron létezett szuperhatalom, hogy valójában nem volt a világnak legalább egy komoly vezető ereje, akkor ezt határozottan visszautasítom.
Az elmúlt ötven év a globalizáció jegyében telt. Kétségtelenül ennek köszönhetően törtek fel az Egyesült Államok mellett komoly hatalmak: Japán, Nyugat-Európa, különösen Németország. Csakhogy ez az Egyesült Államok akaratából történt. Az én hazám, Amerika diktált végig – még ha ez talán nem is annyira világos mindenki számára. Mi adtuk a „kezdőtőkét” és mi rúgtuk a „kezdő rúgást” Japán vagy Németország számára. Marshall segéllyel és más eszközökkel– de nagyon is a mi érdekeink mentén – segítettük őket naggyá lenni. A globalizáció a mi értékrendünk és meghatározó részt amerikai gazdasági, vállalati, politikai érdekek mentén bontakozott ki és fejlődött egészen – talán – mostanáig. Az utóbbi évtizedekben összeülhettek ugyan G-6, G-8 vagy G-20 néven a világ vezetői és vitatkozhattak ugyan a globális kihívásokról, de minden, ami történt az gyakorlatilag a „G-1 Plusz”-t jelentette. Amerika volt mindenekfölött és mellette néhány másodhegedűs hatalom asszisztált. Az IMF, a WTO, a Világbank – minden alapvető globális intézmény amerikai szándékok mentén ténykedett. A vasfüggöny lehullásáig persze ott volt a Szovjetunió is, de csak katonai szempontból volt lényeges szerepe. Valójában egy pillanatra sem tudott igazi szuperhatalomként viselkedni. Egyszerűen mindenáron fegyverkezett, pénzügyileg, gazdaságilag abszolút megalapozatlan imperialista ambíciói voltak és a végén ebbe bukott bele.

Z. P. : És most? A napokban befejeződött G-8-ról mi a véleménye?
I. B. : Ez már tipikusan a G-0 volt. Semmit sem számított, mert semmit sem értek el. Széthúzás, határozatlanság, komoly, stratégiailag megfogható jövőkép hiánya jellemzi ma a vezető és a nem vezető országokat egyaránt.
Korszakváltás érhető tetten ezen az impotencián, ahogy ez a NATO csúcson is megmutatkozott. Az Egyesült Államok a világ előtt kénytelen elismerni, hogy még ha akarna, akkor sem tudná már ellátni a „világ csendőrének” szerepét, mert olyan pénzügyi-gazdasági leértékelődésen megy keresztül, amire soha korábban nem volt példa. Amerikát – először a történelemben – a hitelminősítők leértékelték! A belő és külső adósságproblémájának megoldását, a drámai reformokat csak azon az áron tudja véghezvinni, ha nyilvánvalóan visszavonul szuperhatalmi státusából. És ez történik, sem a politikai-gazdasági elit, sem a széles közvélemény nem kér a szuperhatalmi szerepből. Ötven-hetven éven át az amerikai dollár a menedékvaluta volt, maga az Egyesült Államok pedig minden értelemben a világ „végső menedékhelye”.
Sem a dollár, sem Amerika nem menedék többé.

Z. P. : De Japán, Amerika, az EU együttesen mégiscsak lehetnek a világ többi részének szemében egyfajta globális szuperhatalmak. Pontosabban a demokrácián, szabad piacgazdálkodáson alapuló Értékközösségük is játszhat szerintem szuperhatalmi szerepet. Nem?
I.B. : Nem. A világ egy része számára persze az értékközösség, a demokrácia jelent összefogó, kohéziós erőt. De nem a világ meghatározó része számára. Ha Kínában máról holnapra bevezetnék a demokráciát, akkor annak egészen borzalmas következményei lennének a világra nézve. Kína   –  amely főszerepet játszik a világ gazdasági vérkeringésében, ahol 1,3 milliárd ember él és fogyaszt,  és amely tizenöt-húsz éven belül az első számú gazdasági tényező lesz Földünkön  – egyik napról a másikra omlana össze,  ha most igazi demokráciába váltana át. Földünk lakói káoszba fulladnának egy ilyen váltás nyomán.
A „G-0 világ” egyik legnagyobb kihívása, hogy nem meghívásos alapon mennek a dolgok, nem a Nyugat és annak érték-, érdekközössége diktál. Senki sem diktál. Jönnek és kérnek maguknak helyet – erejük alapján tulajdonképpen teljes joggal – a globális döntések meghozatalánál olyan országok, régiók, amelyek értékrendje homlokegyenest eltér a Nyugatétól. És egymáséitól is. Ez az „egyenjogú” sokféleség nem képes egyről a kettőre jutni. A Nyugat számára totálisan másként értelmezendő Irán vagy Szíria ügye, mint India, Kína, Brazília vagy Oroszország számára. Putyin bojkottálta is a legutóbbi G-8-as csúcsot, mert tudta, hogy nincs miről beszélnie Amerikával vagy Németországgal. Japánnal tudna esetleg, de az önmaga árnyékává lett: 20 év alatt 17 miniszterelnököt fogyasztott el, és közben a világ egyik legeladósodottabb országa, több mint húsz éve stagnál a gazdasága.
Oroszország máskülönben továbbra is csak és kizárólag katonai ereje, tömegpusztító fegyvereinek kordában tartása miatt meghívott ezekre a csúcstalálkozókra. Azt az országot szerintünk reálisan fenyegeti a széthullás, leginkább a komoly lecsúszás veszélye, mert kezdi elveszíteni nyersanyaggazdagságából származó jelentőségét. Kína a maga részéről pedig még hosszú évtizedeken keresztül azzal fogja elutasítani, hogy vezető szerepet vállaljon, hogy „roppant szegény ország, örül, ha saját lakosságának enni tud adni”. Elnökségének utolsó évében hiába kérlelte Sarkozy francia elnök a kínaiakat, hogy vállaljanak részt az euró mentésben, Peking ezt élből visszautasította, mondván: „a világ egyik legszegényebb országa segítse ki a leggazdagabbakat?” Kína nem akar szuperhatalmi szerepet a magáénak, nem is lenne rá még képes, Amerika pedig már nem képes rá. A többiek viszont súlyos válságban vannak. Más kérdés, hogy jelenleg tőkemenekítés zajlik Európából Amerikába, és ez felértékeli a dollárt. De ez ugyanolyan átmeneti jelenség egy bizonytalansági periódusban, mint amikor a befektetők aranyba fektetik a pénzüket. Amerika most éppen „arany funkciót” lát el, Amerikát a bizonyosságok visszatértekor ugyanúgy otthagyják majd a befektetők, mint ahogy az aranyat szokták…

Z. P. : Nincs tehát egyetlen vezetője sem a világunknak. Ezt mondja Roubini barátjával közösen és ez az üzenete G-0 cimű könyvének is. Fogadjuk el, hogy igaza van. Mit csináljunk mi kicsik az egyformán nagyok árnyékéban? Helyesen teszi hát a miniszterelnökünk, hogy próbálkozik Szaúd-Arábiában, Oroszországban, Kínában, miközben az Európai Unió tagjai vagyunk, egy totálisan másfajta értékközösség résztvevői?
I.B. : Nézze. Azt tudom, hogy Törökország minden szempontból a világ egyik kiemelkedően sikeres országává vált azáltal, hogy nem találta meg a helyét Európában, pontosabban az európaiak nem engedték be a törököket az Unióba. Erre válaszul Törökország az egész Közel-Kelet, az arab világ és Afrika legfontosabb hídjává lett a Nyugat felé, geopolitikai szerepe roppant mód felértékelődött. Törökország megőrizte függetlenségét, szuverenitását és közben félelmetesen nőtt a tekintélye ebben az igazi nagyhatalmaktól mentessé vált világban. Ha Magyarország – kicsiben – ezt a „török utat” követi a maga módján, a hatalmi vákuum világában, akkor saját érdekeit előtérbe helyezve cselekedhet úgy is, hogy ne ártson másoknak. De úgy is, hogy ezzel árt a környezetének. Ez a rossz minta figyelhető meg a szintén önálló útra tért Ukrajna esetében. Megpróbált mindenkit kijátszani, de a végén a másoknak ásott csapdákba saját maga esett bele és mára mégiscsak kiszolgáltatottá vált – mégpedig Oroszországnak.
Ám mondom: érthető és legitim, sikerhez is vezethet a magyarok – ahogy önöknél mondják – unortodox politizálása. Sőt, Törökországhoz képest még az is előnyévé válhat, hogy Magyarország tagja az Európai Uniónak, ugyanakkor nem része az euróövezetnek. Kint is van és bent is van. Ilyesfajta helyzetet kezel sikeresen, saját érdekei mentén, de másoknak nem ártva például Svájc vagy Svédország. Követhető minták kis közép-európai országok számára.

Z. P. : A történelem azt mutatja, hogy a közép-kelet európai térségben nagyobb hatást tud gyakorolni a nacionalizmus, mint más európai régiókban. Ez nem teszi veszélyessé a „külön utasságot”?
I. B. : De, abszolút. A hatalmi vákuum világa egyrészt növeli a kis országok mozgásterét, másrészt ez nagyon is történhet mások kárára. A nacionalizmus, tehát a szélsőségek, a radikális bal- és jobboldal erősödése az egyelőre megoldatlan és egyre szövevényesebbé váló gazdasági-pénzügyi válság ennek a G-0 szituációnak a következménye. Ezért csak megerősíteni vagyok kénytelen mondandómat, hogy tudniillik vészesen növekszik a káosz, esetleg a háborúk esélye. Ezt azonban – paradox módon – ugyanaz a jelenség tompítja, mint amely a válságot és a korszakváltást előidézte: a globalizáció! Az országok, gazdaságok, nemzetek egymásrautaltsága, egybefonódottsága.